Kosárlabda Dombóváron

FOLYAMATOSAN BŐVÍTÉS ÉS JAVÍTÁS ALATT!

 

Kosárlabda Dombóváron

Az első kosárlabda szakosztály 1944-ben alakult meg a városban. A férfi és a női csapat a megyebajnokságban szerepelt. Utóbbi 1946-ban már a vidékbajnokságban is elindult. A mérkőzéseket ebben az időszakban fedett lelátók előtt salakos pályán, rossz idő esetén a színházteremben rendezték.
Az 50-es években a csapatok a megyebajnokságban szerepeltek.
Az 1965/66-os idényben a férfi csapat jó szereplésének köszönhetően osztályozót játszott az NB2-be jutásért, de a feljutás végül nem sikerült. Az 1969/70-es szezonban ugyancsak osztályozót játszott a férfi együttes, de a magasabb osztályba jutás ezúttal sem sikerült.
1968-tól utánpótlás csapatok is alakultak.
A 70-es évek elejétől a férfi csapat az NB3-as bajnokságban szerepelt.
A dombóvári női csapat 1971-ben feljutott az NB2-be.
1975-ben a DVSE néven szereplő férfi csapat megnyerte az NB3-at és a sikeres osztályozót követően az NB2-be jutott. A csapat a bajnokság mellett az MNK küzdelmeiben is szép eredményeket ért el, legyőzte többek között a Kaposvári Táncsics és a PMTE csapatait is.
A női csapat ebben a szezonban sajnos kiesett az NB2-ből, majd 1977-től a szakosztály felfüggesztésre került.
Az NB2-ben szereplő férfi csapat 1974 és 1983 között mérkőzéseit a DVSE sporttelep szabadtéri bitumenes pályáján, nem megfelelő időjárás esetén a kisteremben, majd annak alkalmatlansága miatt éveken át Pécsett, a PVSK csarnokában játszotta.
1976-ban a csapat megnyerte a Kiskun Kupát és az MNK-ban is jól szerepelt. Jutalmul egy hetet Jugoszláviában tölthetett a Velenje csapatának meghívására.
A dombóvári férfi együttes a 70-es évek második felében előbb stabil NB2-es csapattá, majd a bajnokság egyik élcsapatává fejlődött.
1979-ben a női szakág is újjáalakult.
1983-ban felépült az új, modern kosárlabda csarnok a DVMSE sporttelepén, mely mai napig otthona a helyi csapatoknak. Az új csarnok első idényében a férfiak ezüstérmet szereztek az NB2 Nyugati csoportjában.
A Dombóvári VMSE néven induló gárda a 80-as években jónéhány barátságos nemzetközi mérkőzést is játszott már, többek között a Wien, a Zagreb és a Bratislava csapatai ellen.
1985-ben a DVMSE férfi csapata bajnoki címet szerzett az NB 2 Nyugati csoportjában és története során először az NB1 B csoportos bajnokságba jutott fel, ahol 1989-ig folyamatosan szerepelt. Innentől számítható a felnőtt profi kosárlabda időszaka a városban.
Az 1989/90-es szezon újabb sporttörténelmi sikert hozott. A Dombóvár története során először feljutott az NB1 A csoportba, vagyis a legmagasabb osztályba!
A bajnoki szezon előtti felkészülési torna, a Gunaras Kupa egyre nagyobb népszerűségre tett szert és nemzetközi tornává nőtte ki magát, ahol a jó nevű magyar együttesek mellett többek között szerb, horvát, osztrák, szlovák, kazah csapatok is szerepeltek.
Az 1990/91-es szezon végén sajnos nem sikerült a bennmaradás az NB1 A csoportban, így a csapat az NB1 B –ben folytatta szereplését.
Az első kiemelkedő utánpótlás siker 1995-ben született meg. A DVMSE ifjúsági csapata Országos Ifjúsági Kupa (OIK) győzelmet aratott. A döntőben 1500 néző előtt, hazai pályán diadalmaskodott az együttes a Budapesti Honvéd SE ellen.
A 90-es években a felnőtt együttes az NB1 A illetve az NB1 B csoportjában szerepelt.
1999-ben az U16-os csapat megnyerte az Országos Kadet Kupát.
Ugyanebben az évben Balatonbogláron került sor az USIC Vasutas Európa-bajnokságra. Felnőtt csapatunk nagy menetelés után csak a döntőben szenvedett vereséget és ezüstérmet szerzett.
