U16: TÖRTÉNELMI SIKER, A HATODIK HELYET SZEREZTÜK MEG AZ „A” DÖNTŐN!

U16: TÖRTÉNELMI SIKER, A HATODIK HELYET SZEREZTÜK MEG AZ „A” DÖNTŐN!

U16: TÖRTÉNELMI SIKER, A HATODIK HELYET SZEREZTÜK MEG AZ „A” DÖNTŐN!

A Dombóvári Kosársuli KE 2005 óta íródó történetének eddigi legnagyobb sikerét és legjobb utánpótlás helyezését érte el kadett csapatunk, mely az országos „A” döntőn a hatodik helyet szerezte meg. Az idei évben a pandémiás helyzet miatt más lebonyolításban és sajnos zárt kapuk mögött rendezték meg a finálét Budapesten a Vasas Pasaréti Sportcentrumban. A felnőtt Magyar Kupa nyolcas döntőjéhez hasonlóan 1-1 szünnappal, összesen három mérkőzést játszottak a csapatok.
Az első játéknap rögtön nagy téttel bírt a csapatok számára, hisz az első meccsek győztesei már az elődöntőben tudhatták magukat. Tamás Péter és Szilágyi Tamás együttese azzal a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiával került szembe, akivel már a kiemelt bajnokság rájátszásában is találkozott. Az akkori eredmények tükrében bizakodva vártuk a találkozót, nagyon szerettünk volna a legjobb négybe kerülni. Sajnos a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Bár a harmadik negyedben felcsillant a remény a fordításra, ez azonban sajnos meghiúsult. Csapatunk idegesen, valós tudásától elmaradva, sok hibával játszott ezen a meccsen, így a Sopron megérdemelten zsebelte be a győzelmet. A csapat nagyon csalódott volt az eredmény miatt. Az edzőknek nem kisebb feladatuk volt, mint kihúzni a mentális gödörből a fiúkat a 48 órával későbbi újabb nagyon fontos találkozóig.
Második találkozónkat a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia gárdájával vívtuk. Őket is jól ismertük, hisz a rájátszás Piros csoportjában velük is találkoztunk. Akkor mindkét meccset mi nyertük, de azt is tudtuk, hogy egy erős csapatról van szó, akik a rájátszásban a második helyet szerezték meg a csoportban. Arról nem beszélve, hogy egy döntő teljesen más műfajt képvisel, mint egy sima bajnoki mérkőzés, mentálisan a megszokottnál jóval nagyobb nyomás nehezedik ilyenkor a játékosokra, amivel meg kell tudni birkózni. A harmadik negyed derekáig az első naphoz hasonlóan nem volt az igazi a játékunk. Küzdöttünk, hajtottunk, de a mérkőzés ezen pontjáig az ellenfélnél volt a vezetés. Itt azonban megtörtént az a fordulat, amit vártunk. A csapat Szőke Bálint vezérletével magára talált. A negyedik negyedben egy nagyszerű teljesítménnyel sikerült megfordítani a találkozót és csodálatos győzelmet arattunk. Az „A” döntők történetében ez volt a második győzelmünk. Mindez azt jelentette, hogy csapatunk az 5. helyért mérkőzhet meg vasárnap, ami már biztosan sporttörténelmi siker a Dombóvári Kosársuli számára. Korábban egy 7. és egy 8. helyezéssel büszkélkedhettünk „A” döntőkön. Nagy volt az öröm a csapat és az értük szurkolók körében. Egy kis város egyesülete a legnagyobbak között!!! A mostani döntőben a ZTE és a Dombóvár mellett csak akadémiai csapatok voltak.
A zárónapon a ZTE csapatával mérkőztünk meg az 5. helyért vívott meccsen. A hullámzó játékot hozó mérkőzésen voltak jobb és kevésbé jó periódusaink is. A végére a fáradtság jelei is megmutatkoztak a nagyon hosszú szezont maga mögött tudó csapaton. A találkozót végül a zalaegerszegiek nyerték meg.
A Dombóvári Kosársuli KE csapata ezzel a 6. helyet szerezte meg a döntőben, ami az eddigi legjobb helyezésünk a finálék történetében!
Külön említést érdemel Szőke Bálint, korosztályos válogatott játékosunk teljesítménye. Bálint a dobott pont átlag,(23,67) a VAL (37,00) és a mérkőzésenkénti gólpasszok (5,00) tekintetében is a döntő legjobb játékosának, a védőlepattanók (12,33) tekintetében pedig a második legjobbnak bizonyult. Gratulálunk a döntőben és a teljes szezonban nyújtott kiemelkedő játékához!

