2018.11.09. Regionális kadett bajnokság 3. forduló C csoport, Siófok.

Siófoki Kosársuli – Dombóvári Kosársuli KE „B” 86 – 46(27-8, 18-12, 31-11, 10-16)
Dombóvár: Berta B. 6, Monostori Á. 5/3, Ruppert Á. 7, Katatics K. 12/6, Kalocsa L. 16.
Cs.: Óliás G. -, Futó D. -, Kardos M. 1, Farkas Á. -.

Az előzetes eredményeket követve, csoportunk talán legerősebb csapatához látogattunk. Nem indult jól a mérkőzés számunkra, rendre ziccereket hibáztunk, és rengeteg támadó lepattanót engedélyeztünk a siófoki csapatnak, amit kosarakkal büntettek. Hiába a kiegyenlítettebb 2. negyed a félidőre már eldőlt a mérkőzés. A 3. negyed szinte tükörképe volt az elsőnek, nagyon puhák voltunk védekezésben, tátott szájjal néztük, hogy szedik ki kezünkből a lepattanókat és fejezik be kosárral a támadásokat.
Az utolsó játékrészre picit sikerült összekapni magunkat, voltak szép támadásaink, pontos 2-2 játékból tudtunk sok könnyű ziccert dobni, és sikerült megnyerni a záró játékrészt.
Összességében tudtam nagyjából mi vár ránk, jelenleg sokkal fizikálisabb és jobb csapat ellenfelünk, de az nem azt jelenti, hogy nekünk feltett kézzel kell a pályára lépnünk.
Bőven van min dolgoznunk a 2. és a 4. negyedhez gratulálok a fiúknak.

Hajrá Dombóvár!