A 2000/2001-es idény végén a csapat ismét feljutott az NB1 A csoportba. A felnőtt gárda ettől kezdve egy évtizeden át folyamatosan a legmagasabb osztály tagja maradt, mely ebben az időszakban Dombóvár KC néven szerepelt.
A kosárlabda a szurkolók körében is a legnépszerűbb csapatsporttá vált a városban. A hazai mérkőzéseken gyakran telt ház előtt léphettek pályára a csapatok, a leghűségesebb szurkolók idegenbeli meccsekre is rendszeresen elutaztak. Az Ultra Fanatic Dombóvár nevű szurkolói csoport az NB1-es lelátók ismert szereplője lett, nemcsak a csapat, a B-közép is komoly tekintélyt vívott ki magának a hazai kosárlabda életben. A Dombóvár-Kaposvár szomszédvári rangadók a bajnoki idény kiemelt mérkőzései voltak, fergeteges hangulat övezte azokat minden alkalommal.
2002-ben a Dombóvár KC, története során először az NB1 A csoport legjobb nyolc együttese között végzett és a rájátszásba jutott. A negyeddöntőben a paksi ASE elleni párharcban a csapat alulmaradt, így nem jutott a legjobb négybe.
2004-ben a Dombóvár KC nagyszerű szereplésének köszönhetően a helyi felnőtt kosárlabda egyik legnagyobb sikerét elérve a Magyar Kupa négyes döntőjébe kvalifikálta magát. A székesfehérvári döntőn a Kaposvári KK, az Albacomp és a Debreceni Vadkakasok mögött a negyedik helyet szerezte meg.
2005-ben önálló utánpótlás nevelő egyesületként megalakult a Dombóvári Kosárlabda Suli KE.
A 2007/2008-as bajnokságban a Dombóvár KC felnőtt csapata a sportág helyi történetének legjobb bajnoki szereplését produkálva az NB1 A csoport alapszakaszának második helyén végzett. A negyeddöntőbeli rájátszásban a Körmend ellen alulmaradt, így a bajnokság végén az 5. helyen zárt.
A 2008/2009-es idényben a csapat az alapszakasz ötödik helyén zárt. A nyolc között az együttes alul maradt a rájátszásban a ZTE ellen.
A 2009/10-es szezon végén, több évtized után, financiális okokból megszűnt az NB1-es felnőtt profi kosárlabda Dombóváron.
Innentől kezdve a Dombóvári Kosársuli KE képviseli a sportágat a városban.
A 2010/11-es szezontól kezdve a felnőtt férfi csapat az amatőr NB2-es bajnokság Nyugati csoportjában szerepel. A csapat az első években stabil középcsapat volt csoportjában, majd a későbbiekben a csoport élcsapatai közé került. A csapat mérkőzéseit a mai napig több száz szurkoló látogatja, a meccsek a dombóvári sport legmagasabb nézőszámait produkálják és a bajnokságban is átlag felettinek számítanak.
A felnőtt együttes a 2015/16-os bajnokságban megnyerte az NB2 Nyugati csoport küzdelmeit. A Budafok II. elleni sikeres keresztjátékot követően az NB2 országos négyes döntőjébe, a Final Fourba jutott. A nagyszabású, három napos rendezvényt Dombóváron rendezték meg. A teltház előtt, NB1-es hangulatban zajló mérkőzések után a csapat a negyedik helyet szerezte meg a DEAC, a Szolnoki Olaj II. és a Nagykőrös mögött.
A 2018/19-es bajnokságban a csapat ezüstérmet nyert az NB2 Nyugati csoportban. A fővárosi Pénzügyőr ellen egy hazai vereség majd egy budapesti győzelem után végül nem jutott a Final Fourba és a legjobb nyolc között fejezte be az idényt.
A Dombóvári Kosársuli KE jónéhány kiemelkedő országos utánpótlás eredménnyel és korosztályos válogatott illetve válogatott kerettag játékosokkal is büszkélkedhet. Az egyesületet Magyarország legjelentősebb utánpótlás műhelyei között tartják számon, mely a város legnagyobb sportegyesülete. Az óvodai és általános iskolai előkészítő csoportokat követően U10, U11, U12, U13, U14, U16, U18 és felnőtt korosztályban versenyeztet csapatokat az országos és regionális bajnokságokban. Az egyesület közel 250 gyerekkel foglalkozik, azon belül 150 igazolt játékossal büszkélkedhet. Az edzők folyamatosan képzik magukat, közülük többen az utánpótlás válogatottak mellett is vállaltak már szerepet.

