U16- DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE – SZEDEÁK/A

2020.10.11. Kiemelt kadet bajnokság Főtábla I. A csoport. 1. forduló.

DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE – SZEDEÁK/A 95-46 (32-3, 20-12, 29-17, 14-14)
DOMBÓVÁR: Berta B., Lép A. 8/6, SZŐKE B. 27/3, Fehérvári Cs. 14, ROÓSZ R. 16. Cs.: ÓLIÁS G. 15, Monostori Á. 4, Bálint Botond 4, Vincellér N. 3, Bálint Bence 3, Halmai Zs. 1, Csomor G.

A selejtező forduló után a bajnokságban is bemutatkozott kadet csapatunk. A pályaválasztói jog felcserélése után, hazai környezetben kezdhettük meg a bajnokságot. A SZEDEÁK csapatának ezúton köszönjük a rugalmasságot, hogy nem kellett későbbi időpontban a mérkőzést lejátszani.
Ellenfelünket egyáltalán nem ismertük csak az előzetes eredmények alapján sejtettük, hogy mi lehetünk az esélyesebek. Mindezek ellenére ugyan azzal a lelkesedéssel és akarattal készültünk ellenfelünkre, mint ezt tettük a korábbi mérkőzéseken is.
Nagyot mentek a fiúk az első játékrészben. Külön kiemelném az 1:1 védekezésünket, ami nagyon jól működött a mérkőzés egészében. Nagyon jó iramban és kellő hőfokon dolgoztak a srácok az első félidőben és tetemes előnnyel vonulhattunk a nagyszünetre (52-15).
A folytatásban sem lankadt a figyelem tetszetősen támadtunk, sok üres dobóhelyzetet sikerült kialakítanunk, amiket sajnos ezen a mérkőzésen nagyon rossz százalékban értékesítettünk.
Elégedett voltam a játék képével, végig fegyelmezetten, komolyan véve a mérkőzést nagyarányú győzelmet arattunk az első mérkőzésen.
Gratulálok minden játékosomnak az első sikerhez. Nagyon hosszú út áll még előttünk, céljainkat csak folyamatos kemény munkával tudjuk elérni, de nyitott rá a csapat és minden edzésen keményen dolgozva szeretnénk egyre jobb teljesítményt nyújtani.
Következő mérkőzésünkre október 20-án, kerül sor, amikor is a Budapest Honvéd csapatához látogatunk. Ellenfelünk nagyon erős játékerőt képvisel, igazán nehéz feladat előtt állunk, de szeretnénk egy jó mérkőzést játszani.
HAJRÁ DOMBÓVÁR!

NB2- DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE – MOGAAC

NB2- DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE – MOGAAC

2020.10.10. (Szombat) NB2 Nyugati csoport 1. forduló.

DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE – MOGAAC 94-44 (16-9, 28-11, 17-15, 33-9)
Dombóvár: Tóth K. 12, Hadnagy B. 7/3, Kőnig R. 3/3, Pölöske K. 7/3, Balogh R. 5/3. Cs.: Reizinger M. 15/9, Halmai D. 24/6, Fazekas V. 5, Szőke B. 7/3, Orbán Z. 4, Dömötörfi Á. 5, Heisz A.

Felnőtt csapatunk számára is kezdetét vette a 2020/21-es bajnoki évad. Hazai környezetben láttuk vendégül a MOGAAC Mosonmagyaróvár együttesét.
Jól kezdtük a találkozót, védekezésünk jól működött és támadásban is eredményesek tudtunk lenni. A negyed derekához érve 10-3-as eredményt mutatott a tábla javunkra.
Sajnos a játékrész folytatásában nem tudtuk abban az ütemben növelni előnyünket, ahogyan azt szerettük volna. Főként támadásban voltunk pontatlanok, így 16-9-es vezetés mellett vonulhatunk a kis szünetre.
A 2. negyed meghozta az áttörést játékunkban. Csere játékosaink jól szálltak be a mérkőzésbe, jó iramban és szépen játszva 17 ponttal megnyerve a negyedet, 24 pontos előnnyel várhattuk a folytatást.
Kicsit döcögősen indult a 2. félidő csapatunk számára. Főként támadásban akadtak gondjaink, rossz döntéseket hoztunk támadó oldalon és dobásainkat is rossz százalékban értékesítettük, ezáltal minimásian tudtuk növelni előnyünket a negyed végére.
A záró játékrész ismét jó játékot hozott. Nagyon jó iramot diktáltunk, rengeteg könnyű gólt sikerült szerezni és távolról is eredményesen célzott a csapat. Külön öröm volt nézni fiatal játékosaink felszabadult játékát. Nagy arányban megnyerve a negyedet, biztos győzelemmel sikerült kezdenünk a bajnokságot, ami fontos volt számunkra.
Ezúton gratulálok csapatomnak, úgy gondolom a mérkőzés egészében jó hozzá állással dolgoztak a srácok és próbálták betartani az előre megbeszélteket. Hibák vannak és lesznek is játékunkban, de a kupamérkőzésekhez képest sikerült fejlődnünk a játék minden elemében, ami örömteli számomra.
Következő bajnoki mérkőzésünkre október 16-án, pénteken kerül sor Kozármislenyben. Idegenben mindenhol nagyon nehéz lesz, de becsülettel próbálunk felkészülni a mérkőzésre és tudásunk legjavát nyújtva szeretnénk egy jó mérkőzést játszani.
HAJRÁ DOMBÓVÁR!

U12B- Alapszakasz 1. forduló, Dombóvár

U12B- Alapszakasz 1. forduló, Dombóvár

U 12-es forduló, Dombóvár, Szent Orsolya Iskolaközpont. 2020. 10. 11.

1. mérkőzés: Dombóvári Kosársuli—Bonyhád 26:34 (3:2, 9:10, 12:5, 2:17) Az eredmény alakulása negyedenként: (3:2, 12:12, 24:17, 26:34)
Horváth Gergő 9, Tőzsér Levente 6, Darázsdi Ákos 6, Somogyvári Zoltán -, Apáti Noel 2, Orsós Barnabás 2, Szigeti Ákos -, Balogh Kornél 1, Péter Kusán -, Eljaber Mohammad -, Kiss Boldizsár- Banulják Balázs -, Katona Péter -,

Én már korán, reggel 7 órakor ott voltam, mostam fel termet, és nagyon vártam mindenkit. Kissé aggódtam, hogy nem leszünk meg a mérkőzéshez, aztán 9 órakor végre összejött csapatunkból 13 ember, a várt 15 kijelölt játékos helyett.
Miután elmondtam, hogy egy csapattársunk, Vörös Viktor bekerült a kórházba, de lelkiekben velünk van és nagyon szorít értünk, mindenki fogadkozott, hogy a mai nap folyamán érte fogunk játszani. Ez a határtalan lelkesedés az első mérkőzésen le is jött. Ricsi vezényletével mindenki tette legjobb tudása szerint a maga dolgát.
Olyan elemi erővel, akarattal és lelkesedéssel játszottuk a meccset olyan játékosokkal szemben, akik 1 évvel idősebbek voltak, hogy öröm volt nézni. Az elején kis problémát okozott az U 12-es elvárások és szabályok betartása, mint például a nagy palánk, vagy a visszajátszás fogalma.
De ezt most megtapasztaltuk és megtanultuk. Az első félidőben összesen 12 pontot sikerült szereznünk, de az ellenfélnek is. A büntető dobások után is még mindig egál volt az eredmény, sőt a 3.negyedben 7 ponttal is vezettünk. Aztán a pontatlanságunk, az eladott labdák tömkelege miatt végül, mivel csak 1 kosarat tudtunk szerezni, az ellenfél viszont csak azt tette, 8 ponttal elveszítettük a meccset.
Az öltözőben mindenki úgy fogalmazott, Viktorért küzdöttünk, és reménykedtünk, hogy az első mérkőzést győzelemmel kezdjük. Nem így sikerült, de mi edzők büszkék voltunk a csapatra!

2. mérkőzés: Szekszárd—Dombóvári Kosársuli 103:11 ( 18:2, 34:6, 26:1, 25:2) Az eredmény alakulása negyedenként: ( 18:2, 52:8, 78:9, 103:11)
Horváth Gergő 2, Tőzsér Levente 3, Darázsdi Ákos 2, Somogyvári Zoltán 3, Apáti Noel -, Orsós Barnabás -, Szigeti Ákos 1, Balogh Kornél -, Péter Kusán -, Eljaber Mohammad -, Kiss Boldizsár – Banulják Balázs -, Katona Péter -,

