NB2- MOGAAC DSE-Dombóvári Kosársuli KE

NB2- MOGAAC DSE-Dombóvári Kosársuli KE

MOGAAC DSE – Dombóvári Kosársuli KE: 61-74 (15-18, 14-22, 17-15, 15-19)
Mosonmagyaróvár 100 néző, v.: Sebesi, dr. Vajda.
MOGAC: KIRÁLY 14/6, Tóth 7, Iváncsics 3, BARUTA 24/6, Rédey 7. Cs.: Oláh 3, Mayer 2, Juhász 1, Bugár.
Dombóvár: Tóth K. 5, TÓTH M. 18/9, Kun 12, Szabotin 3, PÖLÖSKE 8. Cs.: TAMÁS 8/6, Banai 2, Lovas D. 11, Szilágyi 5, Szente 2.

A második fordulóban az újonc Mosonmagyaróvár otthonába látogattunk, ahol mindenképp szerettünk volna megszerezni a győzelmet. Sorainkban  tudhattuk Szente Norbertet is, aki center poszton segítheti csapatunkat, viszont Murvai betegség miatt hiányzott. A mérkőzés elején Tóth M. és Kun találataival pár pontos előnyre tettünk szert a keményen küzdő hazaiakkal szemben. A folytatásban sikerült még egy picit rátenni, és a kialakult tíz pont körüli különbség állandósulni látszott. A fordulást követően több mosonmagyaróvári felzárkózási kísérletet sikerült meghiúsítanunk 1-1 szép egyéni megoldást követően. A legközelebb a 35. percben került egymáshoz a két csapat (57-62). Ekkor a lehető legjobbkor érkezett Tamás Péter két triplája, amely gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. A védekezéssel az egész mérkőzésen elégedettek lehetünk, viszont a támadásainkban bőven akadtak hibák, amelyeket igyekszünk kijavítani.

A következő fordulóban Kaposvárra látogatunk október 20-án pénteken 19.00 órakor!

U18- Kanizsa KK-Dombóvári Kosársuli KE

U18- Kanizsa KK-Dombóvári Kosársuli KE

2017.10.12. Regionális junior bajnokság 3. forduló

Kanizsa KK – Dombóvári Kosársuli KE 76 – 74 (13-18, 29-26, 21-18, 13-10)

Dombóvári Kosársuli: Guzmics 7/6, Lalák 7/3, Molnár 15, Csapó 17/3, Kapinya 6.
Cs: Takács 8/6, Heisz 9, Kardos -, Orbán 3, Pápai-.

Jól kezdtük a mérkőzést. Ember elleni figuráink nagyon jól működtek, ennek és jó védekezésünknek köszönhetően, vezettünk az első negyed után. Érthetetlen módon a második negyedben rengeteg hibát vétettünk. Az addig jól működő védekezésünk alább hagyott és bele mentünk egy rohanós játékba ami nekünk általában nem kedvez. A második félidőben szinte végig fej-fej mellett haladt mindkét együttes. Kiélezett végjátékban egy labdás meccsen, sajnos bosszantó vereséget szenvedtünk. A vereségért csak magunkat okolhatjuk, rengeteg ember fölényes szituációt szórakoztunk el és ez mellett nagyon gyengén is dobtunk. Ezeken a hibákon próbálunk javítani és változtatni.

Hajrá Dombóvár!

U12- Alapszakasz 1. forduló, Pécs

U12- Alapszakasz 1. forduló, Pécs

  1. október 08. Gyermek bajnokság alapszakasz 1. forduló

 

Kosárlabda Akadémia Pécs”B”-Dombóvári Kosársuli KE 29-63 (6-22, 10+2-12+4, 5-15,6-9) Bálint Bence -, Halmai Zsombor 5, Trupp Virág 7, Vinczellér Nándor 12, Nagy Gábor Áron 4, Ruppert Dominik 16, Gergely Hanna -, Kovács Benjamin 6, Bőzsöny Eperek 4, Óliás Gergő 6, Bálint Botond -, Gácsi Zalán 4.

Dombóvári Kosársuli KE-KASI „B” 58-30 (16-7, 18+4-7+1, 10-7, 10-8) Bálint Bence -, Halmai Zsombor 3, Trupp Virág 8, Vinczellér Nándor 15, Nagy Gábor Áron 8, Ruppert Dominik 3, Gergely Hanna -, Kovács Benjamin 7, Bőzsöny Eperke 3, Óliás Gergő 4, Bálint Botond 1, Gácsi Zalán 2

 

Hétvégén el kezdődött az U12-es gyermek bajnokság. Pécsre utaztunk egy jó felkészülés után, ahol kíváncsiak voltunk már mire vagyunk képesek.

A Kosárlabda Akadémia „B” csapata ellen léptünk pályára első alkalommal. Szép gyors játékkal már az első negyed végére kialakítottunk egy nagyobb különbséget (6-22). A következő negyedben ezt növelni tudtuk. Félidő után, biztos vezetés tudatában folytattuk a mérkőzést. Mindenki játéklehetőséget kapott és élvezte a játékot. Több hibát vétettünk, ami nem probléma, majd ezeket javítanunk kell a későbbiekben. Nagyobb erőt képviseltünk az egész mérkőzés folyamán ezért megérdemelten nyertünk.

