U18: REIZINGER MÁTÉ MEGHÍVÁST KAPOTT A MAGYAR JUNIOR VÁLOGATOTTBA!

Újabb nagy elismerés érte egyesületünket, azon belül is egy nagyon tehetséges játékosunkat! Junior és NB2-es felnőtt csapatunk kiválósága, Reizinger Máté meghívást kapott az U18-as magyar kosárlabda válogatott edzőtáborába. Fiatal, saját nevelésű játékosunk hosszú évek óta nagyszerű teljesítménnyel hívja fel magára a szakemberek és a szurkolók figyelmét. Több korosztályban vett már részt országos döntőkön. Évek óta a kiemelt bajnokságokban szerepel a Kosársuli színeiben, ahol meghatározó játékosként segíti csapatát. Több alkalommal vett már részt a válogatott előszobájának tekinthető Kiválasztó-Képző Programban. A mostani válogatott behívóra maximálisan rászolgált, tehetsége, szorgalma és a kosárlabda iránti alázata egyaránt példaértékű. Az idei szezonban a Nemzeti Fiú Junior Bajnokságban az országos „A” döntőért küzdő U18-as és az NB2-ben szereplő felnőtt csapatunknak is igazi vezéregyénisége, mindkét versenysorozatban a legjobbak között jegyzik.
A Váradi Kornél irányításával dolgozó válogatott április 11. és 15. között a szerb fővárosban, Belgrádban edzőtáborozik, a 2022-es Európa-bajnokságra történő felkészülés keretében. Az edzőtábor során két felkészülési mérkőzésen is pályára lép majd a csapat.
Szívből gratulálunk a válogatottba történő meghíváshoz! Büszkék vagyunk Rád Máté!
Neked és a csapatnak sérülésmentes, eredményes munkát kívánunk!
Hajrá Dombóvár! Hajrá Magyarok!