A 2018/19-es junior Regionális Bajnokok Döntőjét rendezte egyesületünk április utolsó hétvégéjén. Négy régió győztes csapat képviselte magát az országból, és körmérkőzésekkel dőlt el a helyezések sorsa, amely a nemzeti junior bajnokság 17.-20. helyét volt hivatott eldönteni.

Eredményeink:

Dombóvári Kosársuli KE – Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia: 78-84 (20-23, 24-18, 21-16, 13-27)
Dombóvár: TAKÁCS A. 34/15, LALÁK V. 13/3, VÉRTES ZS. 15/6, Heisz A. 10/9, Orbán Z. 4. Cs.: Kapinya I. 2, Halmai D., Slavati B., Pápai G.

Az első mérkőzésen a Kiss Lenke KA csapatával játszottunk. Ellenfelünk kellemetlen letámadásával találtuk magunkat szemben, amelyet aránylag jól átjátszottunk, és csak rajtunk múlt, hogy a kialakult emberfölényes szituációkat hogy oldjuk meg. Az egész évadban kiváló teljesítményt nyújtó Takács Arnold ponterős játékával magával húzta csapattársait, igazi vezére volt együttesünknek. A védekezésünket folyamatosan váltogattuk, ennek ellenére viszonylag sok pontot kaptunk, lehettünk volna picit keményebbek. A félidőre 3 pontos előnnyel térhettünk pihenőre. Nagyon jól kezdtük a 3. etapot, egymást követően három triplát süllyesztettünk el, amivel 10 pontos előnyre tettünk szert. Ezt az előnyt egészen a 35. percig tartottuk, amikor pillanatok alatt három játékosunk is a kipontozódás sorsára jutott, valamint pár perc múlva Vértes Zsombor sajnálatos kézsérülést szenvedett, és már nem is számíthattunk a játékára a torna során. A végére teljesen elfogytunk, elfáradtunk, a Kiss Lenke KA játékosai pedig 16-3-ra behúzták a mérkőzés hajráját, így övék lett a győzelem.

Zalakerámia ZTE KK – Dombóvári Kosársuli KE: 87-78 (22-23, 24-17, 24-17, 17-21)
Dombóvár: TAKÁCS A. 29/18, LALÁK V. 14, HEISZ A. 15/3, Orbán Z. 5, Kapinya I. Cs.: HALMAI D. 8/6, Slavati B., Pápai G., REIZINGER M. 7/3.

Az esti mérkőzésen a torna esélyesével a ZTE csapatával találkoztunk. Jól mentünk bele a meccsbe, szép akciókat vezettünk, jól támadtunk, és az első negyedet sikerült is megnyernünk. A lendületünk tovább tartott nagy lelkesedéssel játszottunk. A zalaiak csak a 18. percben értek úton bennünket, kissé elfáradtunk, majd a 1-2 buta hibánkat kihasználva a nagyszünet előtt a vezetést is átvették. A térfélcserét követően már ellenfelünk akarata érvényesült, egyértelműen átvették a játék irányítását, és bőven 10 pont fölé kúszott a csapatok közti különbség. Becsületünkre szóljon, hogy nem adtuk fel, és minden erőnket összeszedve próbáltunk felzárkózni. Ez a 39. percben 7 pontra sikerült (82-75), de újabb ZTE pontok következtek és viszonylag sima zalaegerszegi győzelem született.

Békési SZSK – Dombóvári Kosársuli KE: 56-55 (11-20, 11-13, 19-7, 15-15)
Dombóvár: Takács A. 16/6, Lalák V. 7/3, HEISZ A. 25/9, Orbán Z., KAPINYA I. 3. Cs.: Pápai G., Halmai D. 4, Reizinger M., Slavati B.

A záró napon két „csalódott” csapat találkozott egymással, amely mérkőzés a torna 3. helyéről döntött. Kérdéses volt, hogy ki hogyan tudott regenerálódni az első nap küzdelmei után. A 2. percben Orbán Zalán bokasérülést szenvedett, így sajnos centerünk is kidőlt a sorból.. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, de Heisz András vezetésével még kontrollálni tudtuk az első félidőt, és 11 ponttal vezettünk. A fordulás után több labdát is eladtunk, amelyből a lelkes békésiek könnyű kosarakat szereztek, és vérszemet kaptak. Folyamatosan zárkóztak és az utolsó 10 percet már egy pontos hátránnyal kezdtük. Rengeteget hibáztunk, amely egyértelműen a fáradtság számlájára volt írható. A végjáték nagy izgalmakat tartogatott.. 53-53-as állásnál labdánk volt, hogy eldöntsük a mérkőzést. Halmai D. duplájával 53-55-re vezettünk, azonban maradt 4 másodperc a békésieknek, hogy egalizálják, vagy akár megnyerjék a mérkőzést. Ez sikerült is nekik egy utolsó másodpercben elért triplával, amellyel egy pontos győzelmet arattak.

A Regionális Bajnokok Tornája végeredménye:
1. Zalakerámia ZTE KK
2. Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia
3. Békési SzSK
4. Dombóvári Kosársuli KE

-Gratulálok a CSAPATNAK! Úgy gondolom, hogy a lehetőségeinkhez képest kihoztuk a maximumot ebből a szezonból. Eredményesség szempontjából is, és ami számomra még fontosabb, hogy egyénileg is jelentős fejlődésen mentek át a játékosaink minden téren. Ez a torna csak hab volt a tortán, jutalom, hogy még egyszer együtt játszhattunk ebben az összeállításban (a korosztály váltás miatt), ráadásul hazai pályán. Sajnos a szerencse elpártolt tőlünk, teljes csapattal és egy picivel több koncentrációval akár mindhárom mérkőzést megnyerhettük volna.. Ez nem sikerült, de azt hiszem ennek ellenére büszkék lehetünk erre a korosztályunkra is. Sérültjeinknek mielőbbi felépülést kívánok. Köszönöm szépen mindenkinek az egész éves munkáját! A korosztályban utolsó meccseit játszó Lalák Vincének, Kapinya Imrének és Pápai Gergőnek külön szeretném megköszönni a sokéves munkát, remélem a kosárlabda mellett maradtok! Köszönjük szépen a Dombóvári Kosársulinak a támogatást, hogy lehetőséget kaptunk a torna rendezésére!

Torna képei megtekinthetők a galériában vagy itt.