Kis pihenő után jött a szomszéd város szimpatikus csapata. Szinte ott folytattuk, ahol abbahagytuk az előző mérkőzést. Magassági fölényben voltunk, amit még nem tudtunk kihasználni, hiszen még nem gyakoroltunk pozíciós támadásokat. Ezen a mérkőzésen is az első félidőben megszereztük a győzelmet, és a második játékrészt már csak arra kellett fordítani, hogy megnézzük, milyen állapotban vagyunk a felkészülés után. Van még mit javítani, hiszen a nagy városok „B” csapatai ellen játszottunk, amit nem szabad elfelejteni. Ha az eleje felé szeretnénk végezni, rengeteg munka vár még ránk.

De nem is a számszerű eredmény a lényeg, ahogy ezt már többször megbeszéltük a csapattal, hanem rendszeresen elvégzett munka eredménye! Fejlődni szeretnénk napról-napra,  ahogy én látom a játékosok is és a szülők is támogatják! Ez egy nagyszerű érzés így lehet dolgozni!

Hajrá Dombóvár !!!

 

U18- Dombóvári Kosársuli KE-Kaposvári KK

2017.10.05. Regionális junior bajnokság.

 

Dombóvári Kosársuli KE – Kaposvári KK 45-65 (7-18, 11-15, 11-21,16-11)

Dombóvári kosársuli: Guzmics 9, Molnár 7, Lalák 2, Csapó 5/3, Kapinya 2. Cs: Takács 6, Orbán 4, Pápai 1, Kardos 5/3, Heisz 4.

A 2. fordulóban hazai pályán fogadtuk a Kaposvár csapatát. Egész mérkőzésen jól működött a védekezésünk, amit a találkozó előtt megbeszéltünk azt hozni tudtuk. Sajnos a támadásainkról ez már nem mondható el. Nagyon gyenge dobóformát fogtunk ki, tiszta helyzeteinket nem sikerült pontokra váltani, nem úgy mint ellenfelünknek akik a fontos pillanatokban rendre betaláltak.

Gratulálok ellenfelünknek, akik teljesen megérdemelt nyerték meg a mérkőzést. Nekünk még nagyon sok munka kell, hogy az ilyen csapatok ellen nyerési esélyeink legyenek.

Hajrá Dombóvár!

U14- Alapszakasz II. forduló, Dombóvár

U14- Alapszakasz II. forduló, Dombóvár

SERDÜLŐ (U14) ALAPSZAKASZ II. FORDULÓ Dombóvár  2017.10.07.

Rátgéber Kosárlabda Ak.-DOMBÓVÁRI KS 54-75 (13-16, 16-15, 14-25, 11-19)
Halmai Dániel 25/6, Fehérvári Csegő -, Reizinger Máté 19/3, Lép Adrián -, Balogh Mátyás 6, Katatics Kolos -, Futó Dániel -, Szőke Bálint 11/3, Barabás Ábel -, Kalocsa Levente -, Kuti Dominik 11, Roósz Roland 2,

DOMBÓVÁRI KS – PVSK Panthers 89-50 (26-6, 22-14, 25-10, 16-20)
Halmai Dániel 16/3, Berta Boldizsár 2, Reizinger Máté 10, Lép Adrián 2, Balogh Mátyás 2, Katatics Kolos 2, Futó Dániel -, Szőke Bálint 19/3, Barabás Ábel 6, Monostori Ákos -, Kuti Dominik 14, Roósz Roland 16,

Nagy örömünkre, hazai közönség előtt tudtuk játszani a II. alapszakaszi fordulónkat. Az „A” csoport csapatait fogadtuk, akik azért nem kis szerepet töltenek be a Magyar kosárlabdázásban felnőtt illetve utánpótlás korosztályban. Első mérkőzésünket a pécsi Akadémisták ellen játszottuk. Egy kicsit azért izgultunk és próbáltunk felkészülni arra, hogy agresszív védekezés ellen kell megoldani támadásainkat. Az első negyedben felváltva estek a kosarak, szép támadásokat indítottunk, és sikerült 3 pontos előnnyel zárnunk. A következő tíz percben mindkét csapat több hibával kezdett, és így megnőtt az eladott labdák és a pontatlan passzok száma. A negyed közepétől rendeztük sorainkat és két pontos előnnyel fordultunk. A harmadik negyedben gyors akciókkal, sok passzal és kellő odafigyeléssel a negyedik percre tíz pontos előnyt szereztünk, amit a negyed végéig még egy kicsit növeltünk, mert távoli dobásaink sikeresek voltak. A mérkőzés végéig tartottuk előnyünket és így sikeres győzelmet arattunk. Nagyon örültünk annak, hogy egy alapjában jó hangulatú mérkőzést sikerült játszanunk.

A PVSK – csapatával már edzőmérkőzésen találkoztunk a bajnokság megkezdése előtt, és egy dinamikus kis csapatot ismerhettünk meg bennük. Szinte már az első negyed meghatározta az egész mérkőzést, mert mindössze 6 pontot kaptunk a pécsi csapattól, de ez a pihenőidővel biztos összefüggésben van ugyanis mi egy mérkőzéssel többet pihentünk. A második negyed is jól alakult számunkra és 28 pontos előnnyel fordultunk. A félidő után is rendezetten vezettük akcióinkat, és sokpasszos támadásokkal, gyors megindulásokkal szereztük góljainkat. A fáradtság jelei azért természetesen jelentkeztek nálunk is, de problémamentesen zártuk a mérkőzést. Köszönjük a hozzátartozóknak, hogy kilátogattak a mérkőzésekre, és buzdították kis csapatunkat!!

Hajrá Dombóvár!