Elkezdődött a felkészülés

A nyári szünetet és a megérdemelt pihenést követően NB II-es csapatunk megkezdte felkészülését a 2018/2019-es szezon küzdelmeire. Szőke Balázs vezetőedző a hét elején tartotta meg az első edzést tanítványainak. A tavalyi szezon végén többen visszavonultak illetve távoztak a csapatból, így a mesternek új játékosokat, köztük visszatérőket és fiatalokat is be kell építenie az együttesbe. A fiúk edzőjükkel együtt nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába annak érdekében, hogy a csapat elé kitűzött célokat elérjék, és a fantasztikus dombóvári közönségnek idén se okozzanak csalódást az NB II-es bajnokság valamint a Hepp Kupa mérkőzésein.