Egyesületünk szezonzáró ünnepségével és az ahhoz kapcsolódó gálamérkőzéssel, a csapatévzárókkal és a nyári kosárlabda táborral hivatalosan is a végéhez ért a 2022/2023-as szezonunk!
Köszönjük játékosaink, edzőink, vezetőink egész éves szorgalmas és színvonalas munkáját! Gratulálunk az elért eredményekhez, sikerekhez!
Köszönjük a szülők, hozzátartozók, szurkolók biztatását, együttműködését! Köszönjük, hogy mindvégig mögöttünk álltak a lelátókon és a pályán kívül is!
Köszönetünket és nagyrabecsülésünket fejezzük ki támogatóinknak, szponzorainknak, együttműködő partnereinknek! Nélkülük nem ment volna a mostani idényben sem! A jövőben is számítunk rájuk és igyekszünk meghálálni belénk fektetett bizalmukat!
A nyárra mindenkinek tartalmas, mozgásban gazdag pihenést, feltöltődést kívánunk!
Dombóvári Kosársuli KE-Kozármisleny SE 67-85 (13-22, 23-14, 9-21, 22-28) Pataki Gergő 14, Márfi Ákos 12, Babulják Balázs 11, Kalocsa Dániel 10. Herke Máté 8, Kiss Máté 6, Pintér-Kovács Benedek 4, Kutyik-Szabó Károly 2, Kovács Gergő, Vértes Botond.
A tavaszi forduló utolsó kosárlabda mérkőzése Dombóváron került megrendezésre a Dombóvári Kosársuli KE és a Kozármisleny SE csapatai között. A mérkőzés során mindkét csapat keményen küzdött a győzelemért, és az első két negyedben nagyon szoros eredmény született, 36-36-ot mutatott az eredményjelzőtábla. A harmadik negyed közepéig jól tartottuk magunkat, azonban aztán sajnos elfáradtunk, és a Kozármisleny SE csapata átvette a vezetést. Az ellenfél sokkal jobb állapotban volt, míg mi sérülésekkel és hiányzó játékosokkal küzdöttünk. Barna Zalán, egyik kulcsjátékosunk az héten eltörte a kezét, amely tovább nehezítette a helyzetünket. Azonban a csapatom nem adta fel, és keményen küzdött a mérkőzés végéig. Bár több sebből véreztünk, de nem keresünk kifogásokat, mert ez is a sporthoz tartozik. Mi büszkék vagyunk a teljesítményünkre! Sajnos ez most kevés volt a győzelemhez, így a szezonnak vége. Azonban a csapatunk továbbra is keményen fog dolgozni az edzéseken, és a nyáron egy kis pihenő után folytatjuk a felkészülést a következő szezonra. Szeretnénk gratulálni a Kozármislenyi egyesületnek az egész éves fejlődésetekhez, és kiváló teljesítményetekhez a tavaszi forduló során! További sikereket kívánunk!
Köszönet a szülőknek az egész éves segítségért, köszönet a Kosársuli vezetőségének és edzőinek a támogatásért! Megyünk tovább előre!
Az U10-es éveink utolsó bajnoki meccsei következtek. Előbb az U11-es kenguru bajnokságot zárhattuk le hazai pályán. Ebbe a bajnokságba a játéklehetőség és a tanulás céljával érkeztünk. Amit sikerült véghez vinni ebben a korosztályunknál egy évvel idősebb bajnokságban, arra nagyon büszke vagyok. A mi életkorunkban egyáltalán nem szabad eredménykényszerről beszélni, hisz itt még a kosárlabda öröme és az alapok tanulása a legfontosabb. Ez most is így volt. Ennek ellenére olyan eredménnyel zártunk, ami engem is meglepett egy kissé és bíztató a jövőre nézve. Az A-H csoportig terjedő csoportok között 5 fordulót a C, 2 fordulót a D, valamint a zárófordulót a B csoportban játszottuk. Ez a teljesítmény messze felülmúlta a várakozásaimat, hisz a csapat első bajnoki évét futotta. A régió 27 csapata közül a 7. fiúcsapat lettünk. Csak U11/A csapatok előztek meg minket. Nagyon sok nehéz meccset játszottunk, amiből rengeteget tanultunk és ennek gyümölcse meg fog látszani a jövőben. Az utolsó fordulóban is nagyon jó játékerőt képviselő gárdák ellen mérkőztünk és álltunk helyt! Szívből gratulálok a gyerekeknek!
