NB2- Rajt előtt!  Beszélgetés Tamás Péter vezetőedzővel

NB2- Rajt előtt! Beszélgetés Tamás Péter vezetőedzővel

NB2: Rajt előtt! Beszélgetés Tamás Péter vezetőedzővel

A nyári szünetet követően, utánpótlás csapataink mellett hamarosan itt van az új szezon rajtja felnőtt csapatunk számára is, melynek háza táján komoly változások történtek az előző bajnoksághoz képest. A gárda nem csak megváltozott kerettel, hanem új edzővel is vág neki a 2019/20-as idénynek. A felnőtteket első ízben irányító Tamás Péterrel beszélgetek.

Az idei szezontól nemcsak az U16-os „A” csapatot, hanem az NB2-ben szereplő felnőtt együttest is te irányítod. Azt hiszem, ez egy komoly mérföldkő edzői pályafutásod tekintetében. Milyen érzésekkel vágsz neki az új feladatnak?
Előszőr is, szeretném, megköszöni a bizalmat a Kosársuli részéről, hogy hisznek bennem, és méltónak tartanak a felnőtt csapat vezetésére. Nyilván teljesen más felnőtt játékosokkal dolgozni, mint gyerekekkel. Ez számomra is egy teljesen új dolog, amit szoknom kell. Könnyebbség, hogy a csapat nagy részét jól ismerem, hisz sok időn keresztül együtt játszottunk. Ilyen szempontból nincs semmilyen nehézség a beilleszkedéssel. Szikó nagyon szép eredményeket ért el a felnőtt csapat élén. Magasan van a léc, amit próbálunk a megújuló gárdával megugrani. Arra törekszünk, hogy egy végletekig küzdő, szerethető csapatot lásson a közönségünk minden mérkőzésen.
Az előző bajnoksághoz képest több ponton megváltozott a csapat. Távozók és érkezők egyaránt vannak. Hogyan értékeled a keretben történt változásokat?
Így van. Sajnos a tavalyi együttesből több meghatározó játékos döntött úgy, hogy az új szezonban, már nem egyesületünkben kezdi meg a bajnokságot. Ezúton köszönjük nekik, hogy a tavalyi évben nálunk játszottak, és csapatunkat hozzásegítették a Nyugati csoport 2. helyezéséhez. Nagyon nehéz lesz pótolni őket, hiszen egytől-egyig meghatározó játékosok voltak, akik tolták a csapat szekerét. A kieső játékosokat egyrészről junior csapatunkból próbáljuk pótolni. Három tehetséges, fiatal játékosnak szavaztunk bizalmat, akik hosszú évek óta bizonyítják, hogy megérettek a felnőtt keretünk tagságára. Név szerint: Orbán Zalán, Heisz Andris és Vértes Zsombi a junior csapat mellett a felnőtt csapatunkban is játéklehetőséghez fog jutni. A dombóvári mag nagy része együtt maradt. Hadnagy Bence, Pölöske Kornél, Kőnig Richárd és Németh Patrik továbbra is dombóvári színekben fog játszani, illetve a szinte már dombóvárinak számító Tóth testvérek is a maradás mellett döntöttek. Nagy örömömre lesz egy régi ismerős arc is a pályán, aki jelenlétével és rutinjával sokat tud segíteni csapatunknak. Szilágyi Tamásról, van szó, aki edzői feladatai mellett újra magára ölti a kék-fehér mezt. Ezúton köszöntünk Sziszi újra a fedélzeten! Remélhetőleg a későbbiekben sikerül még 1-2 játékossal megegyeznünk, akik csapatunkat fogják erősíteni. Egyelőre így állunk.

A csapat augusztus közepén kezdte meg a felkészülést. Milyennek ítéled meg az eddigi munkát?
Csapatunk nagy része egyetemre jár, illetve munkahelyi elfoglaltsággal bír. Heti 2 edzés áll rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a bajnokságra. Nem mondhatom, hogy ideális az edzésszám, de próbáljuk maximálisan kihasználni az időt és legjobb tudásunk szerint készülni. A fiúk dolgoznak becsülettel. Sűrűek az edzések: a fizikális felkészítés mellett a taktikát is próbáljuk beépíteni a programba. Remélhetőleg a bajnokság kezdetére rendben leszünk.