Nagyon büszkék vagyunk a csapatra, valamennyi játékosra és edzőikre! Köszönetünket fejezzük ki a csapatot munkájával segítő valamennyi szakembernek, a gyerekekkel korábban dolgozó valamennyi korosztályos edzőnek. Ebben az eredményben az ő munkájuk is benne van! Hálás köszönet a szülőknek, családtagoknak, hozzátartozóknak és valamennyi szurkolónak, akik hosszú évek óta a srácok mögött állnak. Köszönjük támogatóinknak, szponzorainknak a nagylelkű támogatást, nélkülük sem érhetnénk el ilyen eredményt!

DOMBÓVÁRI KOSÁRLABDA VOLT VAN ÉS LESZ! HAJRÁ KOSÁRSULI!!! HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!

A csapat tagjai: Szőke Bálint, Lép Adrián, Fehérvári Csegő, Óliás Gergő, Roósz Roland, Monostori Ákos, Berta Boldizsár, Pintér Bálint, Halmai Zsombor, Csomor Gábor, Vinczellér Nándor
Vezetőedző: Tamás Péter
Másodedző: Szilágyi Tamás
Erőnléti edző: Gábor Balázs (Z2 CROSS GYM)
A Dombóvári Kosársuli szakmai vezetője: Halmai Balázs

A 2020/21-es Nemzeti Fiú Kadett „A” Döntő végeredménye:
1. Vasas Akadémia
2. NKA Pécs
3. Bp. Honvéd
4. Soproni SI KA
5. Zalakerámia ZTE KK
6. Dombóvári Kosársuli KE
7. Zsíros Akadémia Kőbánya
8. Kecskeméti KA

U10A- Baranya megyei 5. forduló, Pécs

U10A- Baranya megyei 5. forduló, Pécs

U10”A”: Baranya megyei U10-es bajnokság, 5. forduló, Pécs

Dombóvári Kosársuli KE „Grey Wolves”- NKA Pécs Leány U10„B” 74-42 (28-6, 14-23, 20-2, 12-11)
Asztalos Ádám 13, Barna Zsombor 2, Glaub Szabolcs -, Schott Benedek 4, Roósz Balázs 29, Lakatos Noel 1, Molnár Mátyás 12, Takács Bence 3, Kovács Bálint-, Würth Attila-, Bálind Botond 2, Pintér-Kovács Balázs 8

NKA Pécs Fiú U10”B”- Dombóvári Kosársuli KE Grey Wolves 58-63 (17-10, 17-16, 11-21, 13-16)
Asztalos Ádám 24, Barna Zsombor 4, Glaub Szabolcs 1, Schott Benedek -, Roósz Balázs 22, Lakatos Noel -, Molnár Mátyás 6, Takács Bence -, Kovács Bálint-, Würth Attila-, Bálind Botond -, Pintér-Kovács Balázs 6