A Dombóvári Kosársuli kiemelkedő utánpótlás eredményei:

2008, U12, Országos Döntő, Sopron
2011, U11, Országos Döntő, Szolnok
2012, U12, Országos Döntő, Debrecen
2012, U14, Ország legjobb 12-ben
2014, U11, Országos Jamboree, Sopron
2015, U11, Országos Jamboree, Székesfehérvár
2015, U12, Országos Jamboree, Pécs
2015, U14, Regionális Bajnokok Döntője, Budapest
2018, U14, Országos „A” Döntő, Sopron
2019, U14, Országos „A” Döntő, Debrecen
2019, U16, Országos „B” Döntő, Körmend
2019, U18, Regionális Bajnokok Döntője, Dombóvár
2019/20 U16, Kiemelt bajnokság résztvevő
2019/20 U18, Kiemelt bajnokság résztvevő
2020, U16, Országos „A” Döntő, részvételi jog
2020, U18, Országos „B” Döntő részvételi jog

Az NB1-es időszak és a dombóvári kosárlabda legeredményesebb és meghatározó személyiségei:

Hazai nevelésű játékosok:
Gulyás Róbert, Szőke Balázs, Panta István, Bosznai Péter, Ács István, Horváth Csaba, Krasznai Tibor, Halmai Balázs, Krasznai Milán, Balogh László, Trupp Roland, Szili Tamás, Kiss Károly, Beák Gábor, Szilágyi Tamás, Klír Zsolt, Szalai Milán

Magyar játékosok:
Góczán Gábor, Jászberényi Péter, Molnár István, Czimbalek Csaba, Kerényi Zsolt, Kovács Nándor, Takács Sándor, Radovics József, Kis Attila, Kis Sándor, Érsek István, Polster Péter, Hartvich Tamás, Tamás Zoltán, Puskás Artúr, Bódi Ferenc, Simon Nándor, Dr. Deák Attila, Csirke Ferenc, Molnár Miklós, Vavra András, Gáspár Dávid, Csaplár-Nagy Arnold, Fülöp Gábor

Kiemelkedő külföldi játékosok:
Jacek Miedzik, Leszek Chudeusz, Kudlas Zbigniew, Allon Wright, Anatolij Marcsenko, Alexej Erupkin, Zoran Marjanovic, Kevin Shand, Zoran Gavrilovic, Radovan Pesic, Mircea Cristescu, Aleksandar Milivojsa, Fedja Jovanovic, Emir Halimic, Andrija Sola, David Fisher, Enrique Zuniga, Charles Edmonson, Patrick Lee, Sean Riley, Jermaine Spivey, Jerome LeGrange, Germany Forbes, Jermaine Thomas, Tory Walker, Mike English, Julien Mills, DuJuan Wiley, Marco Sanders, Anthony Dill, Ivory Clark

Kiemelkedő edzők, sportvezetők:
Dr. Dobos Jenő, Harangozó László, Bálind József, Erdősi Lajos, Horváth Károly, Ifj.Szittya Imre, Németh József, Molnár István, Goran Miovic, Földi Sándor, Branislav Dzunic, Fodor Péter, Meszlényi Róbert, Déri Csaba, Dinnyés Attila, Peter Stahl, Adrian Budurean, Halmai Balázs, Szőke Balázs, Czétány László

Képek

Dombóvár KC 2008/2009

Panta István, Szőke Balázs, Bálind József és Balogh László

Bálind József „Jampi” időkérés közben

Mike English a Dombóvár-Falco televíziós mérkőzésen.

Ultra Fanatic Dombóvár

Julien „Skip” Mills

DuJuan Wiley egy PVSK-Dombóvár találkozón.

Panta István egy Falco KC elleni meccsen.

A Dombóvári Kosársuli KE NB2 Nyugati csoport aranyérmes csapata

NB2 Nyugati csoport 2. helyezett csapatunk.

U14, Országos Döntő Sopronban

Halmai Dániel a válogatottban.

A Dombóvári Kosársuli fiatal játékosai a magyar-holland EB selejtezőn Budapesten.

Dombóvári szurkolók a 2019-es Bálind József Emlékmérkőzés előtt.

 

Szerkesztette:
Kardos Attila
Dombóvári Kosársuli KE

Források:
Beles Lajos: A Dombóvári Vasutas Sportegyesület 75 éves története
www.dombovarikosarsuli.hu