NB2- CVSE Vulkánfürdő – DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE

NB2 Nyugati Csoport Rájátszás 5-6. helyért.

CVSE Vulkánfürdő – DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE 103 – 79 (21-27, 29-21, 26-22, 27-9)
Dombóvár: Tóth K. 15/3, Hadnagy B. 11/6, Reizinger M. 15/3, Kőnig R. 28/15, Nagy B. 7, Cs.: Kuti D. -, Katatics K. 3/3, Orbán Z. -, Barabás Á. -, Kalocsa L. -,

A késői kezdés és hosszú utazás ellenére lendületesen kezdtük a mérkőzést. Az első negyedben szépen alkalmaztuk a megbeszélt gyors játékunkat. Pontos befejezésekkel és rendezett védekezéssel biztosan hoztuk az első negyedet. A folytatásban azonban már többet hibáztunk és a második negyed végére átvette a vezetést a Celldömölk. A második félidőben gyorsaságunkat nem tudtuk alkalmazni, mert ellenfelünk rendre kosarakkal zárta az akciókat. Többször a második, illetve harmadik szándékból kaptuk a kosarat a magasemberük sikeres lepattanózása miatt. Szaladtunk az eredmény után és még faultproblémával is küszködtünk. Nem tudtunk érvényesíteni akaratunkat így vereséggel zártuk a mérkőzést. Mindenki motiváltan és akarattal lépett a pályára ezért az eredmény ellenére gratulálok a fiúknak.
Jövő hét szombaton itthon folytatjuk!
Hajrá Dombóvár!
Edzők: Reizinger Attila, Pölöske Kornél

U16- Fiú Országos “A” döntő 2. nap

Országos U16 Döntő, Budapest.

FONTOS GYŐZELEM, VASÁRNAP AZ 5. HELYÉRT JÁTSZHATUNK!
DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI KE – KECSKEMÉTI KA/A 62-57 (16-20, 16-20, 15-11, 15-6)
Dombóvár: Szőke B. 23/6, Lép A. 5, Óliás G. 2, Fehérvári Cs. 11/3, Roósz R. 20. Cs.: Monostori Á. 1, Berta B., Halmai Zs., Vincellér N., Csomor G., Pintér B.

Őszintén bevallva az első nap után, úgy éreztük, hogy nagyon lent van a csapat. Csalódás volt a gyerekeknek és, nekünk edzőknek is az eredmény. A pihenő napot próbáltuk arra felhsználni, hogy valahogy a gödörből kijönjünk közösen.
A találkozó kezdetén, még mindig nem voltunk elég élessek. Magas szerkezettel kezdett a kecskeméti csapat, rengeteg támadó lepattanót szedtek, és sokszor próbálkozhattak 2. esélyből pontot, pontokat szerezni. Az első félidőben mindezek mellé még párosult egy jó dobóforma is, utolsó másodperces triplákat kaptunk, így 8 pontos hátránnyal fordultunk a 2. félidőre. A 3. negyed derekáig nem változott sokat a játék képe. Voltak felzárkózási kísérletek, de az első mérkőzésünkhöz hasonlóan, kulcspillanatokban hibáztunk, amit ellenfelünk rendre kosárral büntetett. Ekkor mint oly sokszor a bajnokság folyamán, Szőke vette hátára a csapatot, 6 pontot rámolt be zsinórba. Hozzá csatlakozott Fehérvári és Roósz, így 4 pontra sikerült faragni a hátrányt a záró felvonás előtt. Az utolsó negyed 6. percéig nem tudtuk egalizálni az eredményt, 3-4 ponttal a kecskeméti csapat tartotta előnyét. 52-55-ös állásnál, Szőke egy bravúr triplával egalizálta az eredményt, ami lélektanilag nagyon fontos volt csapatunk számára. Ezután Fehérvári büntetőivel az előny már nálunk volt, amit okos játékkal sikerült a mérkőzés végéig megtartani.

Nagyon boldogok vagyunk és büszkék a csapatra, hiszen sikerült felállnunk, és megmutattuk, hogy van tartásunk, szívünk!❤️ Vasárnap még vár ránk egy mérkőzés, ahol az 5. helyért fogunk harcba szállni. Köszönjük az otthoniaknak a bíztatás, vasárnap is szükség lesz rá!

HAJRÁ DOMBÓVÁR!

U16- Fiú Országos „A” döntő 1. nap

U16 fiú Országos Döntő.