Az U11-es bajnokság zárása után a Baranya megyei U10-es bajnokság is a zárófordulójához érkezett. Szombaton délelőtt a Rátgéber Akadémián két hazai csapattal mérkőztünk meg a bajnokság B csoportjában. Elsőként az NKA Pécs Leány U10 „B” csapatával. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Az első percekben az ellenfél támadásainál már az alapvonali bedobásoknál labdákat szereztünk és a kínálkozó lehetőségeket értékesítettük is. Első sorunk ellentmondást nem tűrő határozott, bátor játékkal nagy arányban nyerte az első negyedet. A második negyedben nagyot változott a játék képe. Ellenfelünk egy erősebb sorral lépett pályára, mi pedig veszítettünk koncentrációnkból. Védekezésünkbe több hiba csúszott, ellenfelünk pedig magára talált. A negyedet meg is nyerték, de tetemes előnyünkből így is maradt. A harmadik negyedben első sorunk ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta. Kemény védekezés, sok labdaszerzés, a ziccerek jó kihasználása jellemzett minket ebben a játékrészben is. A 20-2 arányban megnyert negyed, végleg eldöntötte a mérkőzést. A tetemes előny birtokában második sorunk is sokkal jobb játékot produkált a záró játékrészben, mint a második negyedben. A találkozót magabiztosan nyertük. A mérkőzésen valamennyi játékosom jelentős játékpercet töltött a pályán, mindenki igyekezett hozzátenni a sikerhez.
Pár perc pihenő után a nap számunkra második meccse következett az NKA Pécs Fiú U10 „B” gárdája ellen. Jó fizikumú társasággal találtuk magunkat szemben, az első meccsnél lényegesen nehezebb feladatra volt kilátás. Nehezítette helyzetünket, hogy ezen a napon 2 magas emberünket is nélkülöznünk kellett sérülés és egyéb okok miatt, ami plusz energiák mozgósítását követelte meg a csapattól. Az első negyed nem sikerült jól. Emberfogásos védekezésünkbe nagyon sok hiba csúszott, amiből rendre kosarakat kaptunk. Az ellenfél nagyon kemény, fault határos védekezést produkált, kulcsembereinkre is nagyon figyeltek. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a határozott védekezés technikai hibákat is eredményezett nálunk, lépéshiba, kétszerindulás, borítás. Mindettől egy kicsit elbizonytalanodtunk, de azt is tudtuk, hogy ha összekapjuk magunkat, még bármi lehet ezen a meccsen. Második sorunk már egy fegyelmezettebb, jobb játékot tudott produkálni mind védekezésben, mind támadásban. Ez a játékrész már egész szoros volt, de a félidei büntetők után 8 pontos pécsi előnnyel fordultak a csapatok. A harmadik negyed előtt megbeszéltük a fiúkkal, hogy mindent beleadunk. Hisz ez lesz a szezon utolsó félideje, az utolsó U10-es meccsünkön. Szerettük volna méltó módon lezárni ezt a két nagyon szép U10-es évünket. Ennek szellemében léptünk pályára! Ami ezután következett, arról nehéz meghatódottság nélkül beszélnem. A csapat minden erejét összeszedve kezdte meg a felzárkózást. A gyerekek csúsztak, másztak, vetődtek, harcoltak. Pontról pontra közeledtünk az ellenfélhez, majd a vezetést is átvettük. Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk ebben a játékrészben, melyet 21-11 arányban megnyertünk. Ez azt jelentette, hogy két pontos fórral kezdhetjük meg az utolsó játékrészt. Az U10-es bajnokságban ritkán látható küzdelem kerekedett a negyedik negyedben. Mindkét csapat küzdött, harcolt, ütközött, ahogy csak bírt. A két csapat fej-fej mellett haladt percről-percre. Az utolsó percek igazi végjátékot hoztak. A záró másfél perc, kb. 5 percig tartott. Büntetők, időkérések, „szikrázó” parkett, „tomboló” kispadok, a játékba teljesen belefeledkező edzők és játékosok. Ez a kosárlabda!!! A mi korosztályunkban kivételes küzdelem és meccshelyzet alakult ki. Valami olyan, amivel ezek a kicsi gyerekek most találkoztak először. Túlzás nélkül mondhatom, extázisba került ez a két kis csapat, akik csak ellenfelek voltak a pályán, nem ellenségek. Ez nagyon fontos!! Nagyon akartunk nyerni ezen az utolsó meccsen! És ez végül sikerült is! A győzelem nagyon komoly érzelmeket szabadított fel, több gyereknél a mécses is eltört örömében! A srácok egymást ölelgették! Azt hiszem, ez a pillanat sokáig el fog kísérni mindenkit. Szívből gratulálok ellenfelünknek is, mert ehhez a meccshez két csapat kellett!
A bajnokságot ezzel lezártuk. Az U10-es bajnokságban ebben a szezonban a pandémia miatt csak 8 meccset játszottunk. Ebből 5 győzelem és 3 vereség született. A csapat az U10-es és U11-es bajnokságban (U11 B) összesen 20 mérkőzést játszott, ami nagyon sokat jelentett fejlődésünk és a csapatépítés szempontjából.
Köszönöm szépen a gyerekeknek ezt a nagyon szép két közös U10-es évet! Minden percét élveztem. Egy igazi kis CSAPAT kezd itt megszületni sok ügyes, tehetséges gyerekkel. Bízom benne, hogy sok-sok örömben lesz még részük. Ehhez rengeteg szorgalomra, tanulásra, edzésre, kitartásra, alázatra lesz szükség a jövőben is. Az alapokat ehhez igyekeztünk lerakni és közösséget építeni!
Köszönöm szépen a Dombóvári Kosársuli vezetőinek, az edzőkollégáknak és a szülőknek, hozzátartozóknak a támogatást és együttműködést!
Nagyon sok örömet, sikert kívánok a srácoknak a kosárlabda pályán és azon kívül is!


HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!!

U16- Fiú Országos “A” döntő 3. nap

6. HELYEN VÉGZETT KADET CSAPATUNK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBEN!

Országos Fiú kadet döntő.

Dombóvári Kosársuli KE – Zalakerámia ZTE KK 61-72 (10-12, 20-20, 17-18, 14-22)

Dombóvár: Szőke B. 28/9, Lép A. 3, Óliás G. 8, Fehérvári Cs. 8/3, Roósz R. 12.Cs.: Monostori Á. 2, Berta B., Halmai Zs., Pintér B., Csomor G., Vincellér N.

Az országos döntő utolsó napján, az 5. helyért szálltunk harcba a Zalaegerszeg csapata ellen.
Pontszegényen indult a találkozó, pár ponttal csapatunknál volt az előny a negyed derekához érve. Ellenfelünk időkérés után, zónavédekezésre váltott, amit a mérkőzés egészében tovább alkalmazott. Nagyon kapkodva, tanácstalanul, támadtunk. Rengeteg eladott labdánk volt, és kintről is pontatlanul céloztunk. Mindezek ellenére csupán 2 pontos hátrányban voltunk a félidőben.

A 2. félidőt nagyon jól kezdtük. Ledolgoztuk a hátrányunkat, majd 5 ponttal is vezettünk már, amikor értehetetlen módon, ismét kapkodni kezdtünk. Újabb eladott labdák, kinemkényszerített hibák és már a negyed végére 3 ponttal ellenfelünk járt előrébb.

A záró felvonásban nem sikerült újat húzni, talán kicsit el is fáradtunk, így sajnos csapatunknak nem sikerült az 5. helyet megszerezni.

A Zalaegerszeg csapatának gratulálunk, a mérkőzés képe alapján megérdemelt sikert könyvelhettek el.

MI EDZŐK NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK A CSAPATRA. A KOSÁRSULI TÖRTÉNETÉBEN A LEGJOBB EREDMÉNYT ÉRTE EL A CSAPAT, AZZAL, HOGY 6. HELYEN VÉGZETT AZ ORSZÁGBAN.
RENGETEG MUNKA VAN EBBEN AZ EREDMÉNYBEN.
KÖSZÖNJÜK A KOSÁRSULINAK AZ EGÉSZ ÉVES TÁMOGATÁST A SZÜLŐK, HOZZÁTARTOZÓK SEGÍTSÉGÉT, TÁMOGATÁSÁT.

Egy nagyon nehéz, furcsa, és fárasztó szezon van a hátunk mögött, de nyugodt szível mondhatjuk, hogy soha rosszabb eredményt!

Örülök, hogy ilyen gyerekekkel és csapattal dolgozhattam együtt!
MINDENT KÖSZÖNÖK NEKTEK!

Edzők: Tamás Péter, Szilágyi Tamás

Erőnléti edző: Gábor Balázs

HAJRÁ DOMBÓVÁR! ❤️

NB2- CVSE Vulkánfürdő – DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE

NB2 Nyugati Csoport Rájátszás 5-6. helyért.

