2019.03.19. Kiemelt bajnokság, alsóház Nyugat.

Dombóvári Kosársuli KE – Alba Fehérvár 70 – 75 (12-16, 25-25, 24-17, 9-17)
Dombóvár: Halmai D. 6, Reizinger M. 10/6, Vértes Zs. 17/9, Nagy B. 4, Roósz R. 2. Cs.: SZŐKE B. 25/21, Slavati B. 2, Barabás Á. 4, Vida M., Lép A.

A kiemelt bajnokság, alsóházi rájátszásának, utolsó 6. fordulóját játszottuk hazai pályán. Nagyon idegesen kezdtünk, sok hiba volt a játékunkban. Az első negyed kosár szegény játékot hozott, mindkét csapat a védőtérfélen, próbált előnyhöz jutni. Nagyon kellemetlen 1-3-1 zóna védekezéssel találtuk magunkat szemben, minden kosárért meg kellett küzdeni. A 2. játékrészben sikerült ritmust találnunk a zóna ellen. Jól bontottuk a védelmet, és rendre jó döntéseket hoztunk, aminek eredményeképpen, nagyon jó százalékkal találtunk be a 3 pontos vonalon túlról. Főleg Szőke Bálint volt elemében, aki egymaga 4! Darab 3 pontost süllyesztett el a gyűrűbe, csapatunk pedig 7-szer volt eredményes a vonalon túlról. Jó dobóformánknak köszönhetően, ellenfelünk nem tudta tovább növelni előnyét a félidőig.
A fordulást követően, sikerült ritmust váltanunk. A mérkőzés egyik kulcsa az lett volna, hogy gyors játékot erőltetünk, és nem engedjük ellenfelünk zóna védekezését felállni. Szerencsére a 3. negyedben ez a játék működött, és hátrányunkat ledolgozva, a negyed végén már mi jártunk előrébb 3 ponttal.
A záró játékrész egy nagyon kiélezett csatát hozott. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, végjátékban kulcsfontosságú dobásokat hagytunk ki, és nem tudtunk mit kezdeni ellenfelünk afrikai származású játékosával, ha szoros csatában is, de sajnos vereséget szenvedtünk.
A vereség ellenére gratulálok a fiúknak. Nem csak a mai teljesítményhez, hanem az egész tavaszi fordulóhoz. Úgy gondolom az előre kitűzött célokat bőven teljesítettük, az pedig csak hab volt a tortán, hogy a keresztjátékból mi jutottunk tovább a kiemelt bajnokságba, és májusban „B” döntőt játszhatunk. 1,5 hónapunk van maximálisan felkészülni, szeretnénk hasznosan eltölteni ezt az időt, és felkészülten érkezni a döntőre.
A Kosársulinak is szeretnénk, megköszöni a maximális bizalmat, és támogatást. Nagyon sok edző, és vezető kemény munkája van ebben a szép eredményben.
HAJRÁ DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI!!!