Szerző: Dombóvári Kosársuli KE | 2023.04.17. | U16 – Kadett 2022/2023
Nemzeti fiú kadet (U16) regionális bajnoki mérkőzés, Paks 2023.04.04.
Atomerőmű SE U16/B-Dombóvári Kosársuli KE 56-74 (11-23, 16-17, 14-19, 15-15)
Halmai Zsombor 21/6, Fenyvesi Ábris 5, Kapinya Péter 17/3, Pápai Levente 3, Csomor Péter 10, Wéber Koppány -, Fenyvesi Merse 2, Cseresznyés Csoma 4, Tóth Kristóf -, Téwald Patrik 2, Ruppert Dominik 10,
A következő regionális fordulóra Paksra utaztunk majdnem teljes kerettel. A paksiak kérték tőlünk, hogy had, egészítsék ki a csapatot más korosztályból, mert nagyon kevesen vannak és nem tudnának kiállni ellenünk. Jól kezdtük a mérkőzést egy dinamikus bemelegítés után. Gyors és sikeres akciókkal elhúztunk egy kicsit az első negyedben. A másodikban, már kiegyensúlyozottabb volt a mérkőzés, mert a Paks zóna védekezésbe kezdett és ezzel egy kicsit megfogtak bennünket. Sajnos a távoli dobásaink nem voltak kellőképpen eredményesek, és a támadó lepattanókat sem tudtuk megszerezni. A második félidőben is maradt a zóna elleni játék, de már sikeresebben támadtuk a gyűrűt és közeli dobásokkal próbáltunk lendületben maradni. A védekezésünk sokszor könnyen átjárható volt és így megkönnyítettük a Paksiak akcióit, de szerencsére tudtunk is válaszolni a könnyen kapott gólokra. Hajtós mérkőzésen vagyunk túl, egy nem könnyű 2-1-2 – es zóna védekezés ellen. Itt azért még van mit tanulnunk!
Gratulálok a győzelemhez.
Hajrá Dombóvár!
Szerző: Dombóvári Kosársuli KE | 2023.04.16. | U12 – Gyerek 2022/2023
Gyermek bajnokság, 8. forduló, 2023. 04. 16. Kaposvár, Csokanai Vitéz Mihály Iskola
1.mérkőzés
Dombóvári Kosársuli KE U 12/B—Komló Sport KK U 12 54:22 (14:2, 13:8, 10:7, 17:5)
Hencz Lénárd (11), Varsányi Ádám (10), Zsiga Zalán (10), Márkus Bence (7), Kiszler Benedek (4), Papp Ádám (3), Kovács Bálint (3), Bálind Botond (3), Kis Milán (2), Lukács Zénó (1), Gazdag-Soós Zétény (-), Takács Bence (-),
2.mérkőzés
Dombóvári Kosársuli KE U 12/B—KASI/C 57:60 (16:12, 10:11, 9:12 16:16) Hosszabbítás: 6—9
Hencz Lénárd (-), Varsányi Ádám (15), Zsiga Zalán (5), Márkus Bence (0), Kiszler Benedek (7), Papp Ádám (9), Kovács Bálint (5), Bálind Botond (6), Kis Milán (-), Lukács Zénó (-), Gazdag-Soós Zétény (4), Takács Bence (4), Bedővári Ákos (2)
Könnyű, laza, élvezetes meccsel és játékkal kezdtünk. Jó volt látni a srácokat, ahogy száguldoztak a pályán, igazi örömjátékot produkáltak.
Aztán jött a második mérkőzés. Megint egy győztesnek hitt meccs csúszott ki a kezünkből. Bőven lett volna lehetőségünk megnyerni a találkozót, sajnos nem így alakult. Minden elfogultság nélkül állítom, hogy megérdemeltük volna a győzelmet. A kaposvári csapatnál, miután sorban pontozódtak ki a srácok, végül nekem edzőnek kellett eldöntenem, hogy 4 játékossal játsszák végig a 4. negyedet, vagy sem. A sportszerűség azt diktálta, hogy engedjek egy 5. játékost a pályára. Ugyanez a sportszerűség a kaposvári szülők részéről nem egészen így nyilvánult meg a büntetőink dobásaikor. Rendszeresen belekiabáltak és szándékosan zavarták a dobó játékosainkat. Végül a hosszabbítás nem nekünk kedvezett. Ezek a srácok eddig soha nem sírtak, ma igen! Minden feszültség így jött ki belőlük! És soha nem harcoltak annyira, mint ma! Ez a kaposvári meccs a legtanulságosabb és legértékesebb összecsapása volt az évnek! Az ellenfél minden játékosa 1 évvel idősebb volt mint mi.
Fiúk, ma nagyot alakítottatok! Odatettétek magatokat és emelt fővel távozhattatok!
NAGYON NAGYOT TELJESÍTETTETEK! Igazi NB I-es hangulat volt a csarnokban! Szívből gratulálok!!!!!! Jók voltatok!

