Dombóvári Kosársuli KE – Siófoki Kosársuli 124 – 72 (34-17, 33-19, 30-20, 27-16)
Dombóvári Kosársuli: Tóth K. 17/3, Tóth M. 26/15, Banai A. 15/3, Pölöske K. 6, Murvai D. 2. Cs: Kun K. 10/6, Szilágyi T. 15/6, Lovas D. 9, Szabotin Z. 6, Csapó T. 11, Heisz D. 4, Csáki B. 3.

 

A bajnokság félidejéhez érve a tabella 10. helyén álló, Siófok csapatát láttuk vendégül. Utolsó két mérkőzésünk sajnos nem úgy alakult, ahogyan azt elterveztük. Többek között ezért is szerettünk volna egy önbizalom növelő nagyarányú győzelmet aratni. Az előre megbeszélteket maximálisan betartva indult a találkozó. Gyors játékot játszva, lepattanó labdák megszerzése után, nagyon sok könnyű kosarat szerezve 17 pontos előnyt sikerült kialakítanunk az első negyed végére. A folytatásban sem lankadt a figyelmünk. Agresszív védekezésünknek köszönhetően, nagyon sok labdát szereztünk, amiből könnyű kosarakat dobtunk és gyakorlatilag a félidőhöz érve eldöntöttük a győztes csapat kilétét. A második félidőt is komolyan véve, mindenkinek játéklehetőséget biztosítva, magabiztos, nagyarányú győzelmet szereztünk.

Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, következő mérkőzésünket jövő héten, szombaton február 3-án, Marcaliban játsszuk, ahol mindenféleképpen győzni szeretnénk.

HAJRÁ DOMBÓVÁR!