NEM SIKERÜLT ELŐDÖNTŐBE JUTNI!
Dombóvári Kosársuli KE – Soproni Sportiskola KA/A 40-58 (8-19, 15-14, 13-12, 4-13)
Dombóvár: Szőke B. 20/6, Lép A. 4, Óliás G. 3, Fehérvári Cs. 9/6, Roósz R. 3. Cs.: Monostori Á. 1, Berta B., Csomor G., Vincellér N., Halmai Zs., Pintér B.

Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Sokkal idegesebbek voltunk mint ellenfelünk, ziccereket hibáztunk amit ellenfelünk, köszönt szépen és 0-8-al indított.
A negyed folytatása inkább a küzdelemeről szólt, mintsem a szép játékról. Egy országos döntőn, tetemesnek mondható 11 pontos hátrányt szedtünk össze az első negyedbe.
A 2. negyed sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott. Sajnos védekezésbe előre megbeszélt, gyakorolt, gyermeteg hibákból kaptunk kosarakat, ezáltal nem tudtunk érdemben közelebb kerülni a soproni csapathoz (23-33).
A 2. félidőt sokkal jobban kezdtük, mint a mérkőzést. Végre sikerült ritmust fogni támadásba, és védekezésünk is össze állni látszott. Rövid idő alatt sikerült hátrányunkat 3 pontra faragni, amikor újabb kenguru bajnokságba látható hibát vétettünk, és sajnos ezzel megtörtük lendületünket. A Soproni Akadémia ekkor újra zóna védekezésre váltott, ami ellen tanácstalanok voltunk, és a negyedben kihagyott 10 büntető sem segítette felzárkózásunkat. Az utolsó negyedben nem sikerült megújulni, váratlant húzni, így megérdemelten jutott elődöntőbe ellenfelünk, amihez gratulálunk! A folytatásban csapatunk az 5. helyért játszahat tovább, próbálunk felállni és harcolni, hogy elérjük a célt!

Hajrá Dombóvár!
Edzők: Tamás Péter, Szilágyi Tamás.

U11B- alapszakasz 8. forduló, Pécs

U11B- alapszakasz 8. forduló, Pécs

U11 B, Kenguru bajnokság, Alapszakasz, 8. forduló, Pécs

NKA Pécs Leány „B”-Dombóvári Kosársuli KE U11 „B” 52-64 (5-10, 8-22, 11-22, 28-10)
Asztalos Ádám 7, Barna Zsombor 1, Schott Benedek 2, Derventics Marcell 1, Roósz Balázs 22, Takács Benett 1, Molnár Mátyás 7, Világos Olivér-, Kovács Bálint 5, Kmetyó Marcell 1, Pintér-Kovács Balázs 10, Varga István 7

Dombóvári Kosársuli KE U11”B”-PVSK NKA „B” 40-71 (8-19, 16-20, 8-14, 8-18)
Asztalos Ádám 12, Barna Zsombor 1, Schott Benedek -, Derventics Marcell 1, Roósz Balázs 12, Takács Benett-, Molnár Mátyás 1, Világos Olivér 1, Kovács Bálint-, Kmetyó Marcell 1, Pintér-Kovács Balázs 4, Varga István 7