Nemcsak a csapat összetételében, hanem eddigi információink alapján az NB2 Nyugati csoportjának mezőnyében is vannak változások. Milyen célokkal vág neki a gárda a mostani pontvadászatnak?
Információink alapján a tavalyi mezőnyhöz képest lesz több csapat, aki nem indul az idei pontvadászatban, illetve lesznek új és régi-új csapatok. Nehéz megítélni ki, milyen erőt fog képviselni, nyilván mindenki erősíteni próbál a lehetőségeihez mérten. Idén nem tűztünk ki a helyezés tekintetében konkrét célt a csapat elé. Szeretnénk minél előrébb végezni a tabellán, de elsősorban mérkőzésről- mérkőzésre szeretnénk fejlődni és kihozni a maximumot magunkból. Ha minden mérkőzésen a 110%-ot próbáljuk hozni, és e mellé még jó játék is párosul, akkor úgy gondolom bizakodóak lehetünk.

Végül üzennél-e valamit a csapat szurkolóinak, szimpatizánsainak a rajt előtt?
Kedves szurkolóink!
Nem hiszem, hogy külön be kellene nektek mutatkozni, hiszen hosszú éveken keresztül szívem-lelkem kint volt a pályán. Jól ismertek. Ugyan azzal a lendülettel és lelkesedéssel fogunk menni előre, ami játékosként is jellemzett. Tőletek kaptuk mindig azt a rengeteg pozitív energiát, ami pluszban kell egy-egy mérkőzés megnyeréséhez. Kérlek titeket, hogy az újraformálódott csapatunkat is támogassátok ugyan azzal a lelkesedéssel, mint mindig is tettétek. Cserében megígérhetem, hogy mindig 110-%-ot próbálunk a mérkőzéseken nyújtani, és győzelemre törni. Sok szeretettel várunk mindenkit az új szezonban! Gyertek minél többen és zúgjon újra a HAJRÁ DOMBÓVÁR!
Köszönöm szépen a beszélgetést! Neked és a csapatnak sok sikert és sérülésektől mentes eredményes szezont kívánok!

K.A.

Magyarország U14: Hetedik helyen zártak Szőke Bálinték Szlovéniában

Magyarország U14: Hetedik helyen zártak Szőke Bálinték Szlovéniában

Magyarország U14: Hetedik helyen zártak Szőke Bálinték Szlovéniában

Tízcsapatos nemzetközi tornára került sor a szlovéniai SlovenjGradecben. A serdülő válogatottak részvételével zajló sporteseményen nagy örömünkre Szőke Bálint, a Dombóvári Kosársuli játékosa is magára ölthette a címeres mezt. Tehetséges kosarasunk a soproni edzőtábor során nyújtott teljesítményével meggyőzte edzőit arról, hogy a keretszűkítést követően is helye van a délszláv országba utazó nemzeti válogatottban. A torna során két ötös csoportban küzdöttek a csapatok, ezt követték a helyosztók. A magyar csapat végül a hetedik helyet szerezte meg az igen erős mezőnyben. Szívből gratulálunk a csapatnak és Bálintnak, akire nagyon büszkék vagyunk!

Csak így tovább!

A magyar csapat mérkőzéseinek eredményei:

