„Köszönjük Máté!”

A Dombóvári Kosársuli KE felnőtt csapatának egyik meghatározó játékosa Tóth Máté. A Kaposvárról érkezett fiatal játékos intelligens, pontokban gazdag játékával, valamint közvetlen, barátságos egyéniségével hamar a csapat kulcsemberévé és a szurkolók kedvencévé vált testvérével, Kristóffal együtt. Az élet azonban úgy hozta, hogy nem tudja végigjátszani a szezont kék-fehér dombóvári mezben és egy külföldi lehetőség miatt el kell búcsúzzon a csapattól és a közönségtől. Vele beszélgetek most távozásáról és az elmúlt időszakról.
Máté! Váratlanul érte a dombóvári szurkolókat a hír, miszerint a szombathelyi mérkőzés volt az utolsó meccsed a szezonban. Ha nem túl személyes a kérdés, mi áll a távozásod hátterében?
Jelentkeztem egy olyan programra az Amerikai Egyesült Államokba, ahol gyerekekkel tudok foglalkozni és közben betekintést nyerhetek, hogy milyen is az amerikai élet, 1+1 éves szerződést kaptam, egyelőre egy évre tervezek. Sajnos a program egyik feltétele az volt, hogy 26 év alattinak kell lenni, és mivel jövőre töltöm be a 26-ot így most kellett élnem a lehetőséggel.

Engedd meg, hogy egy kicsit visszatekintsünk az itt eltöltött időszakodra! A Dombóvár egyik legnagyobb riválisától, a Kaposvártól érkeztél hozzánk. Milyen érzésekkel és tervekkel jöttél Dombóvárra?

Valóban, igazi kaposváriként , soha nem gondoltam volna, hogy valaha is Dombóváron fogok pattogtatni, de miután a testvérem Kristóf egy nagyon szuper évet töltött el itt és Szikóval is jó volt a kapcsolatom, amikor megkeresett, egyértelmű volt, hogy csatlakozom. Egyetlen egy tervem volt igazából, ami mindig is, ha a pályára léptem, hogy a lehető legjobb formámat hozzam és ezzel a minél több győzelemhez segítsem a csapatot.

Ponterős, intelligens játékoddal hamar a csapat meghatározó játékosává és a szurkolók kedvencévé váltál. Hogyan tekintesz vissza az itt eltöltött időre mind a csapat, mind a szurkolók tekintetében? Hogy értékeled pályafutásod dombóvári szakaszát?

Nagyon élveztem a Dombóváron eltöltött időt, mind a csapat mind a szakmai háttér kimagasló és emellett mégis nagyon családias. A szurkolókra egyszerűen nincsenek is szavak, azt hiszem egyértelmű, hogy az egész NB2-tes mezőnyben magasan nekünk vannak a legjobb szurkolóink!!

Bár világlátott ember vagy- hisz tudomásom szerint több különleges helyen megfordultál már – milyen változásokat hoz az életedben az előtted álló időszak? Mi lesz a kosárlabdával? Tudod-e folytatni az aktív sportolást?

Igen, szerencsés vagyok, mert elég sok helyen megfordulhattam már a világban, bár korántsem érzem elégnek, viszont akármilyen közhelynek is hangzik eddig Magyarországnál jobb nem volt, hazatérni csak ide lehet! Nagyon izgatott vagyok, hiszen mégis csak az Egyesült Államok, rengetek dolog lesz, ami a megszokottól eltérő, igyekszem mihamarabb felvenni a ritmust. Az első dolgaim között lesz, hogy csapatot találjak magamnak és folytassam a kosárlabdát, mert ez egy olyan dolog, amiről egyszerűen nem lehet lemondani.

Végezetül üzennél-e valamit a dombóvári kosárlabda szurkolóknak?

Ti vagytok a legjobbak! Folytassátok ezt a szuper szurkolást, elképesztő milyen erőt tud adni a játékosoknak! Remélem meg tudtalak ajándékozni titeket szép emlékekkel a pályán, ti engem rengeteggel! Ha visszatérek Magyarországra, természetesen csak a Dombóvár jöhet, szóba ahol játszhatok!

Köszönöm szépen a beszélgetést! Valamennyi dombóvári kosárlabdabarát nevében köszönöm neked az itt eltöltött időt, és mindazt az örömet, amit játékoddal okoztál, mellyel sok győzelemhez járultál hozzá! Kívánom, hogy távol hazádtól, családodtól is legyél olyan sikeres, mint a pályán! Köszönjük Máté!

K.A.