Dombóvári Kosársuli KE – PTE-Peac: 71-68 (12-15, 17-21, 22-20, 20-12)
Dombóvár 300 néző, v.: Mintál, Koncsek.
Dombóvár: TÓTH 16/6, KUN 12/3, BALOGH 15/3, VICZE 12, PÖLÖSKE 6. Cs.: Tamás, Déri 7, Szilágyi 3, Várallyay.
Peac: Nagy 4, Moosz 5, FARKAS 13/6, Füzy 7, Kis 11. Cs.: ÓNOZÓ 18/9, Baluka 3, Buday-Sántha 6, Tamás.
A mindössze egy vereséget számláló – a bajnoki tabellán holtversenyben első helyen álló – PTE-Peac csapatával játszottuk soron következő mérkőzésünket. Nem ígérkezett tehát sétagaloppnak a találkozó, az őszi „odavágón” 19 pontos vereséget szenvedtünk, ennek ellenére a győzelem reményében léptünk pályára. Érdekesség, hogy a pécsieknél két volt dombóvári játékos is szerepet kapott a kezdő ötösben Farkas és Moosz személyében. Sajnos ismételten volt hiányzónk, ezúttal egyik kulcsemberünk, Banai talpsérülés miatt volt kénytelen kihagyni a meccset.
Rengeteg hibával kezdett mindkét csapat, ha egy picit jobban koncentrál valamelyik fél, akár nagyobb különbség is kialakulhatott volna az első negyedben. A folytatásra is inkább a küzdelem dominált, nagyon erős volt a védekezés mindkét oldalon, és bizony meg kellett harcolni minden egyes dobóhelyzetért is. Feltűnő volt, hogy sok labdát eladtunk, amelyet a pécsiek gyors indításokkal megbüntettek. Sajnos Tamás kapott a vádlijára egy rúgást, nem is tudta folytatni a játékot, ezáltal nehéz helyzetbe kerültünk. Később kiderült, hogy szárkapocscsont repedést szenvedett, így hosszabb időre kidőlt a sorból.. A félidőre 7 pontos vendég előnnyel mentek pihenőre a csapatok. A fordulás után picit összeszedettebb támadásokat vezettünk, jobbak voltak a kiválasztásaink, de ez az eredményben ekkor még nem mutatkozott meg. A pécsieknél ekkor Ónozó extrát nyújtott támadásban, bravúros találataival meghiúsította felzárkózási kísérleteinket. A záró játékrészben óriásit játszottunk, teljesen megzavartuk agresszív védekezésünkkel a vendégeket, folyamatosan zárkóztunk fel, majd a vezetést is átvettük. Mindez nagy energiákat emésztett fel, de óriási szívvel, a közönségünk hathatós támogatásával sikerült túllépni a fáradtságon, és Tóth, majd Balogh büntetőivel bebiztosítottuk a győzelmünket.
Kiemelésre ad okot, hogy hatalmas csapatmunkával sikerült megnyernünk ezt a fontos találkozót, mindig akadt valaki aki továbblendített minket a holtpontokon, ezért dicséret illet minden játékosunkat.