2020.10.11. Kiemelt kadet bajnokság Főtábla I. A csoport. 1. forduló.

DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE – SZEDEÁK/A 95-46 (32-3, 20-12, 29-17, 14-14)
DOMBÓVÁR: Berta B., Lép A. 8/6, SZŐKE B. 27/3, Fehérvári Cs. 14, ROÓSZ R. 16. Cs.: ÓLIÁS G. 15, Monostori Á. 4, Bálint Botond 4, Vincellér N. 3, Bálint Bence 3, Halmai Zs. 1, Csomor G.

A selejtező forduló után a bajnokságban is bemutatkozott kadet csapatunk. A pályaválasztói jog felcserélése után, hazai környezetben kezdhettük meg a bajnokságot. A SZEDEÁK csapatának ezúton köszönjük a rugalmasságot, hogy nem kellett későbbi időpontban a mérkőzést lejátszani.
Ellenfelünket egyáltalán nem ismertük csak az előzetes eredmények alapján sejtettük, hogy mi lehetünk az esélyesebek. Mindezek ellenére ugyan azzal a lelkesedéssel és akarattal készültünk ellenfelünkre, mint ezt tettük a korábbi mérkőzéseken is.
Nagyot mentek a fiúk az első játékrészben. Külön kiemelném az 1:1 védekezésünket, ami nagyon jól működött a mérkőzés egészében. Nagyon jó iramban és kellő hőfokon dolgoztak a srácok az első félidőben és tetemes előnnyel vonulhattunk a nagyszünetre (52-15).
A folytatásban sem lankadt a figyelem tetszetősen támadtunk, sok üres dobóhelyzetet sikerült kialakítanunk, amiket sajnos ezen a mérkőzésen nagyon rossz százalékban értékesítettünk.
Elégedett voltam a játék képével, végig fegyelmezetten, komolyan véve a mérkőzést nagyarányú győzelmet arattunk az első mérkőzésen.
Gratulálok minden játékosomnak az első sikerhez. Nagyon hosszú út áll még előttünk, céljainkat csak folyamatos kemény munkával tudjuk elérni, de nyitott rá a csapat és minden edzésen keményen dolgozva szeretnénk egyre jobb teljesítményt nyújtani.
Következő mérkőzésünkre október 20-án, kerül sor, amikor is a Budapest Honvéd csapatához látogatunk. Ellenfelünk nagyon erős játékerőt képvisel, igazán nehéz feladat előtt állunk, de szeretnénk egy jó mérkőzést játszani.
HAJRÁ DOMBÓVÁR!