Zalaegerszegi KK – Dombóvári Kosársuli KE: 67-81 (16-17, 18-22, 17-17, 16-25)
Zalaegerszeg, Ostoros Károly Sportcsarnok 50 néző. V.: Tóth, Esztergályos.
ZKK: CZEIGLI 16/6, Péntek 11, Takács 9/3, Kovács 8, Komáromi 8. Cs.: Murvai 3, Bojkovszky 3, Becze 9.
Dombóvár: TÓTH K. 20/6, Kollár 8/3, Fetzer 17, Pölöske 2, Fazekas 10. Cs.: FARKAS 15, Takács, Dávid 7, Németh 2, Csapó T.

Sorozatban három vendégszereplésünk második állomása Zalaegerszegen volt, ahol a bajnoki tabella 8. helyén álló ZKK fogadta csapatunkat. Szerettük volna növelni 7 meccses győzelmi szériánkat, ennek köszönhetően tovább stabilizálni bajnoki helyezésünket. Sajnos Kőnig Ricárd és Hadnagy Bence bokasérülés miatt még nem állhattak csapatunk rendelkezésére, de jó ütemben folyik a gyógyulásuk, így hamarosan újra láthatjuk a pályán mindkét játékosunkat.
A mérkőzés első negyedében fej-fej mellett haladt a két csapat. Rengeteg hiba jellemezte a játékunkat, erőlködtünk, több labdát feleslegesen elszórtunk. A 7. percig mindössze 6 pontot szereztünk a ZKK 10 egységével szemben. Időkérésünk picit felrázta a együttesünket és 1-2 szép megmozdulást követően (Farkas, Dávid, Németh) a negyed végére átvettük a vezetést.
A folytatásban is inkább a küzdelem dominált , mintsem a szép játék. Szinte lemásoltuk az első negyedet. Több perces kosárcsendünket követően aztán a 16. perctől (28-24-es hazai előnynél )egy 13-0-ás futást produkáltunk. A megszerzett 9 pontos fórunk azonban egy perc alatt -figyelmetlenségek miatt- 3 pontra olvadt. Dávid utolsó másodpercekben szerzett duplájával 34-39-es előnnyel várhattuk a nagyszünetet.
A fordulást követően megintcsak beragadtunk, 5 perc alatt mindössze 4 pontot szereztünk, és a szívósan küzdő ZKK ismét átvette a vezetést (25. perc: 44-43). Nem találtuk a ritmust, a külső körülményekkel foglalkoztunk, túl sokat idegeskedtünk, amit a jövőben sokkal jobban kell kezelnünk.
A záró negyedet végre jól kezdtük, jól védekeztünk, és már jobban működtek a támadásaink is amit egy 9-0ás futás jelzett. A 34. percre 55-65-re elléptünk, ami döntőnek bizonyult. Bár voltak még felzárkózási kísérletei a hazai csapatnak, de már kézben tartottuk a meccset. Farkas két duplájával és Tóth K. két triplájával bebiztosítottuk a győzelmet.
Gratulálok a csapat minden tagjának, a győzelem volt most a legfontosabb! Egy pici hiányérzetem van a mutatott játékot illetően, sokkal jobban kell koncentrálnunk a jövőben!
A következő mérkőzésünk Mosonmagyaróváron lesz február 1-én 19.00 órai kezdettel.
HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!