smart
Szerző: Dombóvári Kosársuli KE | 2023.04.16. | U14 – Serdülő 2022/2023
Fiú Serdülő Területi Bajnokság Tolna Megye
Marcali Szürkefarkasok – Dombóvári Kosársuli KE/B 74-65 (24-10, 20-10, 13-25, 17-20)
Amma Botond -, Bogárdi Dominik 4, Darázsdi Ákos – Eljaber Mohammadihsan 1, Faluközi Máté 2, Fülöp Sámuel 9, Ignácz Dominik 15/3, Horváth Gergő 4, Koós Kende 14, Lakatos Ábel 4, Péter Kusán 12, -, Varsányi Dávid –
Számunkra elérkezett a bajnokság utolsó mérkőzése, amin szerettünk volna szépen búcsúzni a mögöttünk hagyott szezontól.
Sajnos az első félidő nem úgy alakult ahogy elterveztük, nem tudtuk kihasználni a magassági- és erőfölényünket, a kialakított helyzeteinket pedig csak ritkán tudtuk kosárral befejezni. Ellenfelünk viszont nagyon szépen, és jól játszott, és erőszakosabban, határozottabban is védekezett mint mi, ezért a szünetre jelentős, 24 pontos hazai vezetés alakult ki.
A félidőben próbáltam rendezni a sorokat – kinél egy kis fejmosással, kinél egy kis lelkizéssel -, de ami a harmadik negyedben történt az még így is nagyon meglepett. Varázsütésre elkezdett működni minden, ami addig nem. Keményen, harciasan védekezve, minden labdáért megküzdve mentünk ki a pályára. Ennek következtében támadásban is felpörögtünk, és gyors, kombinatív játékkal sikerült sok pontot szereznünk. A csapatjátékot dicséri, hogy szinte minden kosarunk gólpassz után született, és minden pályán lévő játékosunk betalált legalább egyszer ebben a negyedben. A slusszpoén az utolsó másodpercben érkezett, amikor Ignácz Domi egy félpályán túlról elengedett hárompontost süllyesztett el a hazaiak gyűrűjében, amivel pont megfeleztük a félidei hátrányunkat. Ezt a kosarat még sokáig fogjuk emlegetni!
A záró játékrészre is megmaradt a lendület, és a lelkesedés, és tovább folytattuk a felzárkózást. Két perccel a vége előtt már csak öt pont volt a különbség a két csapat között, de ennél közelebb – pár elkapkodott támadás, valamint ellenfelünk legjobb játékosának jól időzített kosarai miatt – már nem tudtunk férkőzni.
A vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra, és főleg a második félidei hozzáállásra és teljesítményre. Jó volt ezen a mérkőzésen a kispadról figyelni, hogy volt értelme az elvégzett munkának, és látni, hogy végre tudtunk felszabadultan, igazi CSAPAT-ként egymásért küzdve kosárlabdázni, amit korábban annyiszor hiányoltam a bajnokság során.
Ellenfelünknek gratulálok a megérdemelt győzelemhez, csapatomnak pedig az ezen a mérkőzésen, valamint az egész bajnokság során nyújtott teljesítményéhez! Szép volt fiúk!
Szerző: Dombóvári Kosársuli KE | 2023.04.16. | U11 – Kenguru 2022/2023
Kenguru bajnokság, alapszakasz, 7. forduló, Dombóvár
Dombóvári Kosársuli KE U11/B-Dombóvári Kosársuli KE U11/A 36-89 (5-28, 19-17, 6-24, 6-20)
Schott Zsigmond 12, Mati Botond 6, Béndek Zalán 4, Szilágyi Kristóf 3, Erdős Kristóf 3, Marosi Dániel 3, Lehőcz Gellért 3, Gölöncsér Ádám 1, Szalontai Fanni 1, Albert Léna-, Stubián Zalán-, Szíjártó Dávid-,
Kozármisleny SE/A- Dombóvári Kosársuli KE U11/B 86-27 (14-4, 27-11, 18-6, 27-6)
Lehőcz Gellért 6, Mati Botond 5, Schott Zsigmond 5, Marosi Dániel 3, Szilágyi Kristóf 3, Béndek Zalán 2, Gölöncsér Ádám 1, Erdős Kristóf 1, Szalontai Fanni 1, Stubián Zalán-, Albert Léna-, Szíjártó Dávid-,
Vezetőedző: Kardos Attila
A 6. fordulóban aratott két szép győzelmünknek köszönhetően ismét a C csoportban szerepelhettünk, hazai pályán. Már a forduló előtt tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz „nagytestvéreink” a Dombóvári Kosársuli U11/A valamint a B csoportból érkező Kozármisleny/A ellen. Célunk annyi volt, hogy erős, jó csapatok ellen feszegessük határainkat, próbáljuk felvenni a ritmust és kihozni magunkból a maximumot. Ezalkalommal eltekintek a két meccsünk részletes elemzésétől. Összességében azt tudom elmondani, hogy ezen a napon, ez a két csapat nagy falatnak bizonyult számunkra. Életkorukból, fizikai fölényükből és az ebből fakadó tudáskülönbségből eredően nagyarányú, megérdemelt győzelmeket arattak ellenünk. Ennek ellenére voltak nagyon jó periódusaink, ahol megmutattuk tudásunkat. Kiemelném a testvércsapatunk elleni szenzációs második negyedünket, melyet a félidei büntetődobásokkal együtt megnyertünk. Ez a bravúros szakasz is mutatja, hogy lehet jövője ennek a fiatal U10-es csapatnak. Gratulálok ellenfeleink győzelmeihez. Külön szeretném kiemelni „nagytestvéreink” kettős győzelmét és a játéknapon mutatott extra játékát valamint azt a szenzációs szurkolást és hangulatot, ami a csarnokot ezen a délelőttön is betöltötte.