Az U11-es bajnokság zárófordulójára utaztunk, ahol a C csoport küzdelmeit a Rátgéber Akadémián rendezték meg. A héten nagyon keményen dolgoztunk az edzéseken, mert szerettük volna szépen lezárni a kenguru bajnokságot. Alapvető célunk az volt, hogy a több hónapos kihagyás után lejátszott, 7. fordulóban mutatott játékunkon javítsunk. Elmondható, hogy ez összességében sikerült, mert mind védekezésben, mind támadásban lényegesen jobb teljesítményt sikerült nyújtanunk, mint az előző körben.
Első meccsünket a házigazda NKA Pécs Leány „B” csapata ellen vívtuk. Egy hosszú és jól sikerült bemelegítés után kezdtük meg a meccset. Az első negyedben a helyzetkihasználásunk, dobószázalékunk még nem volt az igazi, de érezhető volt, hogy dominálunk a játékban. A kevesebb pontot hozó negyedet így is nyertük. A második negyedben aztán beindultunk. Fegyelmezett, határozott védekezést és ponterős támadójátékot mutattunk. Jól mutatja ezt, hogy a félidei büntetőkkel együtt 20 pont felett termeltük a kosarakat, az ellenfelet viszont 10 pont alatt sikerült tartani. A harmadik negyedben első sorunk is magára talált és a magabiztos játékunk tovább folytatódott. Ismét 22 pontot sikerült dobnunk, az ellenfélnek pedig mindössze 11 pontot engedtünk szerezni. A rátgéberes lányok az eredmény ellenére lelkesen küzdöttek, és a korosztály viszonylatában kultúrált, okos kosárlabdát játszottak. Fizikai fölényünket azonban jól kihasználtuk, egy-egy elleni játékunk is jól működött. A harmadik negyed végére gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, ekkor már 30 pont volt a különbség. Az utolsó negyedben aztán kiengedett a csapat, amiből tanulnunk kell, mert ez egy élesebb meccsen megbosszulja magát. Egyrészt a magunk diktálta tempótól némileg elfáradtunk, másrészt több kulcsjátékos helyett valamennyi cserének jelentős játékpercet igyekeztem adni. Az utolsó negyedet végül simán elveszítettük, a győzelmünk azonban nem forgott veszélyben. A 22 pontot dobó és mindig az utolsó erejéig küzdő Roósz Balázs most is vezére volt a csapatnak. Mellette sokan nyújtottak jó teljesítményt támadásban, védekezésben. Közülük is kiemelném Pintér-Kovács Balázs teljesítményét, aki eddigi legjobb mérkőzését játszotta. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
Mindössze egy rövid szusszanás után ismét pályán voltunk, a PVSK NKA „B” fiú csapata ellen. Utoljára januárban játszottunk egymás után két mérkőzést, így ez egy extra terhelés volt számunkra. A csapat láthatóan fáradtabban lépett pályára, a némi fizikai és magasság fölényben is lévő pécsi fiúk ellen, akik első meccsüket vívták ezen a napon. Egy határozottan, keményen védekező jó csapattal találtuk magunkat szembe. A hozzáállásunk most is rendben volt, de fizikálisan és bizonyos fokig mentálisan is kezdtünk fáradni. Utóbbit mutatja, hogy nagyon sok ziccert hagytunk ki az egész mérkőzésen, nem egyszer tiszta dobóhelyzeteket is. Ez megbosszulta magát, mert az ellenfél ügyes játékosai ezeket rendre értékesítették. Az első negyedben összeszedett 11 pontos hátrányunk még nem volt behozhatatlan, próbáltuk befogni az ellenfelet. A második negyedben sikerült egy szorosabb játékrészt produkálni a PVSK ellen, amiért dicsérni tudom a fiúkat, ugyanakkor közelebb nem kerültünk hozzájuk, előnyüket további 4 ponttal meg tudták fejelni. A harmadik negyed az elsőhöz hasonló játékot és különbséget hozott, így annak végére a meccs eldőlt. Fontos volt azonban, hogy ne essünk szét és ne szenvedjünk nagyon nagy arányú vereséget. A csapat ennek megfelelően próbált tovább küzdeni. A végére nagyon elfáradtunk, de emelt fővel jöhettünk le a pályáról, mert végig küzdöttünk, harcoltunk. A küzdelemben oroszlánrészt vállalt magára Asztalos Ádám, aki 12 dobott pontja mellett a lepattanószerzésben, labdaszerzésekben is jeleskedett ezen a meccsen.
Az utóbbi találkozóval véget ért számunkra a 2020/21-es U11-es bajnokság. Először is szeretném kifejezni köszönetemet a Dombóvári Kosársuli KE vezetésének, hogy megteremtették a lehetőségét és anyagi feltételeit annak, hogy a Baranya megyei U10-es bajnokság mellett a kenguru bajnokságban is elinduljunk. Úgy gondolom, nagyon sokat tanultunk és fejlődtünk ebben a saját korosztályunknál eggyel magasabban jegyzett bajnokságban. Köszönöm a szülők és az edzőkollégák támogatását is. Külön köszönöm „testvércsapatunknak”, az U11 „A” csapat vezetőedzőjének Horváth Zsoltné Anikónak a fiúk iránt tanúsított figyelmét és sok-sok bíztató és dicsérő szavait.
A bajnokságban egy komplett U10-es csapattal végül 12 mérkőzést játszottunk le, ebből 6 győzelem illetve 6 vereség született. A pandémia miatt 2 fordulót, négy mérkőzést hagytunk ki. A bajnokságban A, B, C, D, E, F, G csoportok is voltak régiónkban. Az F csoportból indulva a C illetve D csoportig sikerült felkapaszkodnunk, amit dicséretes, jó teljesítménynek tartok a gyerekek életkorát tekintve!
Szívből gratulálok a fiúknak a bajnokságban nyújtott egész éves teljesítményükhöz. Egy lelkes, csupaszív, egymásért is küzdeni tudó, tehetséges kis társaság van kibontakozóban. Rengeteg munka és tanulnivaló vár még rájuk a jövőben, de ha ezen az úton mennek tovább, okozhatnak még sok örömet a dombóvári kosárlabda szurkolóinak, támogatóinak.
A következő hétvégén az U10-es bajnokság zárófordulójára utazunk!
HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!!

