Képzőtábor, Szolnok (2018.07.14. – 18.)

Nyáron kezdődött a 2004-es születési fiúk képzőtábora Szolnokon, melynek célja az U16 válogatott keretbe kerülés és az Európa Bajnokságra való felkészítése. Július 14-én szombatra meghívást kapott két játékosunk is Reizinger Máté és Halmai Dániel. Öt nap alatt 8 edzésen vettek részt a fiúk, amit egy kéthetes felkészülés előzött meg. Sok pihenőjük nem volt az országos döntő után, de nem akadály nekik.

Szombat délután tartották az első közös edzést a Tisza Ligeti Sportcsarnokban, amit eddig csak a Tv-ből ismertek. Váradiné Szarka Ildikó (Szombathely), Bosnyák Jácint (Budapest), Halmai Norbert (Szolnok) edzők vezetésével zajlott a felkészülés, akik igen tapasztalt komoly szakmai múlttal rendelkeznek. Vasárnap, hétfőn és kedden napi két edzésen vettek részt. Szerda délelőtt volt az utolsó edzés, ami egy egymás elleni edzőmérkőzést takart. Délután végeztek a fiúk és nagyon jó élményekkel sok tanult dologgal tértek haza. Mind a ketten remekül helyt álltak a 28 fős összehívott keretben. Magyarország minden részéről behívták a legjobb játékosokat és ez egy nagyon-nagy megtiszteltetés Nekik és a Kosársulinak egyaránt. Következő összetartás augusztusra várható, reméljük fiaink is köztük lehetnek!

HAJRÁ DOMBÓVÁR!