U 12. 8. forduló: 2021. 04. 24. szombat, Dombóvár, Szent Orsolya Iskolaközpont

Most, hogy pörgetem vissza az eseményeket, február 14-én játszotta csapatunk az utolsó mérkőzését. Én akkor otthon harcoltam a koronavírussal, Ricsi pedig a csapatot lelkesítette a pályán.
Ez több, mint 2 hónappal ezelőtt történt. Azóta sok családban történtek tragédiák, sokan elmentek, de jó néhányan meggyógyultak. Köztük én is. Hálás vagyok a sorsnak, hogy adott esélyt tovább folytatni a megkezdett utat és a megkezdett szezont. Az edzőkkel együtt úgy döntöttünk, hogy az edzéseket tartjuk tovább, (U 10, U 11, U 12) és ha nyitnak az iskolák, újra bekapcsolódunk a versenyzésbe.
Nehéz volt felvenni a ritmust, de egyre többen lettünk a csapatban, és egyre lelkesebben dolgoztunk. 3 új játékost igazoltunk, így pontosan 20 játékosra bővült játékosállományunk.
Most, 2021. 04. 24-én játszottuk az U 12-es bajnokság záró fordulóját, olyan csapatokkal, akik szinte kihagyás nélkül végigedzették és versenyezték az egész szezont.
Azt hiszem hősies küzdelem volt részünkről és a bajnokság méltó befejezése is egyben. Két lánycsapattal találtuk magunkat szemben, akik ügyesek, technikailag jól képzettek és hihetetlen magasak voltak.
Amint a 3 mérkőzésből kiderül, körbeverés volt, minden team nyert és veszített is egy mérkőzést.

1. mérkőzés:
PVSK NKA Leány B –Dombóvári Kosársuli U 12 B 45:38 (10:7, 9:20, 18:6, 8:5) Gergő (3),
Vértes Botond (8), Apáti Noel (7), Péter Kusán (5), Vörös Viktor (4), Babulják Balázs (4), Horváth Balogh Kornél (2), Tőzsér Levi (2), Kiss Kolos Boldizsár (1), Amma Botond (1), Somogyvári Zoltán (1), Darázsdi Ákos (-)
A cél mindkét meccsen az volt, hogy mindenki pályára kerüljön és az is játsszon, akik most debütált, (Amma Boti), aki büntető dobásból kosarat is szerzett, illetve aki rengeteg időt kihagyott (Balogh Kori), aki a torna leglátványosabb kosarát szerezte, és persze az, hogy jól játszunk. Nem az eredmény volt a fontos, hanem hogy visszatérjünk ahhoz a versenyformánkhoz, ahol abbahagytuk két hónappal azelőtt. Vörös Viktor, Vértes Boti és Péter Kusán vitte magával az első ötöst, de ez a lendület sajnos csak az első negyedik volt elég. Rengeteg helyzet maradt ki, pedig akartunk és ügyesek voltunk. A második ötös tarolt. Aztán azt gondoltuk, „zsebükben a mérkőzés és elbíztuk magunkat”- mint ahogy be is vallották. Igen a kosárlabdában mindig minden lehetséges. Az egészséges hit átmehet egy túlzott önbecsülésbe. Tanultunk és profitálunk belőle!
Gratulálunk a szimpatikus pécsi csapatnak és edzőjüknek! Szeretnénk még velük edzőmeccseket játszani!

2. Gyakorlós Mágusok—PVSK NKA Leány B 45:33

3. Dombóvári Kosársuli U 12 B –Gyakorlós Mágusok 50:47 (6:14, 13:11, B:4:3, 11:13, 16:6)
Vértes Botond (13), Apáti Noel (13), Péter Kusán (3), Vörös Viktor (-), Babulják Balázs (10), Horváth Gergő (6), Balogh Kornél (1), Tőzsér Levi (1), Kiss Kolos Boldizsár (2), Darázsdi Ákos (1),Amma Botond (-), Somogyvári Zoltán (-),
Az eredmény alakulásából (6:14, 19:25, 23:28, 34:41, 50:47) is jól látszik, végig a kaposvári csapat vezetett. Ugyanabba a csapdába estek, mint mi, biztosak voltak a győzelemben. Rajtunk kívül mindenki a teremben. Csak mi voltunk, akik bíztunk magunkban és képesek voltunk fordítani.
Dicséret illeti a csapat minden játékosát, kiemelném, mert ki kell emelnem, Vértes Botit, Péter Kusánt és a második ötös minden tagját, Apáti Noelt, Babulják Balázst, Tőzsér Levit, Somogyvári Zolit, Horváth Gergőt azért a teljesítményükért, amit ezen a meccset nyújtottak, Nem volt elgurult labda, csak koncentráció,akarat, végre egészséges hit , hogy ügyesek vagyunk, és szív, ami mindig meghatározó csapatunknál. Horváth Geri , Somogyvári Zoli labdaszerzései, Apáti Noel eredményes betörései, Tőzsér Levi jó oldalbedobásai, és szenzációs védekezése valamint a kis Grizzlynk, Babulják Balázs klasszis játéka meghatározó volt a mérkőzésen.
Ehhez a győzelemhez mindenki hozzájárult, mert csapatként teljesítettünk, akár a pályán, akár a padon való szurkolással.
Ilyenkor érzem, hogy érdemes ezt csinálni! Dombóváron kívül, nincs még egy olyan csapat, ahol ilyen hatalmas lenne az összetartás!
HAJRÁ DOMBÓVÁR!
Köszönöm fiúk!