U16, U18: Sikerült!! Országos döntőbe jutott kadett és junior csapatunk is!

U16, U18: Sikerült!! Országos döntőbe jutott kadett és junior csapatunk is!

U16, U18: Sikerült!! Országos döntőbe jutott kadett és junior csapatunk is!

Újabb örömteli országos sikereket hozott számunkra a 2021-es, pandémia sújtotta nehéz esztendő. Mindkét, kiemelt bajnokságban szereplő csapatunk kvalifikálta magát az országos döntőkbe. U16-os fiaink szombati, Debrecenben aratott győzelme után biztossá vált, hogy Tamás Péter vezetőedző együttese az országos „A” döntő (1-8.) résztvevője lesz. Ugyancsak országos fináléban szerepelhet a Szilágyi Tamás vezetőedző által dirigált U18-as junior csapatunk is! Az együttes már biztos résztvevője az országos „B” döntőnek (9-16.). Nagyon büszkék vagyunk mindkét csapatunkra és edzőinkre! A tehetség mindkét csapatban nagy szorgalommal, alázattal és kőkemény munkával párosult és ez meghozta gyümölcsét! Az említett két gárda és korosztályok évek óta kiugró eredményeket érnek el, három fiatal személyében utánpótlás válogatott játékosaink illetve kerettagjaink is vannak. Nagy büszkeség a Dombóvári Kosársuli számára, hogy az elmúlt négy esztendő alatt immáron hét alkalommal jutottak országos fináléba csapataink, melyek gerincét a mostani sikert elérő játékosok alkották! 2018-ban U14 „A” döntő Sopronban, 2019-ben U14 „A” döntő Debrecenben és U16 „B” döntő Körmenden. 2020-ban U16-os és U18-as csapataink egyaránt a kiemelt bajnokságba, majd a döntőkbe kvalifikálták magukat, de a járványhelyzet miatt azok sajnos nem kerültek megrendezésre. Előbbi különösen nagy fájdalom volt számunkra, hisz a tavalyi U16-os döntőre a szakemberek egyöntetű véleménye alapján éremeséllyel utazhattunk volna. Nehéz volt ezt akkor feldolgozni, de bíztunk benne, hogy amit az élet akkor elvett tőlünk, azt egyszer visszaadja. A mostani kettős sikerben, akárcsak a korábbiakban, nagyon sok ember munkája van benne. A két barát, a két fiatal edző, a most döntőbe jutott két csapatot és a felnőtt együttest is közösen irányító Tamás-Szilágyi páros mellett köszönet a fiúkkal korábbi években dolgozó és őket sikerekhez segítő valamennyi korosztályos edzőnek, erőnléti edzőnek, gyógytornásznak, segítőnek. Köszönet az egyesület vezetőinek, a szülőknek, hozzátartozóknak és a szponzoroknak a támogatásért, szurkolásért! Számítunk rájuk ezután is. A most döntőkbe jutott két csapat számára az eddig is komoly igénybevétel után még néhány mérkőzés a rájátszásból is visszavan, majd következnek a döntők, ahol szeretnénk ismét letenni névjegyünket! Folytatjuk a munkát és dolgozunk tovább az újabb célokért és álmokért!

Hajrá Kosársuli! Hajrá Dombóvár!!

U16- Dombóvári Kosársuli KE – Soproni Sportiskola KA

Fiú Kadet Felsőházi Rájátszás, Piros Csoport!

Dombóvári Kosársuli KE – Soproni Sportiskola KA 69-58 (23-21, 10-20, 17-12, 19-5)
Dombóvár: Szőke B. 40/15, Lép A. 1, Óliás G. 7, Fehérvári Cs. 8/3, Roósz R. 13/3. Cs.: Berta B., Monostori Á., Csomor G., Pintér B., Halmai Zs.

Nagyon fontos mérkőzés várt kadet csapatunkra. Sopronba 1 pontos vereséget szenvedtünk, szerettünk volna revansot venni ellenfelünkön, és megszerezni a győzelmet. Az első negyed kiegyenlített játékot hozott. Védekezésünkbe sok hiba csúszott a megszokotnál több könnyű, kosarat kaptunk, minimális 2 pontos előnnyel zártuk a negyedet. A második negyedben borzasztó gyenge játékot mutattunk. Védelmünk átjáróház volt, támadásban egyénieskedtünk, ellenfelünk ezt kihasználva 10 pontos előnnyel várhatta a 2. félidőt.
A fordulást követően változtattunk pár dolgon, ami meghozta a várva, várt áttörést a játékunkba. Védő oldalon extrát nyújtott a csapat, támadásban pedig Szőke Bálint vitte hátán a csapatot. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, megjött az önbizalom, beestek a dobások, és ledolgozva a hátrányt 11 pontos sikerrel zártuk a mérkőzést.
Gratulálok a csapatnak a 2. félidőben mutatott játékhoz. Ebből lehet tovább építkezni, megmutattuk, hogy van tartásunk, és ez nagyon fontos egy csapatnál! Dolgozunk tovább, hiszen 1 hét múlva ismét egy nagyon nehéz mérkőzés áll előttünk!

Hajrá Dombóvár!
Edző: Tamás Péter, Szilágyi Tamás.

NB2- Dombóvári Kosársuli KE – Kozármisleny SE

Nb2 Bajnokság, Alsóházi rájátszás
Jv.: Koncsek, Dr. Danka

Dombóvári Kosársuli KE – Kozármisleny SE 116-75 (23-13, 37-19, 27-26, 29-17)
Dombóvár: Tóth K. 30/9, Hadnagy B. 15, Reizinger M. 15/3, Kőnig R. 17/9, Heisz A. 10 Cs.: Nagy B. 9/3, Halmai D. 13/3, Katatics K. 7/3.

