Örökre szóló élményt kaptak a kosarasok!

A Dombóvári Kosársuli KE tagjai és szülei az elmúlt hétvégén egy örökre szóló élményen vettek részt Budapesten a Tüskecsarnokban. Magyarországon került megrendezésre a következő VB selejtező mérkőzés, válogatottunk a Holland együttest fogadta hazai környezetben.
A Kosársuli vezetősége úgy döntött, hogy idén nem tárgyi ajándékot ad a gyerekeknek, játékosoknak, hanem megszervezi és felutaztatja a mérkőzésre őket.
Dombóvár várost és a kosárlabdát 143 fővel képviseltük! Egy egész szektort jelöltek ki nekünk, hisz sikerült megtöltenünk! Nagy élmény volt maga az utazás, hisz 2 db nagy busszal és 2db kis busszal indultunk neki vasárnap. Izgatottan vártuk a mérkőzés kezdetét és hogy együtt szurkolhassunk a csarnokkal.


Hab a tortára, hogy óriási megtiszteltetés ért minket, egy külön ajándékot ajánlott fel a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, amit ez úton is szeretnénk megköszönni!
A két válogatott csapat játékosaival a Dombóvári Kosársulis gyerekei vonulhattak be!
Nagy élmény volt egy öltözőfolyosón készülni a csapatokkal, aztán kivonulni 5000 ember elé, majd kézen fogva befutni a pályára! Gyermekként erről álmodik minden sportoló, hogy a legnagyobbakkal egyszer együtt …….. !!! 26 játékosunknak ez most megadatott!


Az év egyik legjobb mérkőzését nézhettük végig és szurkolhattunk a magyar csapatnak! Természetesen győztünk és aznap nagyon büszkék voltunk Magyarországra és Dombóvárra!

Köszönjük mindenki segítségét, aki részt vett a szervezésbe!                                 Képek megtekinthetők a galériában!

Hajrá Dombóvár!