Sok jót sajnos nem tudok írni a mögöttünk hagyott fordulóról.

Fiú Serdülő Regionális Bajnokság 7. forduló Szekszárd 2025.04.12.
Dombóvári Kosársuli KE/B 108-44 (20-15, 40-6, 22-17, 26-6)
Bálind Botond 2, Bedővári Ákos -, Derventics Marcell -, Fekete Ádám 3, Gyenei Bence 18, Kis Milán 7, Márkus Bence 6, Szalai Szilárd -, Szuper Dávid -, Takács Benett 6, Takács Bence 1, Zsiga Zalán 1
Dombóvári Kosársuli KE/B – KASI/B 40-87 (11-18, 6-31, 17-19, 6-19)
Bálind Botond 7, Bedővári Ákos 8, Derventics Marcell -, Fekete Ádám -, Gyenei Bence 13, Kis Milán 4, Márkus Bence 6, Szalai Szilárd -, Szuper Dávid -, Takács Benett -, Takács Bence -, Zsiga Zalán 2
Sok jót sajnos nem tudok írni a mögöttünk hagyott fordulóról. Az volt az érzésem, hogy előre feladtuk a mérkőzéseket, aminek következtében mindkét ellenfelünk fölénk nőtt akaratban, agresszivitásban, így nem is lehetett más a vége, mint két nagy arányú vereség. Ellenfeleink a bizonytalanságainkat, kapkodásunkat könyörtelenül kihasználták, mi pedig legtöbbször még azokat a helyzeteket is elhibáztuk, amiket a szépen összerakott támadásink után – amiből kevesebb volt, mint szerettem volna – kialakítottunk magunknak. Védekezésben is könnyen megadtuk magunkat, ebből kifolyólag folyamatosan könnyű kosarakat kaptunk. A hibákból – remélem – tudunk tanulni, és az utolsó fordulóban sokkal felszabadultabban, és bátrabban tudunk majd játszani.