A Füzesi József U10-es bajnokság zárófordulójára Pécsre utaztunk. Ebben a bajnokságban végig a legerősebb „A” csoportban szerepeltünk. A szezon felénél ezt a csoportot kiemeltté módosították a szervezők, melybe mi is meghívást kaptunk a korosztály két legerősebb csapata, a KASI és a GyKSE Szekszárd mellett. Ez nagy elismerés de ugyanakkor nagy kihívás is volt számunkra. A nálunk magasabb edzésszámokkal dolgozó nagyon jól képzett két együttes ellen minden mérkőzés nagyon komoly erőpróba és feladat volt. Hatalmas lelkierőről és szorgalomról tett tanúbizonyságot a csapatom, hogy ezt a kemény sorozatot így végig csinálta. A bajnokságban nem hirdettek hivatalos végeredményt, hisz az U10 is a kosárlabdázás öröméről szól, de a 11 résztvevőből a top 3-ban zártunk, ami kiemelkedő teljesítmény. Nem tudok elmenni szó nélkül az utolsó mérkőzésünk mellett, ahol a bajnokságot veretlenül záró KASI ellen olyan teljesítménnyel rukkoltunk elő, ami sokáig emlékezetes marad számomra és a csapat számára is. Az utolsó percig nyílt találkozón egymást múlták felül a gyerekek. Nehéz volt ezt meghatódottság nélkül nézni a pálya széléről.
Szeretnék köszönetet mondani sokaknak azokért a nagyon szép közös évekért, melyeket az U10/B valamint az U10/A (U11/B) korosztályokban eltöltöttünk ezzel a csapattal!
Legelőször is a gyerekeknek, csapatom összes tagjának! Minden perce öröm volt számomra ezeknek az éveknek. Nemcsak tehetségetek, hanem szorgalmatok, odaadásotok és emberi értékeitek miatt is. Nagyszerű gyerekek és közösség vagytok! Maradjatok mindig ilyenek! Szeressétek továbbra is nagyon a kosárlabdát, jövőbeli edzőiteket és legfőképp egymást! Legyetek kitartóak akkor is, amikor hullámvölgybe kerültök, amikor nehéz! Akik kiállják ezeket a próbákat, azokból lesznek az igazi bajnokok, győztesek! Ha kitartóak, szorgalmasak lesztek a jövőben és hűségesek ehhez a kis csapathoz, akkor nem hiába dolgoztunk a múltban és nem hiába dolgoztok majd a jövőben! Biztos vagyok benne, hogy sok siker várhat még rátok, ha hisztek benne és tesztek is érte. Az első lépéseket megtettük de ez még csak az út eleje volt! Járjátok végig ezt az utat! Számomra egy különösen emlékezetes csapat maradtok, figyelni foglak benneteket ezután is! Jó munkát, jó utat srácok!
Második köszönetem a szülőké! Köszönöm, hogy mindig érezhettem a támogatásotokat! Enélkül ez nem ment volna és a jövőben sem fog menni! Nagyon fontos szerepetek, feladatotok van. Bátorítsátok, erősítsétek, segítsétek továbbra is a gyerekeket és támogassátok a jövőbeli edzőket! Nagyon sok múlik rajtatok! Köszönöm a szenzációs szurkolást is a meccseinken! Felemelő volt hallani a dobokat, kürtöket, a tapsot, a bíztatást! Nagyon büszke voltam rátok a meccseken is!
Végül köszönöm a Dombóvári Kosársulinak, minden vezetőjének, az összes edzőkollégáknak, hogy így figyeltek és figyelnek a legkisebbekre is és minden támogatást megkaptunk a jó szerepléshez! Külön szeretnék köszönetet mondani „testvércsapatunknak”, az U11/A-nak és vezetőedzőjüknek Horváth Zsoltné Ancsának, aki egész évben segítette munkánkat és nagyon figyelt ránk. Az egymással vívott edzőmeccseken és bajnoki meccseken nagyon sokat tanultunk, emellett rengeteg bíztatást, pozitív impulzust, megerősítést kaptunk tőlük! Köszönöm és szívből gratulálok nekik is és az összes csapatunknak!
Nemzeti fiú kadet (U16) regionális bajnoki mérkőzés Pécs 2023.04.30.
