„Harcosok klubja”

Folytatjuk beszélgetéssorozatunkat felnőtt csapatunk játékosaival. A mostani interjú során együttesünk csapatkapitányával, Pölöske Kornéllal és Tóth Kristóffal beszélgetek. Kornél a Dombóvári Kosársuli saját nevelésű játékosa, aki az utánpótlás csapatokat végigjárva jutott el a felnőtt gárdáig, mellyel már jó néhány szezont maga mögött tudhat. Kristóf Kaposvár szülötteként a somogyi megyeszékhelyen ismerkedett meg ezzel a nagyszerű sportággal, itt is vált felnőtt játékossá, mielőtt nagy örömünkre Dombóvárra igazolt volna. Később testvére Máté is követte hozzánk, aki jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban próbál szerencsét. Két eltérő pályafutás, két különböző poszton játszó játékos. Mégis van valami, amiben ők ketten nagyon hasonlítanak. Ez pedig a töretlen küzdeni és győzni akarás, az akaraterő, a jó értelemben vett harcos mentalitás. Ők azok, akik ha kell a „falon” is átmennek, ha kell, még akkor is elő tudnak venni plusz energiát, amikor a szurkolók már nem is gondolnák.

Srácok! Hadd tegyek fel elsőként egy kicsit filozófikus kérdést! Ha néhány mondatban meg kellene fogalmaznotok sportolói hitvallásotokat, a sporttal, a kosárlabdával kapcsolatos gondolataitokat, mit mondanátok?

Pölöske Kornél: Én mindig a kemény munkát tartottam a legfontosabbnak és az akaratot már a kezdetektől. Szerencsére mindig olyan edzők keze alatt voltam, akik szintén ezt helyezték előtérbe. Gondolok itt Balázsra, Attilára és jelenleg Szikóra. Ezek nélkül nem megy semmilyen sport. Emellett úgy gondolom ez nem csak a sportra igaz, hanem az élet bármely területére.

Tóth Kristóf: A kosárlabda számomra nem csak egy egyszerű játék, ez egy szenvedély. az egyik legkomplexebb sport, pillanatok alatt döntések sorozatát kell meghozni amik, befolyásolhatják az egész mérkőzést. A pályán mindenki egymásért dolgozik, ez nagyon jól össze tudja kovácsolni az embereket. A játéknak minden perce öröm és ezt úgy tudjuk a legjobban meghálálni, ha mindig a maximumot nyújtjuk.

Kori! Az idei évadtól tiéd a csapatkapitányi „karszalag”. Ez a szerepkör az edzői stáb és a csapattársak megbecsülését mutatja, melyre maximálisan rászolgáltál. Mit gondolsz erről a szerepkörről, erről a csapaton belüli megtisztelő feladatról?

Pölöske Kornél: Nagyon megtisztelőnek tartom, hogy én lehetek ennek a fantasztikus csapatnak a kapitánya. Büszkeséggel tölt el, hogy a csapattársaim és az edzői stáb bizalmat szavazott nekem. Próbálok felnőni a feladathoz. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy kimondott vezér típus. Kristóf sokat segít nekem ebben a pályán és azon kívül is. Jól kiegészítjük egymást.

Kristóf! Amint a bevezetőben már említettem, Kaposvárról érkeztél csapatunkhoz, ahol nagyon hamar elfogadtak a csapattársak és a szurkolók. Egyszer félig viccesen félig komolyan azt is mondtam neked, te már dombóvári vagy csak Kaposváron laksz. Milyen érzésekkel jöttél hozzánk annak idején? Mit tapasztaltál meg nálunk? Mi tartott itt évek óta Dombóváron a csapat kötelékében?

Tóth Kristóf: Mikor ide kerültem Dombóvárra, emlékszem féltem, hogy mit fognak hozzám szólni a leendő csapattársak. Viszont amint beléptem az öltözőbe ez az érzés elmúlt. Mindenki pozitívan fogadott és az első edzés végére már tudtam is, hogy jó helyre kerültem! Itt nálatok tapasztaltam meg, hogy mi nem csak csapat vagyunk, hanem egy család az egész kosársuli. Ez az, ami itt tart engem és természetesen a szurkolók, akik minden meccsen kint vannak és buzdítják a csapatunkat. Úgy gondolom egy játékos ennél többet nem is kívánhatna!