U11A- Alapszakasz 8. forduló, Dombóvár

U 11 Kenguru Bajnokság 8. forduló. 2021. 05.09.

Véget ért a Kenguru Kupa 2020/21-es bajnoksága. Kicsit szomorúak voltunk, hogy csapatunkból 4-en nem tudtak részt venni az utolsó fordulóban, ráadásul 4 meghatározó játékosunk. De minden rosszban van valami jó is! Akik ott voltak, életük legjobbját hozták! Küzdöttek egymásért, az otthon maradottakért és bizonyítani akartak mindenkinek, hogy ez az év nem volt hiábavaló!
Monok SE csapata sajnos nem tudott kiállni, így utolsó pillanatban lemondta a fordulót. A Szekszárdiak tegnap még a regionális jamboreen jeleskedett, és nem is akárhogy, győzelmet arattak a Kaposvár és a Székesfehérvár csapata felett 19 illetve 8 ponttal. Ma kosaras team-ük egy része pihent, így fiatal, de tehetséges játékosokkal pótolták gárdájukat. Színvonalas volt a mai mérkőzés, amit az eredmény is tükröz.

Dombóvári Kosársuli U 11 A—GYKSE Szekszárd B 62:51 (15-14, 16-14,20-17, 11-6)
Péter Kusán (15), Vértes Botond (12), Babulják Balázs (11), Apáti Noel (9), Horváth Gergő (4), Balogh Kornél (3), Orsós Barnabás (3), Somogyvári Zoltán (2), Kiss Kolos Boldizsár (1), Vörös Viktor (1), Darázsdi Ákos (1). Amma Botond (-)

Bár minden negyedet megnyertünk, ma a játék volt a lényeg. Nem az egész pályán való lehajtott fejű labdavezetés, hanem a jó indítások, a pontos passzok, az okos befutások és a nem nagyképűen hangzó „centermunka” Magassági fölényben voltunk, amit ma maximálisan kihasználtunk. Élete legjobbját hozta Péter Kusán, Vértes Botond és Babulják Balázs. Persze mindez nem ment volna a kis emberek, (Horváth Gergő, Somogyvári Zoltán) önfeláldozó védekezése nélkül. Ma mindenki hajtott, mindenki odatette magát a csapatáért! Mindenkit dicséret illet, a legnagyobbtól a legkisebbikig! Büszkék vagyunk rátok, rengeteget fejlődtetek, szurkolóként és edzőként is élvezni lehetett a játékotokat! Voltak nagy pillanatok, szenzációs kosarak, (Balogh Kornél, Somogyvári Zoltán, Apáti Noel, Orsós Barnabás) Volt, aki a büntetődobást hibátlanul értékesítette, (Kiss Kolos Boldizsár, Darázsdi Ákos, Orsós Barnabás, Balogh Kornél, Babulják Balás) és van olyan, aki nem rég kezdte, de minden edzésen és mérkőzésen ott van, issza a kosárlabda minden cseppjét, (Amma Botond) Reméljük lesz kitartása a jövőt illetően is!
Nagyon köszönjük nektek a mai napot, az egész éves munkátokat, a kitartásotokat, a lelkesedéseteket! Köszönjük a Szülőknek is, hogy bíztak bennünk, engedték hozzánk a gyerekeket, még ebben a nehéz válságos helyzetben is! Nem volt egyszerű ez az év, ha a Covid járvány nem lett volna, talán mi játszhattuk volna tegnap a regionális döntőt!
De sportban nincs volna és ha, csak célok vannak, sok verejték és küzdeni akarás, összpontosítás és kitartás! További sok sikert kívánunk mindenkinek a 2021/22-es évre! Én személy szerint köszönöm Ricsi segítségét, és Kosársuli támogatását!
HAJRÁ DOMBÓVÁR!