PVSK NKA/B-Dombóvári Kosársuli KE 58-78 (17-19, 16-20, 10-24, 15-15)
Csizmadia Buda 2, Halmai Zsombor 7, Fenyvesi Ábris -, Kapinya Péter 18, Pápai Levente 4, Fenyvesi Merse 16, Cseresznyés Csoma 5, Tóth Kristóf -, Ruppert Dominik 23, Wéber Koppány -, Téwald Patrik 2, Csomor Péter 1,
Befejeződött kadet csapatunk számára a 2022/2023-as szezon. Pécsett játszottuk az utolsó mérkőzésünket, ahol teljes létszámban tudtuk képviselni a DOMBÓVÁRI KOSÁRSULIT. Az első és második negyedben teljesen kiegyenlített játékot mutatott mindkét csapat, és nem sikerült nagyobb arányú különbséget elérnünk sem nekünk sem a pécsi kadettoknak. Talán fizikálisan erősebbek voltak, de mi gyorsabban reagáltunk és technikailag is előnyben voltunk. Ez leginkább a labdaszerzéseknél és a befejezéseknél volt látható. A második félidőre ezeket az opciókat teljesen magabiztosan ki is tudtuk használni és egy pattogós harmadik negyedet produkáltunk. Sajnos néha kapkodás is társult a gyors játékhoz, így eladott labdákat is sikerült termelnünk. A negyedben megszerzett különbséget szépen tartottuk a mérkőzés befejezéséig, és mindenkinek sikerült pályára kerülni, és győzelemmel zárni az idei utolsó játéknapunkat. Ez a mérkőzés egyeltalán nem a távoli dobásokról szólt, mert nem is értékesítettünk hárompontos kosarat a mérkőzés folyamán, de kísérletünk is nagyon kevés volt. Megjegyzem, ez számomra nem túl megszokott, mert a dombóvári virtus nem ezt szokta tükrözni !
Számunkra a regionális bajnokság megfelelő rendszert tudott biztosítani a bajnokság folyamán, így közel hasonló szintű csapatokkal tudtunk megmérkőzni. Azok a csapatok voltak inkább kiemelkedőbbek, ahol főtáblára jutott kadet csapatuk is volt, és visszajátszatták játékosaikat a regionális bajnokságba. Személy szerint én örültem is neki, mert ragyogó mérkőzéseket játszottunk, még akkor is ha nem sikerült mindig nyernünk.
Gratulálok a győzelemhez a fiúknak és kívánom, hogy a kosárlabda sportban találják meg a további elképzeléseiket!
Serdülő Regionális tavaszi forduló, Kozármisleny 2023.04.29
Kozármisleny SE-Dombóvári Kosársuli KE 85-81 (19-17, 11-24, 20-20, 35-20)
Herke Máté 26, Kiss Máté 13, Barna Zalán 12, Kalocsa Dániel 8, Márfi Ákos 8, Vértes Botond 6, Pataki Gergő 4, Lehőcz Zétény 2, Kutyik-Szabó Károly 2, Pintér-Kovács Benedek, Babulják Balázs
A hétvégén ismét a mislenyi csapat otthonában játszottuk a következő találkozót a tavaszi fordulóban. A meccs, mint már megszokhattuk a két csapat között szoros küzdelmet hozott.
Az első negyedben mindkét csapat eredményes volt, a Dombóvári Kosársuli KE jól játszott és egy kis hátránnyal fejezte be az első tíz percet. A második negyedben azonban megtaláltuk a ritmust, és szépen elléptünk az ellenféltől. A félidőre 11 pontos előnnyel rendelkeztünk és mehettünk a pihenőre.
A harmadik negyedben a két csapat továbbra is szorosan játszott egymással, a Dombóvári Kosársuli KE pedig megőrizte az előnyét. Az utolsó negyedben azonban bekövetkezett az, amire nem számítottunk. Az utolsó három percben ugyanis hirtelen „összedőlt” minden és több eladott labdával is sikerült segítenünk az ellenfelüket. Ezek a hibák végül az ellenfél javára fordult, és a Kozármisleny SE megnyerte a mérkőzést.
Az öltözőben a játékosok 10 perc „felmosás” után azonban nem keseredtek el, hiszen tudják, hogy sokat tanulhattak ebből a vereségből. A csapat továbbra is keményen dolgozik, hiszen mi hosszútávra tervezünk. Tudjuk, hogy mik a hibáink és ezen próbálunk javítani az elkövetkező időkben!
Gratulálok a csapatomnak a pályán mutatott JÁTÉKHOZ! Az edzéseken tanult dolgok alkalmazása a való „életben” a fejlődés jele, és nagyon fontos része a sportban való javulásnak. A fejlődés általában nem egy egyenes vonal, hanem egy hullámzó út, amely során vannak jó és rossz napok, de ha a csapatom elkötelezett az edzések és a játék során, akkor ez a hozzáállás segít elérni a céljait. Az is fontos, hogy az edzéseken tanultakat rendszeresen alkalmazzátok a játék során, mert csak így lehet igazán értékes a fejlődés. Ez a folyamat időigényes lehet, de ha kitartóak vagytok és folyamatosan azon dolgoztok, hogy jobbak legyetek, akkor elérhetitek a céljaitokat!
Összességében a mérkőzés izgalmas volt, és bár a végén alulmaradtunk, gratulálunk a Kozármisleny SE csapatának a győzelemhez, szülöknek a lelkes sportszerű buzdításhoz! Ez csak együtt működik jól!
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény fokozásának érdekében a honlapon sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom