Újra a fedélzeten

Egy cikksorozatot indítunk útjára, melyben NBII-es csapatunk játékosaival beszélgetünk. A keret több helyen is változott az előző szezonhoz képest. Ennek egyik oka, hogy nagy örömünkre három korábbi dombóvári játékos ismét csatlakozott a gárdához. Kollár Zsombor utánpótlás csapatainkban töltött el több évet, mielőtt eligazolt volna, Kőnig Richárdot és Németh Patrikot pedig már az NBII-ben is láthattuk játszani.

Srácok! Ismét magatokra öltöttétek a Dombóvár kék-fehér mezét. Hogyan alakult mindez? Mi áll a visszatérésetek hátterében?
Kollár Zsombor: Négy paksi év után, másfél évet töltöttem az Óbudai Kaszásoknál. Januártól a TF Budapest csapatához igazoltam, ahol nagy sikereket értünk el. Szezon végén sok változás történt a csapaton belül így jött a kérdés hogyan legyen tovább. Ekkor megkerestek itthonról, hogy nagyon szívesen várnának a csapatban. Sok gondolkodás után arra jutottam, hogy szülővárosomat, nevelőegyesületemet választom, így 7 év után újra hazatértem Dombóvárra.
Kőnig Richárd: Két évet hagytam ki, miután nyáron megkerestek itthonról, hogy csatlakozzak újra a csapathoz. A kosárlabda és a csapat hiánya miatt úgy döntöttem, hogy visszatérek.
Németh Patrik: Az elmúlt 2 évben a munkám miatt abba kellett hagynom a versenyszerű kosárlabdát, amit sajnos nem itthon végeztem és nem tudtam úgy összeegyeztetni a kettőt, hogy egyik se menjen a másiknak a rovására. Idén viszont ez megváltozott, mert haza tudtam jönni dolgozni, és nem sokra rá jött is a megkeresés, hogy játsszak újra itt a szülővárosomban. Rövid gondolkodás után úgy döntöttem, hogy újra magamra öltöm a kék-fehér mezt itt Dombóváron.

Hogy érzitek magatokat a csapatban, hogy sikerült a felkészülés?
K.Zs.: A felkészülés igazán jól sikerült. Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a csapat majdnem egészét ismertem már, még mielőtt visszajöttem volna. Sok csapattársammal együtt nőttem fel és tanultam meg ezt a sportot, sőt vannak olyanok, akikkel paksi éveim alatt játszottam együtt.
K.R.: Jól érzem magam a csapatban. Sok játékossal régen is együtt kosaraztam , akár csapattársként akár ellenfélként. A felkészüléssel is meg vagyok elégedve, izgatottan várom a szezont.
N.P: A felkészülés jól sikerült, próbáltunk a lehető legjobban fizikálisan és mentálisan is felkészülni az előttünk álló idényre. Azt kell, hogy mondjam nagyon jól és szerencsésnek érzem magam a csapatban, hiszen szinte az összes játékost ismertem már a korábbi évekből vagy még a régi időkből, mikor még egymás ellen játszottunk a srácokkal.

Az edzőmérkőzéseken kívül két hivatalos mérkőzésen vagyunk túl. Hogy értékelitek a csapat eddigi teljesítményét, mik az első benyomások?
K.Zs: Személy szerint nagyon elégedett vagyok a csapattal. Hajtósan és gyorsan játszunk, ami szerintem ebben a mezőnyben hatalmas előny lesz számunkra. Látszódott a meccseken, hogy nem csak saját magunkért, hanem egymásért is küzdünk a pályán. Egy ilyen csapatban érdemes játszani, és emiatt nagyon jók az első benyomásaim.
K.R.: Pozitívan értékelem a felkészülési meccseinket, ahol jobban összeszokott a csapat is. A két hivatalos mérkőzés is jól sikerült, jó tempót diktáltunk mindkét találkozón. Úgy gondolom, hogy csapatunk jó úton halad az eddigiek alapján.
N.P.: A csapat teljes kerete még csak most a napokban, hetekben rajzolódott ki teljesen, de ennek ellenére én nagyon elégedett vagyok a csapat eddigi teljesítményével. Próbálunk gyorsan játszani, mi akarjuk diktálni a tempót és a saját játékunkat játszani. De ami a legfontosabb, hogy csak egymásért a csapatért küzd mindenki és nyoma sincs az önös érdekeknek. Ezek miatt is mondhatom, hogy nagyon jó ebben a csapatban játszani és egy ilyen csapatnak a tagjának lenni. Ezek miatt ilyen jók az első benyomásaim.

Milyen célokat tűztetek ki magatok elé erre a szezonra egyénileg és a csapat tekintetében?
K.Zs.: A csapatunk szempontjából nehezen tudok választ adni, hiszen ezt a bajnokságot nem ismerem annyira, így a csapatok is idegenek számomra. Őszintén szólva úgy gondolom, hogy ez a fiatalos, energikus és összetartó bagázs, ami nekünk van, nagyon sokra viheti a következő idényben. Ennek a csapatnak szeretnék egy fontos oszlopa lenni, és segíteni akár a bajnoki címig is.
K.R.: Az edzéseken és a mérkőzéseken látottak alapján ütőképesek vagyunk . Ezzel a fiatalos csapattal veszélyesek lehetünk bárki ellen ebben a bajnokságban. Remélem sokat tudok segíteni a csapatnak!
N.P.: Mivel 2 évig távol voltam és csak elvétve tudtam nyomon követni a bajnokságot, így a csapat szempontjából nem igazán tudok választ adni a kérdésre.. Nagyon fiatal a csapatunk de összetartó és szívós, ezért mondhatom, hogy a célunk továbbra is az, hogy a tabellán minél előkelőbb helyen végezzünk. Ennek a csapatnak szeretnék az egyik meghatározó és hasznos tagja lenni és ha ott a lehetőség, segíteni. Ha lehet, akkor a bajnoki címhez.
Srácok! Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert a hétvégi ZKK elleni meccshez és valamennyi találkozóhoz!
Hajrá Dombóvár!!! (K.A.)