CVSE Vulkánfürdő – DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE 103 – 79 (21-27, 29-21, 26-22, 27-9)
Dombóvár: Tóth K. 15/3, Hadnagy B. 11/6, Reizinger M. 15/3, Kőnig R. 28/15, Nagy B. 7, Cs.: Kuti D. -, Katatics K. 3/3, Orbán Z. -, Barabás Á. -, Kalocsa L. -,

A késői kezdés és hosszú utazás ellenére lendületesen kezdtük a mérkőzést. Az első negyedben szépen alkalmaztuk a megbeszélt gyors játékunkat. Pontos befejezésekkel és rendezett védekezéssel biztosan hoztuk az első negyedet. A folytatásban azonban már többet hibáztunk és a második negyed végére átvette a vezetést a Celldömölk. A második félidőben gyorsaságunkat nem tudtuk alkalmazni, mert ellenfelünk rendre kosarakkal zárta az akciókat. Többször a második, illetve harmadik szándékból kaptuk a kosarat a magasemberük sikeres lepattanózása miatt. Szaladtunk az eredmény után és még faultproblémával is küszködtünk. Nem tudtunk érvényesíteni akaratunkat így vereséggel zártuk a mérkőzést. Mindenki motiváltan és akarattal lépett a pályára ezért az eredmény ellenére gratulálok a fiúknak.
Jövő hét szombaton itthon folytatjuk!
Hajrá Dombóvár!
Edzők: Reizinger Attila, Pölöske Kornél

U16- Fiú Országos “A” döntő 2. nap

Országos U16 Döntő, Budapest.

FONTOS GYŐZELEM, VASÁRNAP AZ 5. HELYÉRT JÁTSZHATUNK!
DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE – KECSKEMÉTI KA/A 62-57 (16-20, 16-20, 15-11, 15-6)
Dombóvár: Szőke B. 23/6, Lép A. 5, Óliás G. 2, Fehérvári Cs. 11/3, Roósz R. 20. Cs.: Monostori Á. 1, Berta B., Halmai Zs., Vincellér N., Csomor G., Pintér B.

Őszintén bevallva az első nap után, úgy éreztük, hogy nagyon lent van a csapat. Csalódás volt a gyerekeknek és, nekünk edzőknek is az eredmény. A pihenő napot próbáltuk arra felhsználni, hogy valahogy a gödörből kijönjünk közösen.
A találkozó kezdetén, még mindig nem voltunk elég élessek. Magas szerkezettel kezdett a kecskeméti csapat, rengeteg támadó lepattanót szedtek, és sokszor próbálkozhattak 2. esélyből pontot, pontokat szerezni. Az első félidőben mindezek mellé még párosult egy jó dobóforma is, utolsó másodperces triplákat kaptunk, így 8 pontos hátránnyal fordultunk a 2. félidőre. A 3. negyed derekáig nem változott sokat a játék képe. Voltak felzárkózási kísérletek, de az első mérkőzésünkhöz hasonlóan, kulcspillanatokban hibáztunk, amit ellenfelünk rendre kosárral büntetett. Ekkor mint oly sokszor a bajnokság folyamán, Szőke vette hátára a csapatot, 6 pontot rámolt be zsinórba. Hozzá csatlakozott Fehérvári és Roósz, így 4 pontra sikerült faragni a hátrányt a záró felvonás előtt. Az utolsó negyed 6. percéig nem tudtuk egalizálni az eredményt, 3-4 ponttal a kecskeméti csapat tartotta előnyét. 52-55-ös állásnál, Szőke egy bravúr triplával egalizálta az eredményt, ami lélektanilag nagyon fontos volt csapatunk számára. Ezután Fehérvári büntetőivel az előny már nálunk volt, amit okos játékkal sikerült a mérkőzés végéig megtartani.

Nagyon boldogok vagyunk és büszkék a csapatra, hiszen sikerült felállnunk, és megmutattuk, hogy van tartásunk, szívünk!❤️ Vasárnap még vár ránk egy mérkőzés, ahol az 5. helyért fogunk harcba szállni. Köszönjük az otthoniaknak a bíztatás, vasárnap is szükség lesz rá!

HAJRÁ DOMBÓVÁR!