2018.02.25. Regionális kadet bajnokság.

GYKSE Szekszárd – Dombóvári Kosársuli KE 52 – 73 (13-11, 11-22, 15-18, 13-22)
Dombóvári Kosársuli: Takács A. 27/15, Nagy B. -, Kardos B. 6, Heisz A. 23, Orbán Z. 7.Cs.: Slavati B.-, Halmai D. 3, Kuti D. 4, Holczmann D. -, Reizinger M. 4.

Kadet csapatunknak is elkezdődött a második kör. Az első forduló remek teljesítményének köszönhetően, egy jóval erősebb csoportot kaptunk, ahol az első mérkőzésünket a szekszárdi csapat ellen vívtuk.
Ismertük ellenfelünket, hiszen a szezon elején már játszottunk velük edzőmérkőzést, ahol nagy arányú vereséget szenvedtünk. Mindenféleképpen szerettük volna megmutatni, hogy azóta milyen sokat dolgoztunk és fejlődtünk és szerettünk volna egy nagyon jó mérkőzést játszani. Külön hangsúlyt fektettünk a védekezésünkre, ami úgy gondolom az első perctől fogva az utolsóig remekül működött. Az első negyed teljesen kiegyenlített játékot hozott. A második negyedben sikerült ritmust váltanunk és több könnyű kosarat szerezni, aminek köszönhetően picit sikerült meglépnünk a félidőre (24-33).
A második félidőt szerettük volna agresszívan kezdeni, extrán védekeztünk és egy 5-15-ös futással 20 pontra növeltük előnyünket. Mint később kiderült ez az előny elegendő volt a mérkőzés végéig. Nagyon okos játékkal tudtuk tartani a különbséget és szép győzelmet szereztünk.Negatív oldalon egyedül a kihagyott ziccereket tudom említeni, ebből viszont rengeteg volt a mérkőzésen és ezek nagyon bosszantó hibák.
Nem szokásom senkit külön kiemelni, de Takács Arni és Heisz Andris (Dage 🙂 ) nagyon – nagyot játszott ezen a mérkőzésen, gratuláció jár nekik külön.És GRATULÁCIÓ az egész CSAPATNAK ezért a szép teljesítményért. Csütörtökön már újabb nagyon nehéz mérkőzés vár ránk hiszen a PVSK „A” csapatát fogadjuk majd hazai környezetben. Készülünk becsülettel és próbálunk egy jó mérkőzést játszani.

Hajrá Dombvár!!!!!

bty