Valamelyik játékosunk így nyilatkozott: szétestünk. Elég találó a megjegyzés, de ne felejtsük el, egy rendkívül képzett, technikailag kíváló több U 12-es játékost felsorakoztató Szekszárd ellen kerültünk pályára. Mivel láttuk a Bonyhád elleni találkozójukat, a játékukat, a vehemenciájukat, a játék ötleteiket, sajnos úgy mentünk fel a pályára, itt nem lehet mit tenni. Egész pályán szorosan letámadtak, szinte nem is tudtuk felhozni a labdát, ha sikerült is, többnyire eladtuk, passzaink suhantak a nagyvilágba, az ellenfél palánkjáig alig jutottunk el. Nem volt játékunk, csak erőlködés. De ennek ellenére voltak dicsérendő megmozdulások. Megtanultuk, hogy kell a passzsávba belenyúlni, hol kell védekezésben állni, figyelni kell a labdát, a labdás embert és a saját emberünket is.
A mérkőzés tanulságos volt. Egyetlen szépséghibája, hogy ugyanezzel a Szekszárddal fogunk a jövő héten is összekerülni. Bár az U 12-es játékosaik nem szerepelnek, de az egész csapat összeszedettsége. technikai és taktikai felkészültsége komoly megmérettetést jelent a számunkra.
Hiányzott többek között két, a tavalyi bajnokságban meghatározó játékos, Lehőcz Zéti és Pataki Gergő a csapatból, akik az U 12-es „A” csapatunkat erősítették. ”A” csapatunk mindkét mérkőzését megnyerte! Szívből gratulálunk nekik!
A következő héten, az U 11-es 1. fordulóban már az előbb említett 2 játékos is velünk szerepel, és reméljük Vértes Boti átigazolását is sikerül elintézni.
Amit az öltözőben megfogadtunk: minden edzéseken részt veszünk, időben érkezünk, keményen dolgozunk, fegyelmezettebben állunk hozzá a munkához, figyelünk, koncentráltabban dolgozunk, a csapatért küzdünk, sőt eljárunk az NB 2-es mérkőzésekre is, hogy lássunk pozitív példát magunk előtt!
Így legyen!
HAJRÁ DOMBÓVÁR!

U12A- Alapszakasz 1. forduló, Kaposvár

U12A- Alapszakasz 1. forduló, Kaposvár

U12 Gyermek bajnokság, 2020.10.11. Kaposvár Aréna

Gyakorló Csibék-Dombóvári Kosársuli KE „A” 45-68 (14-13, 12-17, 11-18, 8-20)
Pataki Gergő 9, Kiss Máté 8, Lehőcz Zétény 11, Horváth Áron 6, Szabó Milán 16, Barna Zalán 12, Ignácz Dominik 2, Kalocsa Dániel, Herke Máté 3, Pintér-Kovács Benedek 1, Márfi Ákos, Bogárdi Dominik.

Dombóvári Kosársuli KE „A”-NKA Pécs Fiú/B 57-33 (14-6, 18-11, 6-6, 19-10)
Pataki Gergő 15, Kiss Máté 4, Lehőcz Zétény 3, Horváth Áron 3, Szabó Milán 8, Barna Zalán 13, Ignácz Dominik 1, Kalocsa Dániel, Herke Máté 3, Pintér-Kovács Benedek 1, Márfi Ákos 4, Bogárdi Dominik 2.

Végre játszhattunk! Hat és fél hónap után ismét hivatalos tétmérkőzésen tudtunk parkettára lépni. Egyből egy szép új arénában találtuk magunkat Kaposváron.
Első mérkőzésen ez is nagyon meglátszott a csapaton, csak kerestük magunkat és próbáltunk az új helyzetekkel megbirkózni. Ahogy teltek a percek egyre jobban megérkeztünk a mérkőzésbe. Az első félidőt betudjuk az eltelt időszaknak és kosaraztuk tovább. A második félidőben, már mind a két ötösünk irányította a saját periódját és egyre több ziccert tudtunk értékesíteni. Mérkőzés végére kialakult egy nagyobb különbség, ami lenyugtatta csapatunkat.
Második mérkőzést egyből játszottuk, sok pihenő időnk nem volt, de erre készültünk. Szerencsére ott folytattuk, ahol abba hagytuk és próbáltuk a tanultakat felvinni a pályára.
Több játékosunknak ez volt élete első hivatalos kosárlabda mérkőzése, amihez az egész csapat nevében gratulálok. Rengeteg hibával játszottuk ezt a meccset is, de látszott a srácokon, hogy nagyon akarnak javítani minden egyes eladott labda vagy kihagyott ziccer után.
Ahogy teltek a percek, egyre jobban magunkra találtunk vasárnap délelőtt, amire csak építkezni lehet! Hosszú út áll előttünk, bízunk benne, hogy minden mérkőzésünket lejátszhatjuk és tanulhatjuk tovább a KOSÁRLABDA csapatjátékot!
Köszönöm mindenkinek az akarását, csak így tudunk előre lépni! Nem a győzelem a cél, hanem a FEJLŐDÉS! Hajrá Dombóvár!