Nemzeti fiú kadet (U16) regionális bajnoki mérkőzés, Dombóvár,  2025.11.07.

Dombóvári Kosársuli KE – Kozármisleny SE 75 – 60 (16-12, 28-19, 22-17, 9 – 12)

Vértes Botond 36/6, Asztalos Ádám 12/6, Roósz Balázs 9, Schott Benedek -, Benkő Szabolcs 5, Varsányi Dávid 2, Pataki Gergő 6, Molnár Mátyás 5/3,   Kiss-Márton Vidor Bátor -, Pintér-Kovács Balázs -, Fekete Ádám -, Klemen Zsombor -,

Második mérkőzésünket is hazai környezetben játszottuk az igen jó szerkezetű kozármislenyi U16 – os csapat ellen.  Jól kezdtük az első negyedet, de látszott, hogy mindkét csapat óvatosan még inkább az ismerkedéssel foglalkozik. A második negyedben az elmúlt időszakban sokat gyakorolt rendszer játékunkat próbáltuk meg alkalmazni, kisebb nagyobb sikerrel. A mérkőzés előtt megbeszélt gyors átmeneti játék is részét képezte a negyednek, így sikerült 28 pontot elérnünk a második etapban. A félidő utáni harmadik negyedben tartottuk a kialakult 10 pontos különbséget, de sajnos sok támadó lepattanót engedélyeztünk az ellenfelünknek, így második szándékból is próbálkozhattak. Dicséretes, hogy a negyed végére sikerült egy szép hajrát indítanunk! A záró negyedben már látszott a fáradtság rajtunk, és ezért sok fegyelmezetlen hibát ütöttünk be, ami lelassította a játék menetét illetve kipontozódásokkal nehezítettük helyzetünket. Összességében egy jó mérkőzést láthattunk, részemről elismerés a srácok felé, hogy mindent megpróbáltak megvalósítani a tanult elemekből, de ez még sok gyakorlással pontosítható lesz. A következő mérkőzésünket Szekszárdon játsszuk november 14.-én pénteken.

Hajrá Dombóvár!