2019.02.10. U16 keresztjáték a 16-ba jutásért 2. mérkőzés.

PVSK NKA „A” – Dombóvári Kosársuli KE „A” 71 – 62 (23-18, 16-18, 18-13, 14-13)
Dombóvár: Halmai D. 8/3, Reizinger M. 25, Szőke B. 18/9, Nagy B. 4, Vértes Zs. 7/3. Cs.: Slavati B., Vida M.

A keresztjáték 2. mérkőzésére került sor Pécsen. Az első mérkőzésen 10 pontos előnyt sikerült hazai környezetben kialakítani, célunk az volt, hogy legrosszabb esetben is 10 ponton belül tudjunk maradni a mérkőzés végén.
Kicsit álmoskásan kezdtük a mérkőzést, nem pörögtünk kellő hőfokon, és a negyed közepéhez érve 7-8 pontos előnyre tett szert a pécsi csapat. A negyed második felében sikerült több könnyű kosarat szerezni, így 3 pontot faragva 5 pontos előnyt mutatott az eredményjelző az ellenfél javára.
A 2. játékrészben sokkal jobban működtek figurális játékaink, és egy 8-0-ás futással sikerült utolérni ellenfelünket, majd a vezetést is átvenni. Sajnos a negyed végén több hibát vétettünk, gondolok itt az eladott labdákra elsősorban, amiből a pécsi csapat előbb egyenlített, majd a félidő végére 3 ponttal visszavette a vezetést.
A 2. félidőt nagyon jól kezdtük, gyors indításainkat értékesítve 11-3-as futással a negyed közepére 5 ponttal vezettünk. Pécsi csapat gyors időkéréssel rendezte sorait, először éreztem úgy igazán a fáradság jeleit a csapaton. Mindösszesen 2 pontot sikerült dobnunk a maradék 5 percben, ellenfelünk ezt okosan kihasználva, 8 pontos előnyt kialakítva visszavette a vezetést a záró játékrész előtt.
Jött a mindent eldöntő záró felvonás. Ismét a Pvsk csapata indította jobban a negyedet, előbb egy duplát, majd egy triplát rámoltak be gyűrűnkbe, amivel 13 pontra duzzadt az előnyük, és így ők álltak már továbbjutásra. Talán legjobbkor érkezett Szőke Bálint válasz hárompontos kosara, amivel ismét a 10 pontos határon táncoltunk.
Nagyon feszült és idegőrlő volt a mérkőzés, a maradék időben végig 10 pont környékén vezetett a pécsi csapat, végül egy végletekig kiélezett mérkőzésen 1 pontot megtartva, kis szerencsével, de mi jutottunk a legjobb 16 csapat közé.
Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hiszen így ebben a felállásban, ennyi sérült és beteg játékos nélkül, ez számunkra egy kisebb csoda. Szerencsénk is volt, de úgy gondolom megdolgoztunk érte, és nagyon szépen játszottuk a kosárlabdát a két mérkőzés képe alapján.
Gratulálunk a PVSK csapatának is és további sok sikert kívánunk nekik a folytatásra.
Ezzel a csodás eredménnyel az év elején kitűzött célt bőven teljesítettük, sőt, túl is szárnyaltuk, innentől kezdve nekünk minden mérkőzés egy óriási megtiszteltetés lesz, és nagy ajándék.
HAJRÁ DOMBÓVÁR!