Beszéljünk egy kicsit az idei szezonról. Az idő repül, és már túl vagyunk 18 fordulón. Miként tekintetek vissza a csapat eddigi szereplésére, azt hogy értékelitek? Miben látjátok a csapat eddigi szereplésének okait?

Pölöske Kornél: A szezon eleje kissé nehézkesen indult. A kedvező sorsolásnak köszönhetően aztán viszonylag jól indítottunk. A csapat még nem volt készen. Folyamatosan csatlakoztak be az új játékosok. Szikó dolgát ez jelentősen megnehezítette. Volt egy-két kisebb hullámvölgy, de szerencsére hamar kijöttünk a gödörből. A csapat felépítése teljesen eltér a régebbiekhez képest, hiszen eddig idősebb, rutinos, NB1 A csoportos tapasztalattal rendelkező játékosok alkották a csapat magját. Most a játékosok nagy része még fiatalnak mondható. Szerintem a tabellán azt a helyet foglaljuk el, ahova nagyjából tartozunk. Úgy gondolom, elégedettek lehetünk a jelenlegi helyzetünkkel.

Tóth Kristóf: Az idei bajnokság nagyon erős ezért szerintem elégedettek lehetünk az eddigi szereplésünkkel. Ami pedig az okát illeti, mindenki szívét-lelkét beleadja minden meccsbe. És amíg ez így van, addig ez a csapat nem veszíthet.

Az alapszakaszból még négy idegenbeli mérkőzés van hátra. A háromállomásos pécsi túra mellett egy dunaújvárosi meccsel. Kemény tavasznak ígérkezik az előttünk álló időszak, de a csapat kvalitásait tekintve mindenki joggal reménykedik a sikeres szereplésben. Mit vártok ezektől a meccsektől? Milyen célokat fogalmaznátok meg magatok és a csapat számára?

Pölöske Kornél: Mindenképp meg akarjuk szerezni a második helyet. Ezért dolgoztunk egész szezonban. Én hiszek a csapatban, hogy ez a 4 meccs úgy fog sikerülni, ahogy azt szeretnénk, és ahogy elvárják tőlünk. Legfőbb cél szerintem, hogy csapatként keményen eddzünk hétről-hétre, aztán a hétvégén együtt hajtsunk a győzelemért.

Tóth Kristóf: Úgy gondolom a csapatnak egyetlen célja lehet. Ebből a 4 állomásból, 4 győzelemmel kell hazatérni.

 Végül nektek is felteszem a már szokásosnak mondható kérdést. Üzennétek –e valamit a csapat „hatodik játékosának”, a szurkolóknak?

Pölöske Kornél: Elmondhatatlanul hálásak vagyunk azért, amit egész szezonban tapasztalunk. Hogy hazai meccseken ennyien eljönnek és kiszurkolják belőlünk a jobb teljesítményt és a győzelmet. Ez valami elképesztő. Az, hogy még idegenbe is elkísérnek minket évről-évre, – gondolok itt Kaposvárra, Pécsre -szerintem ez az NB2-ben egyedülálló. Nagyon remélem, hogy a hátralévő meccseken sok örömet tudunk szerezni még szurkolóinknak. Nélkülük ez ilyen szinten nem tudna működni. Ezúton is szeretném megköszönni a csapat nevében az egész éves szurkolást, valamint kérném, hogy aki teheti, jöjjön el Pécsre, hiszen hatalmas szükség lesz rátok. Hajra Dombóvár!!!

Tóth Kristóf: Először is köszönjük, hogy mindig szép számmal kilátogatnak a meccseinkre és buzdítanak minket! Aki tudja, kísérje el idegenbe is a csapatot! Szükségünk van rátok!Hajrá Dombóvár!!

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést! A szezon további részére sok sikert és sérülésmentes, eredményes szereplést kívánok nektek és az egész csapatnak!

 

                                                                                                                                   (K.A.)

Pölöske Kornél

Tóth Kristóf