A mostani sima vereségek ellenére is büszke vagyok arra, amit ebben a bajnokságban eddig teljesítettünk a gyerekekkel. A régió 26 U11-es csapata között a 17 csapatos fiú mezőnyben a 7. helyen állunk, míg a 3. és 4. helyezett lánycsapatok ellen 3 győzelmet arattunk. Ezt komoly bravúrnak és nagyon szép teljesítménynek tartom ettől az első bajnoki szezonját futó U10-es csapattól. Szorgalmasan készülünk az U11-es és az U10-es zárófordulókra, hogy méltó módon zárhassuk le az idei bajnoki szezont!

HAJRÁ KOSÁRSULI! HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!
Szerző: Dombóvári Kosársuli KE | 2023.04.15. | U14 – Serdülő 2022/2023
Regionális Serdülő bajnokság Tavaszi forduló, 2023.04.14., Kozármisleny
Kozármisleny SE-Dombóvári Kosársuli KE/A 73-71 (21-20, 9-20, 21-11, 22-20)
Herke Máté 15/3, Kalocsa Dániel 12, Kutyik-Szabó Károly 12, Kiss Máté 10/6, Lehőcz Zétény 8, Vértes Botond 8, Horváth Áron 2, Babulják Balázs 2, Pataki Gergő 2, Pintér-Kovács Benedek, Kovács Gergő.
A következő mérkőzésünk Kozármislenyben volt, ahol két meghatározó játékosunk hiányzott. Barna Zalán aznap beteg lett, míg Márfi Ákos még sérült volt. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen Kozármisleny nagyon fejlődőképes, erős és szimpatikus csapat. Az elején nem kezdtünk jól, de az első negyedben sikerült felzárkóznunk. A második negyed jól alakult számunkra, kevesebb eladott labdával játszottunk, így sikerült egy kisebb előnyre szert tenni a dudaszóig.
Az egész meccs fej-fej mellett haladt, mindkét csapat nagyon keményen küzdött. A végjátékban a Kozármislenynek sikerült jobban teljesítenie, így végül egy labdás meccsen győztek. Volt még egy utolsó dobási kísérletünk, de sajnos nem sikerült bevenni az ellenfél kosarát.
Mindazonáltal nagyon jó volt ilyen kosárlabda mérkőzést látni. Mindkét csapat büszke lehet játékosaira, hiszen rengeteget fejlődtek. Az egész mérkőzés alatt nagyon keményen küzdöttek, és igazi csapatmunkát mutattak be. Reméljük, hogy a következő meccseinken is hasonlóan szép játékot tudunk majd nyújtani! Gratulálunk a Kozármislenyi csapatnak a győzelemhez!
Nagyszerűen hangzik, hogy a csapat továbbra is keményen dolgozik és törekszik a fejlődésre. Az előző meccsen látott eredmények és tanulságok mindenképpen segíthetnek a jövőbeni mérkőzéseken. Azt mondom, hogy több dolog is látszott a tanultakból, ami nagyszerű hír. Az ilyen fejlődési lehetőségek és tanulási tapasztalatok segítenek a csapatnak abban, hogy jobban tudjon felkészülni és megbirkózni az előttük álló kihívásokkal.
Fontos, hogy a csapat hosszú távon gondolkodjon, és ne csak az egyes mérkőzésekre koncentráljon. Az edzés, a munka, az alázat és a kitartás mind olyan tényezők, amelyek hozzájárulhatnak a csapat fejlődéséhez és az eredményességéhez. A folyamatos fejlődésre való törekvés és az elszántság kulcsfontosságú az eredményes csapatmunkában.
Azt üzenem, hogy folytassátok a kemény munkát és az elszántságot a csapatban, hiszen a folyamatos fejlődés és az eredményesség csak azoknak jár, akik az időt és az energiát befektetik.
Hajrá Dombóvár!