Jó ritmusban kezdtük a mérkőzést. Tetszetős támadásokat vezettünk, látszott a csapaton, hogy élvezzük a kosárlabdát. Védő oldalon kellően agresszívak voltunk, ennek köszönhetően, rengeteg könnyű kosarat sikerült szereznünk az első félidőben. A fordulást követően picit beragadtunk, főként védekezésben puhultunk fel, ezáltal nem sikerült előnyünket tovább növelni. A záró negyedre ismét visszataláltunk a helyes útra és magabiztos győzelmet arattunk.
Gratulálok csapatunknak az újabb győzelemhez, örömteli volt látni fiatal játékosaink agilis játékát.

A MAI GYŐZELMÜNKET A CSAPAT EGYIK LEGNAGYOBB ÉS LEGHŰSÉGESEBB SZURKOLÓJÁNAK, NÉMETH ATTILA EMLÉKÉNEK AJÁNLJUK! KÖSZÖNJÜK A SOK ÉVES SZURKOLÁSOD, BARÁTSÁGOD, SZERETETED, TÁMOGATÁSOD! MOST MÁR FENTRŐL FIGYELSZ MINKET! SZURKOLJ NEKÜNK ONNAN IS! MINDENT KÖSZÖNÜNK!
EMLÉKED MEGŐRIZZÜK ÖRÖKRE!
Edző: Tamás Péter, Szilágyi Tamás

Dombóvári kosarasok a válogatott összetartásokon

Dombóvári kosarasok a válogatott összetartásokon

Székesfehérváron tartotta soron következő edzőtáborait az U15-ös és az U16-os magyar fiú kosárlabda válogatott. Nagy örömünkre mindkét korosztályba kapott meghívót dombóvári játékos. A 2006-os születésűekből álló U15-ös nemzeti csapat keretében Óliás Gergő, míg a 2005-ös születésűek alkotta U16-os csapatban Szőke Bálint képviselte a Kosársuli kék-fehér színeit. A sajnálatos járványhelyzet miatt törlésre került a 2021-es Cívis Kupa, nemzetközi utánpótlás torna, a válogatott keretek ennek ellenére tartalmas napokat töltöttek el Fehérváron. Az MKOSZ Kiválasztó-Képző Programjának keretében összehívott U15-ös gárda öt edzés mellett egy edzőmérkőzést játszott le, míg az U16-os Európa-bajnokságra készülő kadett válogatott négy tréninggel és két felkészülési mérkőzéssel teljesítette a programot.
Játékosainknak és a válogatott kereteknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

U15 válogatott ülősor, bal szélső: Óliás Gergő

U16 válogatott térdelő sor, bal szélső: Szőke Bálint

 

U14- Regionális forduló IV., Kozármisleny

SERDÜLŐ (U14) alapszakasz IV. FORDULÓ Kozármisleny 2021.03.21.

PVSK Nemzeti Akadémia „A” – DOMBÓVÁRI KS 72-58 (15-16,16-16,30-9,11-17)
Csomor Péter 11, Halmai Zsombor 9, Vértes Bulcsú 8, Panta Kristóf 7, Fenyvesi Merse 7, Pápai Levente 6, Ruppert Dominik 6, Kapinya Péter 4, Reith Ármin -, Ács Dominik -, Reith Ábel -, Wéber Koppány -,

Kanizsa KK. – DOMBÓVÁRI KS 0-2 (14-26,2-24,21-16,6-24)
Csomor Péter 6, Halmai Zsombor 20/9, Vértes Bulcsú 10, Panta Kristóf 6, Fenyvesi Merse 10, Pápai Levente 6, Ruppert Dominik 15, Kapinya Péter 13/3, Reith Ármin -, Ács Dominik 2, Reith Ábel -, Wéber Koppány 2,

Sikerült minden csapatnak kiállnia a IV. forduló megmérettetéseire a Kozármislenyi kosárlabda sportcsarnokában. A Kanizsa sajnos csak 9 főt tudott delegálni, de eljöttek és tisztességesen teljesítették a tornát. A PVSK Akadémiával kezdtünk reggel kilenckor az első mérkőzést. A korai indulás egy kicsit megviselt bennünket, de jó ritmusban indítottuk a mérkőzést. Az első és a második negyedben is lépést tartottunk a nálunk jóval fizikálisabb csapat ellen. Szépen alakítottuk az akcióinkat, és sikeres befejezéseket produkáltunk. A harmadik negyedben sajnos az öltözőben maradtunk, és ezt kihasználták az akadémisták. Szétesett támadásaink mellett, a védekezésünk is romokban hevert. A koncentráció hiánya most velünk volt az egész negyedben. A befejező negyededben sikerült felébrednünk és rendeztük sorainkat, de ez sajnos kevésnek bizonyult a győzelemhez. Gratulálok a PVSK csapatának a győzelemhez.
A második mérkőzésen a hiányosan kiálló Kanizsa KK. eredménye már nyilvánvaló volt, de azért tapasztalatgyűjtés miatt minden mérkőzésnek fontos szerepe van. Kellemes hangulatban teltek a negyedek és mindenki pályára léphetett a mérkőzésen. A harmadik negyedben ismét sikerült elkalandoznunk, de ez most nem befolyásolta a végeredményt. Bátrabban, határozottabban, össze szedettebben játszottunk, mint az első mérkőzésen. A hibákból tanulunk és jobban fogunk koncentrálni a második félidő elejére. Köszönjük a Kozármisleny vezetőségének a színvonalas rendezést.
Hajrá Dombóvár!