Szezonzáró ünnepségünket 2018. június 8-án tartottuk a Szuhay-sportcentrum kosárlabda csarnokban. Minden versenyeztetett korosztályunk helyet foglalt a lelátón. Több játékosunkat szüleik és hozzátartozóik elkísérték.

Czétány László a Kosársuli elnöke köszöntött minden megjelent személyt, majd átadta a szót Halmai Balázs szakmai igazgatónak, aki megtartotta az éves beszámolót. Elmondta, hogy 250 gyerek sportol rendszeresen az egyesületben az Ovi-kosár program, előkészítő program és a versenyeztetett csapatainknak köszönhetően. Személyi feltételeket is felsorolta, ahol 5 óvónővel, 2 testnevelő tanárral, 1 gyógytornásszal, 2 önkéntes edzővel, 1 önkéntes marketingessel, 5 edzővel és 3 fő önkéntes vezetővel tevékenykedünk minden nap. Köszönetet mondott minden segítőnek és apró ajándékokat adtak át az edzők.
Ezt követően jöttek a korcsoportonkénti éves értékelések, ahol minden edző elmondta a csapatának beszámolóját. Sorrendben elsőként az U9 ördögök (edző Csapó István Márk elfoglaltság miatt nem tudott részt venni) kezdték. Első alkalommal indultunk a megye bajnokságban és ezt nagy sikernek könyveltük el. Majd Kenguru és Gyermek csapatunk értékelése következett Halmai Balázstól, aki kihangsúlyozta, hogy a játék öröme a kosárlabda alapok elsajátítása és a csapatszellem kialakítása volt a cél, ebben nagy segítője volt Tamás Nóri.
Serdülő korosztályunk edzője Reizinger Attila következett. Az U14-es csapatunk történelmet írt a kosársuli életében. Az Országos Nemzeti Bajnokság  „A” döntőjébe jutottak, ahol a 7. helyezést szerezték meg Sopronban. Kihangsúlyozta a tanulás fontosságát a sport mellett! Köszönetet mondott Szőke Balázsnak, akivel egész évben együtt dolgozott a hatalmas sikerért.
Kadett illetve Junior csapatunk értékelését az edző Tamás Péter tartotta. Mellette állt önkéntes segítője Szilágyi Tamás is, aki szintén végig segítette a csapatokat egész szezonban.
NB2 felnőtt csapat beszámolójával folytatódott az  ünnepség, ahol a vezető edző Szőke Balázs mondatait hallhatták a jelen lévők. Zárásaként megköszönte Csáky Benedeknek, Szabotin Zalánnak, Heisz Domonkosnak kitartó munkájukat, majd további sikereket kívánt tanulmányaikhoz az elkövetkező évekre.
Dombóvár Város polgármestere Szabó Lóránd folytatta a köszöntéseket illetve pár mondatot mondott a jövőről. Beszéde végén a város nevében elbúcsúzott 3 fő volt NB2-es játékosunktól  (Sziszi, Tamsi, Banesz). Utolsó felszólalónk a hagyományokat őrizve Farkas Gábor elnök helyettes volt, aki lezárta a 2017-2018 szezont, megköszönve mindenki munkáját, és jó pihenést kívánt a nyári időszakra.
Zárásként a „Vasút Himnusz” csendült fel és közös énekléssel, tapssal, fejeztük be az évet.Kis pogácsa, süti, üdítő fogyasztása mellett folytatódtak a családi beszélgetések, hisz a Dombóvári Kosársuli Egyesület egy nagy CSALÁD!

HAJRÁ DOMBÓVÁR!

Összefoglaló videó megnézhető itt.