U16: TÖRTÉNELMI SIKER, A HATODIK HELYET SZEREZTÜK MEG AZ „A” DÖNTŐN!

A Dombóvári Kosársuli KE 2005 óta íródó történetének eddigi legnagyobb sikerét és legjobb utánpótlás helyezését érte el kadett csapatunk, mely az országos „A” döntőn a hatodik helyet szerezte meg. Az idei évben a pandémiás helyzet miatt más lebonyolításban és sajnos zárt kapuk mögött rendezték meg a finálét Budapesten a Vasas Pasaréti Sportcentrumban. A felnőtt Magyar Kupa nyolcas döntőjéhez hasonlóan 1-1 szünnappal, összesen három mérkőzést játszottak a csapatok.
Az első játéknap rögtön nagy téttel bírt a csapatok számára, hisz az első meccsek győztesei már az elődöntőben tudhatták magukat. Tamás Péter és Szilágyi Tamás együttese azzal a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiával került szembe, akivel már a kiemelt bajnokság rájátszásában is találkozott. Az akkori eredmények tükrében bizakodva vártuk a találkozót, nagyon szerettünk volna a legjobb négybe kerülni. Sajnos a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Bár a harmadik negyedben felcsillant a remény a fordításra, ez azonban sajnos meghiúsult. Csapatunk idegesen, valós tudásától elmaradva, sok hibával játszott ezen a meccsen, így a Sopron megérdemelten zsebelte be a győzelmet. A csapat nagyon csalódott volt az eredmény miatt. Az edzőknek nem kisebb feladatuk volt, mint kihúzni a mentális gödörből a fiúkat a 48 órával későbbi újabb nagyon fontos találkozóig.
Második találkozónkat a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia gárdájával vívtuk. Őket is jól ismertük, hisz a rájátszás Piros csoportjában velük is találkoztunk. Akkor mindkét meccset mi nyertük, de azt is tudtuk, hogy egy erős csapatról van szó, akik a rájátszásban a második helyet szerezték meg a csoportban. Arról nem beszélve, hogy egy döntő teljesen más műfajt képvisel, mint egy sima bajnoki mérkőzés, mentálisan a megszokottnál jóval nagyobb nyomás nehezedik ilyenkor a játékosokra, amivel meg kell tudni birkózni. A harmadik negyed derekáig az első naphoz hasonlóan nem volt az igazi a játékunk. Küzdöttünk, hajtottunk, de a mérkőzés ezen pontjáig az ellenfélnél volt a vezetés. Itt azonban megtörtént az a fordulat, amit vártunk. A csapat Szőke Bálint vezérletével magára talált. A negyedik negyedben egy nagyszerű teljesítménnyel sikerült megfordítani a találkozót és csodálatos győzelmet arattunk. Az „A” döntők történetében ez volt a második győzelmünk. Mindez azt jelentette, hogy csapatunk az 5. helyért mérkőzhet meg vasárnap, ami már biztosan sporttörténelmi siker a Dombóvári Kosársuli számára. Korábban egy 7. és egy 8. helyezéssel büszkélkedhettünk „A” döntőkön. Nagy volt az öröm a csapat és az értük szurkolók körében. Egy kis város egyesülete a legnagyobbak között!!! A mostani döntőben a ZTE és a Dombóvár mellett csak akadémiai csapatok voltak.
A zárónapon a ZTE csapatával mérkőztünk meg az 5. helyért vívott meccsen. A hullámzó játékot hozó mérkőzésen voltak jobb és kevésbé jó periódusaink is. A végére a fáradtság jelei is megmutatkoztak a nagyon hosszú szezont maga mögött tudó csapaton. A találkozót végül a zalaegerszegiek nyerték meg.
A Dombóvári Kosársuli KE csapata ezzel a 6. helyet szerezte meg a döntőben, ami az eddigi legjobb helyezésünk a finálék történetében!
Külön említést érdemel Szőke Bálint, korosztályos válogatott játékosunk teljesítménye. Bálint a dobott pont átlag,(23,67) a VAL (37,00) és a mérkőzésenkénti gólpasszok (5,00) tekintetében is a döntő legjobb játékosának, a védőlepattanók (12,33) tekintetében pedig a második legjobbnak bizonyult. Gratulálunk a döntőben és a teljes szezonban nyújtott kiemelkedő játékához!

Nagyon büszkék vagyunk a csapatra, valamennyi játékosra és edzőikre! Köszönetünket fejezzük ki a csapatot munkájával segítő valamennyi szakembernek, a gyerekekkel korábban dolgozó valamennyi korosztályos edzőnek. Ebben az eredményben az ő munkájuk is benne van! Hálás köszönet a szülőknek, családtagoknak, hozzátartozóknak és valamennyi szurkolónak, akik hosszú évek óta a srácok mögött állnak. Köszönjük támogatóinknak, szponzorainknak a nagylelkű támogatást, nélkülük sem érhetnénk el ilyen eredményt!

DOMBÓVÁRI KOSÁRLABDA VOLT VAN ÉS LESZ! HAJRÁ KOSÁRSULI!!! HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!

A csapat tagjai: Szőke Bálint, Lép Adrián, Fehérvári Csegő, Óliás Gergő, Roósz Roland, Monostori Ákos, Berta Boldizsár, Pintér Bálint, Halmai Zsombor, Csomor Gábor, Vinczellér Nándor
Vezetőedző: Tamás Péter
Másodedző: Szilágyi Tamás
Erőnléti edző: Gábor Balázs (Z2 CROSS GYM)
A Dombóvári Kosársuli szakmai vezetője: Halmai Balázs

A 2020/21-es Nemzeti Fiú Kadett „A” Döntő végeredménye:
1. Vasas Akadémia
2. NKA Pécs
3. Bp. Honvéd
4. Soproni SI KA
5. Zalakerámia ZTE KK
6. Dombóvári Kosársuli KE
7. Zsíros Akadémia Kőbánya
8. Kecskeméti KA