2018.04.11. Regionális kadett bajnokság.

Kosárlabda Akadémia „B” – Dombóvári Kosársuli KE 76-66 (21-11,16-14,15-25,24-16)
Dombóvári Kosársuli: Takács A. 26/6, Szőke B. 10/3, Nagy B. -, Heisz A. 10, Orbán Z. 15.Cs.: Slavati B. -, Halmai D. 2, Holczmann D. -, Reizinger M. 3, Bőzsöny B. -, Vida M. -, Ruppert Á.-.

Ismét gyengén kezdtük a mérkőzést. Sajnos ez mostanában jellemző ránk, hogy alszunk a mérkőzés első perceiben. Ellenfelünk pedig sokkal jobb csapat annál, hogy ilyen ajándékokat ne fogadna el és 10 pontos hátrányban voltunk a negyed végén. A második negyedben kezdet feljavulni védekezésünk és kiegyenlítődött a játék (37-25) mutatott az eredményjelző a félidőben.

A szünetben megbeszéltük, hogy védekezést váltunk magas embereiken ami nagyon jól sült el. Rengeteg labdát szereztünk, kellően agresszívek voltunk a védő térfélen és a negyed végéhez érve szinte egálra hoztuk a mérkőzést (52-50).

Jött a mindent eldöntő utolsó játékrész. A pécsi csapat ismét megrázta magát, 3. perc végére 10 ponttal húzott el tőlünk. Gyors időkérés, sikerült sorainkat rendezni és óriási erőket mozgósítva megint vissza jöttünk a mérkőzésbe a 6. perc végére (64-62).

Ekkor ellenfelünknek kellett, időt kérnie. Sikerült soraikat rendezni és 2 gyors kosárra nekünk csak egy büntető volt a válaszunk. A maradék időben is lett volna esélyünk a győzelemre, azonban támadó térfélen rossz döntéseket hoztunk és vereséget szenvedtünk.

A vereség ellenére úgy gondolom, hogy emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Nagyon vegyes és fiatal csapat vagyunk, volt tartásunk kétszer is vissza tudtunk jönni a meccsbe. Még 2 mérkőzés van hátra a bajnokságból, próbáljuk maximálisan kihasználni és megnyerni.

Hajrá Dombóvár!