Magyarország-Horvátország 62:74

Lengyelország-Magyarország 65:47

Olaszország-Magyarország 71:34

Magyarország-Ukrajna 80:68

Montenegró-Magyarország 66:62

Magyarország- Észak-Macedónia 81:61

Szőke Bálint a válogatott keretben

Szőke Bálint a válogatott keretben

Szőke Bálint a válogatott keretben

Újabb fiatal dombóvári tehetség kapott meghívót egy korosztályos válogatott összetartásra. U16-os „A” csapatunk meghatározó játékosa, Szőke Bálint a 2005-ös születésű fiúk képző táborában vesz részt Sopronban. A tábor végén a jelenlévő keretből kerül kiválasztásra az a 12 játékos, aki a magyar nemzeti válogatott színeiben egy nemzetközi tornán képviselheti majd hazánkat Szlovéniában. Bálint igen sikeres éveket tudhat maga mögött, hisz 2018-ban Sopronban, majd 2019-ben Debrecenben szerepelhetett országos serdülő nyolcas döntőn. 2019-ben a körmendi országos kadett „B” döntőn pályára lépő csapatnak, valamint a Szent Orsolya Iskola egri diákolimpiai döntőn bronzérmes gárdájának is tagja volt. A sikerekben oroszlánrészt vállalt valamennyi csapatban. Teljesítménye a válogatott edzők figyelmét sem kerülte el, ennek köszönhető a mostani meghívó is. Tehetséges játékosunknak jó szereplést, sérülésmentes, eredményes játékot kívánunk!

Büszkék vagyunk rád Bálint! Mindent bele!

Dombóvári tehetségek a nyári kiválasztó táborokban

Dombóvári tehetségek a nyári kiválasztó táborokban

Dombóvári tehetségek a nyári kiválasztó táborokban

Halmai Dániel és Roósz Roland személyében két tehetséges fiatal játékosunk is korosztályos kiválasztó táborokban vesz részt az idei nyáron.
A magyar nemzeti válogatottban már 7 alkalommal pályára lépő Halmai Dániel az U15-ös korosztállyal Pécsen és Szolnokon edzőtáborozik. Az edzőtáborok végén a gárda kétszer is megmérkőzik az Európa Bajnokságra készülő U16-os válogatottal.
Az elmúlt két szezonban összesen három, serdülő illetve kadet országos döntőn is pályára lépő Roósz Roland ötnapos kiválasztó és képző edzőtáborban vesz részt Pécsett, az U14-es korosztály tagjaként. A programban többek között napi két edzés valamint elemzések, megbeszélések szerepelnek.
Mindkét játékosunkra nagyon büszkék vagyunk! Csak így tovább srácok!

Roósz Roland

Halmai Dániel

NB2- Új szakvezetővel vág neki felnőtt csapatunk a következő bajnoki idénynek

NB2- Új szakvezetővel vág neki felnőtt csapatunk a következő bajnoki idénynek

NB2: Új szakvezetővel vág neki felnőtt csapatunk a következő bajnoki idénynek

Megszületett a döntés NB2-es felnőtt csapatunk megüresedett edzői posztjával kapcsolatban. A 2019/20-as bajnoki szezontól Tamás Péter irányítja vezetőedzőként a Dombóvári Kosársuli KE együttesét. A fiatal edző már jó néhány éve ismert szereplője a helyi kosárlabda életnek. Fiatal játékosként pályára lépett az NB1 „A” csoportos dombóvári csapatban is, majd annak megszűnését követően az NB2-es együttes vezéralakja, meghatározó játékosa lett. Tagja volt a Final Fourban szereplő és a Nyugati csoportban aranyérmes gárdának. Edzői pályafutását már játékos karrierjével párhuzamosan megkezdte. Előbb kisebb kosárpalántákkal foglalkozott, majd később az idősebb korosztályok felé vette az irányt. Aktív játékos pályafutásának lezárása óta az edzői munkába fekteti energiáját. Az U16-os korosztály edzőjeként tavaly az „A” és „B” csapatot is irányította. Előbbit a legjobb 16 közé, az országos „B” döntőbe vezette, ami kiemelkedő eredménynek bizonyult. Csapatából a magyar nemzeti válogatottnak is adott játékost Halmai Dániel személyében. A tavalyi szezonban a felnőtt csapat másodedzője volt, a Dunaújváros elleni idegenbeli győztes mérkőzésen a vezetőedzői feladatot is ellátta. Eddigi teljesítményével és a dombóvári kosárlabda iránti elkötelezettségével bizonyította, hogy helye van az első csapat kispadján. Fiatal edzőnknek és az egész csapatnak sok sikert kívánunk a következő idényre! A jövő évi keretről a későbbiekben tájékoztatjuk majd kedves szurkolóinkat!
HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!

Tamás Péter