Tamási Dámok-Dombóvári Kosársuli KE 44-73 (11-20,13-15, 8-25, 12-13)
Vinczellér Nándor 2, Ruppert Dominik 2, Lép Adrián 8, Barna Lili 6, Szőke Hédi 2, Berta Boldizsár 8, Fehérvári Csegő 8, Szőke Bálint 22, Kovács Benjamin -, Kántor Máté -, Óliás Gergő 4, Győri Márk 2, Kardos Máté 4, Vértesi Áron 6.

A bajnokság kezdése előtt járunk, és az U12-es csapatunk a 2. felkészülési mérkőzését játszotta kedden (10.04.) Tamási otthonában. 14 játékossal utaztunk el, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon és felmérjük, hol tartunk.
Több játékos először öltötte magára a kék-fehér mezt, de megérdemelten tehették, hiszen minden edzésen ott voltak, csak akkor hiányoztak, mikor a betegség ledöntötte őket pár napra. Az edzőmérkőzés előtt megbeszéltük az öltözőben, hogy mi az, amit a pályán szeretnénk megvalósítani, természetesen ez nem több, csak amiket edzésen megtanultunk és gyakoroltunk. Jó érzés volt látni, hogy mindenki kúszott- mászott a labdáért, és magabiztosan, önbizalommal tele játszott. Mertünk a lepattanóért ugrani, a széleket megfutni, a helyzeteket elvállalni, 1:1 helyzetekben betörni. Védekezésben az embereinket megtaláltuk, a lábunk szépen járt és okosan védekeztünk. Szép játékkal, lelkes küzdéssel eredménytől függetlenül mindenkire büszke vagyok. Nemsokára kezdődik a bajnokság, ahol szép eredményeket szeretnénk elérni magunkhoz képest. A lényeg, hogy fejlődjünk és élvezzük ezt a szép játékot!

u12 14480661_1211620515562866_6503293601286147435_o 14492421_1195510393846271_4735079489357531441_n 14523062_1195510397179604_7258267816125767295_n 14542386_1211622608895990_906124685862745375_o 14608941_1211623422229242_5425888778923291511_o

Hajrá Dombóvár!