SZEZONZÁRÓ 2021/2022

Végére ért a 2021/22-es szezon illetve bajnoki évad, melyet egy emlékezetes kosárlabda ünneppel zárt le egyesületünk. Örömteli tény, hogy a mostani szezon végén is sok szép eredményről számolhattunk be a Szuhay Sportcentrumban megjelent szépszámú közönségnek, Dombóvár város vezetőinek, valamennyi támogatónknak és az értünk szurkolóknak.


A szezonzáró ünnepségre egy különleges kosárlabda mérkőzés félidejében került sor. NB2-es felnőtt csapatunk a francia Independents Bball együttesével játszott látványos megmozdulásokban is gazdag barátságos mérkőzést. A találkozó különlegessége, hogy a párizsi csapat vezetőedzője nem más, mint a korábbi kiváló NB1-es dombóvári kosárlabdázó, Krasznai Milán. Örömünkre szolgál, hogy sikerült tető alá hozni a meccset és vendégül látni Milánt valamint az általa edzett csapatot. Köszönjük, hogy eljöttek és gazdagították szezonzáró rendezvényünk programját.
A Dombóvári Kosársuli KE idei szezonjának értékelőjét és díjátadó ünnepségét Czétány László elnök nyitotta meg, majd Halmai Balázs szakmai vezető, elnökhelyettes értékelte. A megjelenteket Dombóvár Város Önkormányzatának részéről Kerényi Zsolt alpolgármester Úr, korábbi kosárlabdázó is köszöntötte néhány szóban, melyet ezúttal is köszönünk!
Az általános értékelést követően valamennyi csapatunk egymást követve sorakozott fel a pálya szélén. NB2-es felnőtt együttesünk mellett az utánpótlás korosztályokat és csapatokat – U18, U16, U14/A, U14/B, U12/A, U11/A (U12/B), U10/A (U11/B), U10/B -edzőik is külön-külön értékelték néhány mondatban, majd a megérdemelt munka jutalmául az egyesület ajándékait is átvehették.
A most lezárt idényben ismét volt okunk örömre.
Rendkívül fiatal és nagyrészt junior korú játékosokból álló felnőtt csapatunk az NB 2 Nyugati csoportos felnőtt bajnokság felsőházi rájátszásába jutott, ahol végül az ötödik helyet szerezte meg. A Hepp Kupa küzdelmeiben 3 kört sikerült menni, mely klubtörténeti csúcs. A sorozatban győzni sikerült az NB1 B csoportos Bajai Bácska ellen is.
U18-as junior csapatunk a Nemzeti Fiú Junior Bajnokságban vagyis a korosztály elitjében szerzett indulási jogot. Az ország legjobb csapatait tömörítő versenysorozatban nagyszerűen helyt álltak Szilágyi Tamás vezetőedző fiai. Az NB2-es és junior bajnokságban együttesen közel 70 mérkőzést játszó csapat az utolsó pillanatig versenyben volt az Országos „A” Döntőbe jutásért. A történelmi siker végül nem jött össze, a keresztjátékban a szombathelyi Falco jobbnak bizonyult. A csapat így az Országos „B” Döntőben szerepelhetett, ahol a legjobb négy közé jutott és Magyarország 12. legjobb junior csapata lett. További elismerés a gárda felé, hogy Reizinger Máté meghívót kapott az U18-as magyar válogatottba, míg Fehérvári Csegő az U17/U18-as 3×3-as nemzeti csapatba, melyek újabb mérföldkövek egyesületünk életében! Szívből gratulálunk a csapat egész éves szerepléséhez!
Fiatalabb korosztályaink tekintetében is akadtak szép sikerek. U14/A csapatunk a Régiós Bajnokok Országos Döntőjébe jutott. A kiskunfélegyházi fináléban serdülő csapatunk aranyérmet szerzett. Gratulálunk nekik!
U16-os valamint U14/B csapatunk a regionális bajnokságokban igyekezett öregbíteni a Kosársuli hírnevét. Gratulálunk munkájukhoz!
A legfiatalabb korosztályoknál is szorgos munka folyt a mostani idényben is. U12/A csapatunk komoly fejlődést mutatva és sok nagyszerű mérkőzést produkálva nagyon kevéssel maradt le az országos főtábláról. U11/A csapatunk Régiós Jamboree-ba vagyis a dél-dunántúli régió legjobbjai közé jutott, U10/A csapatunk a Baranya megyei U10-es bajnokság legjobb négy csapata között végzett.
Szívből gratulálunk csapatainknak, edzőinknek, az előkészítő csoportok vezetőinek valamint az egyesületet önzetlen munkájával segítő valamennyi személynek! Köszönjük munkájukat!
Köszönetünket fejezzük ki Dombóvár Város Önkormányzatának, valamennyi szponzorunknak, támogatóinknak valamint a szülőknek, hozzátartozóknak és a mindvégig hűséges szurkolóinknak! Nélkülük ezek a sikerek és eredmények nem valósulhattak volna meg! Köszönjük nekik és a jövőben is számítunk rájuk! Bizalmukat, ahogy eddig is, legjobb tudásunk szerint igyekszünk meghálálni!
A szezonzáró ünnepség a pályán elért eredmények és az éves munka értékelését követően az egyéni díjak és ajándékok átadásával folytatódott.
Elsőként egy olyan játékos díjazására került sor, aki kisgyermek kora óta, saját nevelésű játékosként szerzett elévülhetetlen érdemeket abban, hogy korosztálya sikert sikerre halmozva, országos döntők során vehetett részt és a Dombóvári Kosársulit a korosztályos magyar kosárlabda meghatározó és elismert egyesületeinek sorába emelte:
Reizinger Máté, junior válogatott játékos, U18-as és NB2-es csapatunk kiválósága és vezéregyénisége a következő szezontól a Budapest Honvéd SE-ben folytatja pályafutását. A nagyszerű játékost nem más búcsúztatta, mint édesapja és egykori edzője Reizinger Attila. A nagyon megható és felemelő pillanat valamennyiünk számára emlékezetes marad.
Mindent köszönünk Neked Máté! Kivételes tehetséged mellé példamutató szorgalom, a kosárlabda és a sport iránti alázat és elkötelezettség valamint kiváló emberi értékek párosultak. Igazi példakép lettél csapattársaid és a Kosársuli valamennyi játékosa számára! Köszönjük sokéves példaértékű és eredményes munkádat! Nagyon sok örömet szereztél nekünk! Nagyon sok sikert és sérülésmentes, eredményes pályafutást kívánunk neked a jövőben is! Nagyon büszkék vagyunk Rád! Bárhova is vezessen a sors, te mindig ide tartozol!


