OSE Lions II – Dombóvári Kosársuli KE: 65-84 (21-23, 15-22, 19-16, 10-23)
Oroszlány 50 néző, v.: Pécsi, Kaposi.
Oroszlány: Balla 11, SCHUJ 15/3, Csiki, Matajsz 4, Kocsis 4. Cs.: BOGATIN 24/12, Bodnár 3, Persik 1, Kostyál 4, Varga.
Dombóvár: Szilágyi 7/3, BANAI 24/9, Vicze 11, Pölöske 6, DÉRI 8. Cs.: TÓTH 13/3, Kun 6, Szabotin, Balogh 5/3, Várallyay 2, Árok 2.

Négy hetes szünet után Oroszlányban vendégszerepeltünk, ahol az új, minden igényt kielégítő Krajnyik „Akác” András Sportcsarnokban léphettünk parkettre. Egy fiatal harcos csapat várt ránk, ahol tehetséges U20-as és U18-as játékosok szerepelnek. Minkét oldalon akadtak hiányzók, csapatunkból Tamás és Király nem tudták vállalni a játékot.


A mérkőzés első perceiben pár pontos hazai előnyt láthattunk, majd a negyed közepétől átvettük az irányítást. Egy-két szerzett labda után könnyű kosarakat dobhattunk, de így is hagyott még kívánni valót a helyzeteink kihasználása, ami talán betudható volt a meccshiánynak. Az idény során először pályára lépett Balogh László is, aki szorgos mezőnymunkájával hívta fel magára a figyelmet. Várhatóan nagy lökést ad majd csapatunknak a folytatásban.. A második negyedben sokkal jobb lett a védekezésünk, melynek köszönhetően a szünetre 9 pontos előnyt szereztünk. A fordulás után – a bajnokság során nem először – hiányzott a kellő koncentráció, és egy 8-0-ás Ose rohamot követően 1 pontra felzárkóztak a hazaiak, sőt kicsit szigorúan Szilágyit kiállították a játékvezetők.. Időkérés után rendeztük a sorokat és Tóth egyéni akciói után újra megnyugodhattunk. A záró játékrészre már teljesen kontrolálni tudtuk a játékot, és szép csapatmunkával, Banai egész meccsen át tartó nagyszerű játékával sikerült megnyernünk a találkozót.
Dicséret illeti a csapat minden tagját lelkes játékáért, várjuk a folytatást a hiányzókkal együtt. Öröm volt ebben a szép létesítményben játszani, kívánjuk az oroszlányiaknak, hogy első csapatuk lépjen fel az „A” csoportba, ott a helye, megérdemelnék!