2019.10.08 Körmend
NEMZETI JUNIOR BAJNOKSÁG 2019-2020 ALAPSZAKASZ NYUGAT
2.forduló

Körmendi Törpördögök-Dombóvári Kosársuli KE 72-56 (24-27,17-8,13-8,8-13)
Dombóvár: Halmai D.12/3, Slavati B.-,Vértes Zs.11/3, Heisz A. 5/3,Vida M.- Cs.: Szőke B. 14/12, Reizinger M. 12/6, Barabás Á. – ,Kardos B. 2

A kiemelt bajnokság második fordulójába a kosárlabda fellegvárába utaztunk, Körmendre.
Az első fordulót követően nagyon kevés időnk volt felkészülni erre a mérkőzésre, óriási változást vártam a csapattól a vasárnapi blama után. Sajnos elég foghíjasan tudtunk elutazni, iskolai elfoglaltság, sérülés miatt, de reménykedve és bízva játékosaimba vártam az előre megbeszéltek eredményét.
Az első negyedet nagyon jó ritmusba kezdtük, úgy érzem ebben szakaszban egyik fél részéről sem a védekezésen volt a hangsúly. Végre, voltak gyors támadásaink és a külső dobásaink is rendre célba találtak, így három pontos előnnyel zárult a negyed végét.
A második negyed első két percében, minden a terv szerint alakult, majd jött egy 5 perces zuhanórepülés, hibát hibára halmoztunk és elvesztettük a ritmust. Sajnos 5 percig nem tudtunk kosarat dobni, amit a vendéglátók könyörtelenül kihasználtak és átvették a vezetést.
A félidőre 6 pontos hátrányba vonultunk az öltözőbe. A szünet után reméltem, hogy tudjuk rendezni a sorokat, de a csapat „benn maradt” az öltözőbe. 9-0-ás futással tovább nőt a különbség a két csapat között a hazaiak részre. Távoli dobásaink sorra leperdültek a gyűrűről és a védekezésbe is nagyon sok hibát vétettünk.
A 4. negyedre 11 pontos hátrányba léptünk pályára, ahol már nem volt hová tartogatni a maradék erőnket, így mindent megpróbálva elkezdtük a felzárkózást a hazai csapat felé, de sorra falakba ütköztünk. Állandósult a különbség. Ellenfelünk gyors és pontos támadásaira már nem volt válaszunk. Úgy érzem mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk és próbáljuk megvalósítani a gyakoroltakat.
Gratulálok a Körmend csapatának a győzelemhez.
Következő mérkőzésünk 10.12-én szombaton 11:00-kor lesz idegenben, a nagyon erős Budapest Honvéddal, ahol újabb előrelépést várok a csapatomtól!!!

Hajrá Dombóvár