Reizinger Máté mellett még egy játékos búcsúztatására is sor került. Egy olyan játékosé, aki vidékről érkezve igazi dombóvári játékossá és a szurkolók egyik kedvencévé vált!
Tóth Kristóf, NB2-es felnőtt csapatunk kiválósága úgy döntött, hogy felhagy az aktív kosárlabdával. Kristóf a régi nagy szomszédvári riválistól, Kaposvárról érkezett hozzánk. Csupaszív játékával, töretlen lelkesedésével, barátságos egyéniségével nagyon hamar beilleszkedett a csapatba! Meghatározó játékosként, alapemberként segítette hosszú éveken át felnőtt csapatunkat! Olyan játékosnak ismerhettük meg, akire mindig lehetett számítani és aki nélkül szinte elképzelhetetlen volt a csapat. A mögöttünk hagyott szezonban már nemcsak játékosként, hanem edzőként is szerepet vállalt. Akárcsak a szurkolók, játékosai is nagyon megszerették.
Kristóf! Mindent köszönünk, amit a Dombóvári Kosársuliért és a helyi kosárlabdáért tettél! Köszönjük a pályán nyújtott teljesítményed mellett azt a szeretetet, tiszteletet, odaadást és a klub iránti hűséget, ami jellemzett az itt töltött évek alatt! Tudnod kell, te már mindig dombóvári maradsz, ahova mindig szeretettel várunk haza! Sok sikert a további civil életben is!

A 2021/2022-es szezon végén mindenkinek szép nyarat, jó pihenést, tartalmas feltöltődést kívánunk!
Hajrá Kosársuli! Hajrá Kosárlabda! Hajrá Dombóvár!!!!